Pesti Srácok

A jobboldali pártok jelöltjét nevezték ki miniszterelnöknek Portugáliában

A jobboldali pártok jelöltjét nevezték ki miniszterelnöknek Portugáliában

A jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) jelöltjét, Luís Montenegrót nevezte ki az államfő miniszterelnöknek Portugáliában csütörtökön. A március 10-én tartott parlamenti választásokon az AD szerezte a legtöbb szavazatot, és így a nyolc éve kormányzó Szocialista Párt (PS) előtt végzett.

– áll a portugál államfő hivatalának közleményében. A jobboldali szövetség 80 mandátumot szerzett a 230 tagú törvényhozásban, a szocialistáknak 78 helyük lesz. Harmadik helyen az öt évvel ezelőtt alakult új jobboldali párt, a kampányában a korrupció felszámolását és a "mértéktelen bevándorlás" megszüntetését ígérő Chega (Elég!) végzett, amelynek parlamenti képviselete a választási eredmény alapján – legalább 48 képviselővel – több mint a négyszeresére duzzadt, így a törvényhozásban a jobboldali erők kerültek többségbe. Az AD-t vezető Montenegro – noha pártjának nincsen meg a kormányalakításhoz szükséges abszolút többsége – többször is kijelentette, hogy nem fognak koalícióra lépni az általuk is populistának tartott Chegával. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a PS és a Chega nem köt szövetséget annak érdekében, hogy "megakadályozza a portugálok által kívánt kormány megalakulását".

A kormányalakítást megnehezíti, hogy a politikai nézetkülönbségek miatt – megfelelően az előzetes nyilatkozatoknak – szinte kizártnak tartják az AD és a PS nagykoalícióját, miközben mindkét vezető párt határozottan elutasítja az együttműködést a Chegával, amely viszont a mérleg nyelve lehet. Miniszterelnöki kinevezése után Montenegro közölte, hogy jövő csütörtökön mutatja be kormányát az államfőnek, és az új kabinet április 2-án leteheti az esküt. Ezt követően 10 napon belül be kell nyújtania programját a parlamentnek, amely automatikusan jóváhagyja azt, kivéve ha külön szavazást kezdeményez annak elutasításáról.

PestiSracok facebook image

Az AD-kormány első "túlélési próbája" a 2025-ös költségvetés lehet, amelynek elutasítása akár új választásokhoz is vezethet. A Chega vezetője, André Ventura – aki korábban televíziós sportkommentátor volt – azzal fenyegetőzött, hogy a törvényjavaslat ellen fog szavazni, és véleménye szerint az AD a felelős minden politikai bizonytalanságért, amennyiben továbbra is figyelmen kívül hagyja a pártját. Ugyanakkor jelezte, hogy a Montenegro által javasolt kezdeti lépéseket támogatni fogják. Ilyen kezdeményezések például a magasabb bérek és juttatások az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és a tanárok számára, valamint az alacsonyabb jövedelemadó. Pedro Nuno Santos szocialista vezető kedden kijelentette, hogy "gyakorlatilag lehetetlen" pártja számára az AD 2025-ös költségvetési tervének támogatása, de nyitott a tárgyalásokra olyan intézkedésekről, amelyek segítenék az egészségügyi, az oktatási és a biztonsági ágazatot.

Az előző miniszterelnök, António Costa november 7-én mondott le, miután a hatóságok korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették kabinetfőnökét. Marcelo Rebelo de Sousa államfő két nappal később kiírta az előrehozott választásokat, a parlamentet január 15-én, a 2024-es költségvetés elfogadása után oszlatta fel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/LUSA/Tiago Petinga

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​