Pesti Srácok

Félelmek egymás ellen - Szlovákia addig keménykedik, amíg hagyják

Félelmek egymás ellen - Szlovákia addig keménykedik, amíg hagyják

Furcsa szívességet tett a felvidéki magyaroknak Robert Fico. A mečiari idők elmúltak, régen volt már Malina Hedvig megverése, majd bűncselekménnyel meggyanúsítása, végül Szlovákiából elüldözése, régen volt már a dunaszerdahelyi szurkolóverés. Közben a két ország Európai uniós politika terén szövetséges lett, így mindenki – a felvidékieket is beleértve – kezdte azt hinni, hogy lassan túl lehet lépni az ellenségeskedésen. Aztán Fico emlékeztette a magyarokat, hogy még mindig ők a szlovákok ellenségei, még mindig veszélyben vannak. Még mindig rendkívül frissen és erősen működnek a Nagy-Szlovákia-reflexek. A folyamatos remegés azért, hogy az országuk létezzen, és hogy feltétlenül hozzá kell tartoznia annak a területnek, amelyen eredetileg 800 ezer magyar élt, és ma is ott él 456 ezer. Erről szól a Beneš-dekrétumok botránya és a magyarok börtönnel fenyegetése.

Szlovákia nem áll meg, nem képes disztingválni, nem tudja, hány kiló. Száz év alatt szinte lefelezte a magyarok lélekszámát a (cseh)szlovák jogállam, és miközben minden népszámlálásnál megünneplik a magyarok drámai fogyását, rezzenéstelen arccal azt hazudozzák, hogy Szlovákiában standard fölötti jogokat élveznek a kisebbségek. A magyaroktól jövő, alapvető és Nyugat-Európában amúgy hétköznapi jogkiterjesztési kérésekre mindig ez a válasz, hogy már így is standard fölötti jogokat élveznek a magyarok Szlovákiában, szóval ne ugráljanak. Biztos azért fogynak részarányosan is…

Hódítás, kolonizáció, magyartalanítás: feketével az 1919 óta erőszakkal, deportálással és államilag gerjesztett asszimilációval elszlovákosított magyarlakta területek Szlovákiában.

A szájkosártörvény ellen péntek este, Pozsonyban tartott tüntetésen a szervezők „Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat.” feliratú láthatósági mellényeket osztottak ki a résztvevők között. A dolog ereje az lett volna, hogy a szlovák rendőrállam hatósága vajon bevisz-e több száz magyart az új jogszabályra hivatkozva. A január 1-jén hatályba léptetett törvény értelmében ugyanis fél év börtönnel sújtható az, aki megkérdőjelezi vagy bírálja a Beneš-dekrétumok jogosságát, igazságosságát. A dekrétumok az 1939-ben megszűnt csehszlovák állam második világháború utáni jogi újraalkotását alapozták meg, csak mellékesen megalapozták a magyar és a német lakosság jogfosztását, kisemmizését is.

És mellékesen még mindig érvényben vannak, földeket koboznak el ezekre hivatkozva. Csehország és Szlovákia ebbe a nyomorult Európai Unióba is be tudta hozni a dekrétumait, mert a féleszű EU-s bürokraták már akkor is unikornisokat számolgattak a valóság felfogása helyett.

A szlovák rendőrállam működése

A dekrétumok eredetéről, valamint a szlovák államiság szempontjából bírt jelentőségéről már írtam korábban, de azóta továbbgördült az ügy. Peter Pellegrini elnök aláírta a Fico-kormány által hamarjában összefércelt és a parlament által elfogadott szájkosártörvényt, amellyel még a dekrétumok bírálatát is megtiltották. Eddig is rendőrállam volt ez, de most már a jogállami köntöst is ledobta magáról. Manapság nem lehet ilyet észrevétlenül megcsinálni, a nyilvánosságot nem lehet kizárni.

Ám Nagy-Szlovákia annyira retteg önnön létezéséért, hogy még azt is bevállalta, akár ország-világ előtt hülyét csinál magából. Ebben pedig feltétlenül meg kéne adni neki minden segítséget.

Törvénysértő volt az egy hete a Magyar Szövetség által szervezett konferencia, ahol az összes előadót – jogászokat, történészeket, politikusokat – bevihette volna a rendőrség bűncselekmény gyanújával, aztán a bíróság beverhetné őket fél évre a rács mögé. Mégsem tette. Mondjuk, a szlovák módszerekre sokkal jellemzőbb lenne, hogy utólag, egyenként gyűjtik be őket, és aztán a jöhet a szokásos módszer az egyén hatósági fenyegetésével. Malina Hedvignél is bejött, egy jogász ugyan húzósabb, de az is csak ember, szeret élni, szabad lenni, hát addig kell morzsolni, amíg megtörik. Ezzel a módszerrel fojt el csírájában bármit a szlovák rendőrállam, amit csak elvi síkon ellentétesnek vél önmagával.

Bizonyos szögből a történelem ijesztő

A konferencia még le sem csengett, jött az újabb esemény, a KÖZ.ÜGY platform által meghirdetett civil tüntetés Pozsonyban, ahol már nem egy tucatnyi közszereplő, hanem több száz magyar ment ki megmutatni, hogy Szlovákia egy fogatlan kutya, aki elszántan ugatja a sokaságot a kerítés mögül, de ha rányitják a kaput, akkor zavarba jön, és nem mer harapni. Nekik is kellemetlen ez, nem véletlen, hogy Robert Fico személyesen egyáltalán nem exponálja magát ebben az ügyben, hanem az embereit küldte hangoskodni. Ugyanakkor a szlovák vezetés gyáva kimozdulni a komfortzónájából. Tudják, hogy a történelem időnként fordul, de mivel nem látták még, fogalmuk sincs, hogy az milyen; csak azt tudják, hogy rettegnek tőle. A rendőrséget persze kivezényelték jó nagy erőkkel, de pont azért, hogy ráijesszenek a jelenlévőkre. És ezúttal ők nyerték a versenyt, hogy ki rántja félre előbb a kormányt.

A szervezők a saját maguk által kiosztott mellények levételére kérték a résztvevőket. Győzött a rendőrállami félelemkeltés.

Félni persze emberi dolog, de aki tüntetést szervez a félelem ellen, az ne féljen! Vagy ne legyen neki fontosabb a célnál a saját maga eseménye! A teljesen békés tüntetést csak egy esetleges rendőri intézkedés forgathatta volna föl, de kétségtelen, hogy akkor nem hangozhattak volna el az utolsó beszédek. A Magyar Szövetség politikusa, Orosz Örs nem vette le a mellényt, ezzel vált a tüntetés leghíresebb résztvevőjévé, és őt így egymagában be merték vinni a rendőrök. Kihallgatták, eljárás azonban nem indult ellene, holott azt vallotta, hogy a Beneš-dekrétumok létét nem kérdőjelezi meg, ám a kollektív bűnösség dekrétumok alapján való alkalmazását elítéli és megkérdőjelezi. Ez önmagában is jelzi, hogy az agresszív és ostoba törvény betű szerint gyakorlatilag betarthatatlan.

Ez a törvény nem azért született, hogy betartassák, hanem azért, hogy senki se merje megpróbálni megszegni.

Viszont ha nem mertek bántani egy konferenciányi előadót, akkor hol mertek volna bántani több száz tüntetőt? Még az egyetlen előállított személyt se merték megkarcolni. Szlovákia addig feszíti a húrt, amíg engedik neki – ezt csinálja belföldön a magyarokkal szemben, és ezt csinálja a külpolitikában is. Addig tűnik magabiztosnak, amíg nem állnak elé karakánul, hogy fogja vissza magát. Fico sokszor Orbán Viktornál is keményebben fogalmaz az EU-s vitákban, aztán a szavazásoknál már az indokoltnál többször meghunyászkodott. Szlovákia ilyen, és ezért nem szabad megijedni, amikor felborzolja a tollakat a hátán, mert attól semmi sem lesz jobb.

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.