Pesti Srácok

A károgó Varju az ötvenes éveket idézően teljesítette túl a Gyurcsányéknál kötelező kereszténygyűlöletet

A károgó Varju az ötvenes éveket idézően teljesítette túl a Gyurcsányéknál kötelező kereszténygyűlöletet

Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc micsoda éjfekete sötétséget, gonoszságot és rosszindulatot képvisel a magyar politikában, és bő húsz év alatt megtapasztaltuk, hogy csatlósai a szemkilövetőhöz méltó gátlástalansággal viszik véghez országromboló munkájukat. Szép csapat gyűlt össze az évtizedek alatt, hiszen Szilvásy György, Surányi György, Vértes András, Gréczy Zsolt, Niedermüller Péter, Varga Zoltán mind az őszödi országrontó feltétlen hívei voltak, nem beszélve a Gyurcsány iránt láthatóan gyengéd érzelmeket tápláló Vadai Ágnesről. Most azonban az egyik régi vörös bástya, Varju László kerül a célkeresztbe, hiszen a szemrebbenés nélkül hazudozó, Gyurcsány minden kérését katonásan teljesítő botránypolitikus számára valóban nincsenek határok. A földön fetrengő DK-s legutóbb Böjte Csabába kötött bele aljas módon, hiszen a gyurcsányisták számára a kereszténység az egyik legnagyobb ellenség. Amikor lehetőségük van, sározzák, tapossák, az igazság pedig sosem számít.

Varju László régi, kipróbált káder, hiszen ősidők óta Gyurcsány mellett köpi a magyar emberekre a vörös epét. Sokan talán elfelejtik, de 2008 és 2010 között a második Gyurcsány-kormány alatt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára volt, így tevékenyen részt vett az országrontó csapat tombolásában. 2011-ben kilépett az MSZP-ből és követte mesterét a Demokratikus Koalícióba, ahol egyre kilátástalanabb, de aljasságában nem lankadó hadjáratot folytat a normalitás ellen.

Gyurcsányéknál tényleg kötelező a kereszténygyűlölet, melyben általában Vadai Ágnes nyújtja a legkiemelkedőbb alakítást, most azonban Varju szégyenteljes károgása verte ki minden normális embernél a biztosítékot, aki sunyi módon szállt bele Böjte Csaba atyába.

Üssük a keresztényeket

PestiSracok facebook image

A DK politikusa, Varju László nem sokat teketóriázott, az Országgyűlésben hetykén kijelentette, hogy a Fidesz–KDNP szövetsége a gyermekrontók pártja az ő szemében. Csak ilyen egyszerűen, jó baloldaliként általánosítva és hazugságokat terjesztve. A kormányt Gyurcsány politikusa azért bírálta, mert a Böjte Csaba ferences szerzetes vezetése alatt álló alapítványban gyermekbántalmazás történt. Dömötör Csaba államtitkár az országgyűlési vitában elmondta, hogy méltatlan Böjte Csabát ebbe az ügybe belekeverni, hiszen megdöbbenve áll ő is a történtek előtt. Varju Lászlónak azonban ez csupán egy lehetőség volt arra, hogy egy ikonikus szereplőn keresztül belerúgjon a katolikusokba, a kereszténységbe, hiszen tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Böjte Csabának semmi köze nincs ehhez az ügyhöz. A jó kommunista azonban ott pusztítja a klerikális ellenséget, ahol tudja, mindegy, hogy az ötvenes, a hetvenes években, vagy 2022-ben vagyunk. Ők sosem változnak.

Varju László mindenhol ott van, ahol balhét lehet csinálni. Itt éppen a székházban fetrengett. Fotó: ujpestihirek.hu

Az igazság odaát van

Aki minimálisan követte Böjte Csaba életútját, odaadó munkáját, az tudja, a leggonoszabb és legaljasabb dolog pont őt támadni, főleg ilyen egyértelmű hazugsággal és összemosással.Egy országos politikus, mint Varju, tökéletesen tisztában kellett, hogy legyen azzal, hogy kicsoda Böjte Csaba, mit tett le az asztalra, milyen emberfeletti munkát végez, és hogyan dobban együtt a szíve a saját nemzetével, és azt is, hogy semmi köze nincs ehhez a sajnálatos esethez. Talán pont ez volt a baj? Mindenesetre Gyurcsány csatlósának, egy Varju-féle vörös kalapácsosnak nem számít a minimális tisztesség sem, láthatóan nincsen semmilyen erkölcsi határ, amit betartana. Ezekre az emberekre mondják, hogy pár fillérért az anyját is eladná. A károgó DK-s esetében vélhetően a meggyőződés is szerepet játszik, valamint egyfajta Megváltóként tekint Gyurcsányra, így ha a szemkilövető megkérné, holnap ugyanilyen nyugodtan kiállna az ország elé és magabiztosan kijelentené, hogy az zöld az ég és kék a fű, és még neki állna feljebb, ha kiröhögnénk. Az igazság sosem számít, az üzenet eljuttatása fontos, a valóságot nem a kommunisták oldalán kell keresnünk.

A cél szentesíti az eszközt

Ez a fajta "politika" hihetetlenül leszűkíti a mozgásteret. Varju László és hergelőbajnok elvtársaik alapból kizárták a gondolkodó és normális lélekkel rendelkező embereket a szórásból. Aki ugyanis folyamatában figyeli a DK teljesítményét, egy dolgot mindenképpen leszűrhet: bármekkora hazugságot dobnak be a köztudatba, bocsánatot sosem kérnek, még ha az adott pillanatban cáfolják is meg őket, az sem számít, csupán egy a fontos: hogy bizonyos rétegekhez eljusson az üzenetet, ami jelen esetben Böjte Csaba nevének összemosása egy gyerekbántalmazási üggyel. Ez nekik éppen elég. Mert sajnos egyesek még mindig emésztetlenül nyelik le ezeket az ormótlan kamugombócokat, mely megfekszi a gyomrot és a lelket egyaránt. A hergelés, az irigység keltése pedig ezeknek a lélek nélküli embereknek megéri azt a bélyeget, melyet a társadalom nagyobb része jogosan rájuk aggat, hiszen az agresszív szektapártjuk hőbörgőit pont az ilyen falatokkal tartják harckészültségben. Ebben az esetben pedig nem elég, ha legyintünk, hiszen jól tudjuk: a kommunista sosem adja fel, a felforgatás, hazugság és a jó iránti gyűlölet pedig genetikailag kódolva van bennük. Tegyük őket helyre, és csak egyet tudunk érteni Deutsch Tamás fogalmazásával.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.