A kárpátaljai halottas vonat: rémtörténet és a pőre valóság
Felröppent a hír, miszerint a kárpátaljai Bátyúban egy vasúti szerelvény holttesteket tartalmazott. Az esetről semmiféle bizonyíték nincs, mert a városi legendák szerint a vagonokat feltépők telefonjait a rendőrség azonnal elkobozta. Próbáljuk meg megvizsgálni a történtek hátterét és valóságalapját, talán tanulhatunk valamit az ukrajnai hír- és rémhír-gyártás mikéntjéről!
Hír Kárpátaljáról: a Munkács–Csap és a Beregszász–Csap vonalak elágazó állomásán, Bátyúban a helyiek napokon keresztül erős bűzre panaszkodtak a vasútállomás környékéről. Mivel a hatóságok nem reagáltak a kéréseikre, feltépték a szerelvények ajtaját, ahol több mint ötszáz holttestet találtak. A helyszínre ekkor megérkeztek a rendőrök is, akik mindenkinek elkobozták a telefonját, akit ott találtak.
Idáig a történet. Lássuk, mit tudunk és mit nem az ügyben. A források ellenőrizetlenek és ellenőrizhetetlenek. Mivel fénykép, videofelvétel nem készülhetett a helyszínen, ezért csak hallomásokra hagyatkozhatunk, érdemes tehát távolabbról kezelni a történetet. Az első, aki a nyilvánosság előtt is szóvá tette az esetet, egy ruszin aktivista volt. Nevét az ő védelme érdekében nem közöljük, a közösségi médiában megjelent bejegyzése ugyanis rövid időn belül eltűnt; jelenleg egy, az azt követően kialakult vitáról szóló posztja utal az esetre egyedül. Az eredeti bejegyzésben arról írt, hogy hasonló esetek történtek Ungváron és Munkácson is. A közbeszédbe rövid úton bekerült az eset, ahogyan ilyenkor történni szokott, erős torzításokkal. Az azonban elsőre biztosnak látszik, hogy holtesteket szállító szerelvények valóban keresztülmentek Bátyún. Azt nem tudni, hogy tényleg kinyitották-e azokat a helyiek, és azt sem, hogy mi igaz abból, hogy napokig álltak volna a település állomásán.
A két utóbbi felvetés azért kérdéses, mert ha így történt volna, akkor egy olyan zárt közösségben, mint a kárpátaljai, biztosan nagyobb hírverést kap, még ebben a "hírcsendes" időben is. Mivel azonban azt kijelenthetjük, hogy a holttest szállító szerelvények ott jártak, nézzük azt is, hogy ez mit jelent. Elsősorban tartsuk szem előtt, hogy helyi értesüléseink szerint járásonként naponta két-három holttestet adnak ki a hozzátartozóiknak a hatóságok. A rejtegetett holttestek tehát arra utalnak, hogy a kárpátaljai áldozatok száma sokkal nagyobb, és a hűtött vasúti kocsikban tartják őket addig, amíg ki nem tudják adni a családjuknak. Ez azért is a legvalószínűbb magyarázat, mert a halottak Kárpátaljáig szállításának csak ez ad némi értelmet. Ha a veszteségek teljes titokban tartása lenne a cél, akkor sokkal logikusabb lenne a frontvonalhoz közelebb, legfeljebb Lemberg magasságában eltemetni az áldozatokat.
A közbeszédben azonban jóval vadabb elképzelések is születettek. Sokan emlegetik azt, hogy külföldi katonákról van szó, akiket az országból is ki akarnak juttatni. Ezt azonban cáfolja, hogy a holttestszállítók nem a határátkelők felé mozognak. Bátyú a járásközi vasúti elosztó pont, nem nemzetközi forgalomra van kialakítva.
Van azonban egy sokkal szomorúbb tanulsága is szárnyra kapott történetnek. Ha eltekintünk is a "rejtegett halottaktól", akkor is fennmarad a szám: napi két-három halott járásonként. Mivel Kárpátalján tizenhárom járás, és öt járási jogú település van, így a megye napi vesztesége átlagban az ötven felé tendál. A hivatalos ukrán adatok szerint a hadsereg napi kétszáz főt veszít, ezzel Kárpátaljáról származik az áldozatok negyede. Ha pedig azt nézzük, hogy valószínűleg Kijev lényegesen kozmetikázza a számokat, a vagonokban pedig tényleg helyiek holttesteit rejtegetik, akkor tulajdonképpen tényként kezelhetjük: Kárpátalja hozza a legnagyobb véráldozatot ebben a háborúban.
Fotó: WLAB (illusztráció)
