Pesti Srácok

A kettes szülő napja

A kettes szülő napja

Az anya nő. Benne van az Alkotmányban. Ha nem lenne benne, akkor hamarosan a következőképpen is hangozhatna akár Ágh István ismert verse: “Kettes szülőm, virágosat álmodtam, napraforgóvirág voltam álmomban, egyes szülőm, te meg fényes nap voltál, a Pride-on bugyogóban vonaglottál”… Jó, a végét már én költöttem hozzá, de csak azért, mert valójában fogalmam sincs róla, hogy melyik az egyes, meg a kettes szülő, és akkor már miért nem hármas. Nem világos, mi alapján számozzák a mentálisan sérültek magukat, de az már viszont biztos, hogy Olaszországban egyes és kettes szülő megnevezés lesz a kiskorúak dokumentumaiban, az anya és az apa megnevezés helyett. És ez egy hivatalos döntés. Aztán majd meglátjuk, hogy a bugyogóban vonagló férfiak összevesznek-e azon, hogy akkor ki hányas legyen. Mindenesetre az anyákra nézve ez az egyik legmegalázóbb dolog, ami történhetett. Persze ez sem véletlen.

Mindezek tükrében egyébként elgondolkodtató, hogy anyák napja helyett terveznek-e valamit az elmebetegek, ha igen, mi lesz annak a neve, és kinek mit lesz majd szokás adni azon a napon. Bár gyanítom, hogy végül nem lesz semmi helyette, hiszen a hagyományos anyaság megszüntetésével is éppen az a cél, hogy mindenkit, aki fontos és csodálatos, azt lerángassák a szivárványos kommunisták a maguk alantas szintjére, a fertőbe. Az anyák meg különösen “útban” vannak, hiszen ők a legfontosabbak mindegyik civilizációban.

Erre utal az is, hogy számtalan dolog azért van úgy, ahogy, mert az emberiség a kezdetek óta arra törekszik, hogy megvédje a nőket és az anyaságot, ha pedig teheti, valamilyen formában el is ismerje őket. Az építő kultúrákban legalábbis így volt ez mindig. Az anya pedig csak nő lehet, ebből kifolyólag pedig egyértelmű, hogy a nő sokkal értékesebb teremtmény, mint a férfi. És ez a kijelentés nem férfiellenes. Hanem tény.

Ezt az emberiség mindig is tudta, egészen mostanáig: a nő, aki képes életet adni, nem csupán biológiai funkciót tölt be. A nő, az anya a jövő kapuja. Testében hordozza a világ következő generációját, lelkében a gondoskodás, a gyógyítás, a szeretet archetípusát. A történelem során minden civilizáció felismerte: a nőket nem szabad pusztán egyenlőként kezelni — ők védelmet, tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert bennük rejlik az élet forrása.

PestiSracok facebook image

Ezért alakultak ki azok a hagyományok, amelyek a női testet, a női méltóságot, a női szerepet szinte szakrális térként kezelték. Mert ha a nő sérül — a jövő sérül.

Elég csak a legegyszerűbb szokásokra gondolni, például, hogy a kocsmába a férfi lép be először, hogy ő kapja az ütést, ha baj van bent, a buszról meg hagyományosan a férfinak kell előbb leszállni, hogy le tudja segíteni a nőt, vagy elkapni, ha éppen az megbotlik. A nőket azért engedjük előre az ajtóban, mert annak idején a férfi tartotta az ajtót, hogy a nőnek ne kelljen fizikai erőt használnia. Az esernyőt is hagyományosan a férfi tartja, aminek célja egyértelmű fizikai védelem – a férfi viseli az időjárás kényelmetlenségét, a nő testét óvja, ő áll az esernyő „rossz oldalán”, ha kell. De a kabát felsegítése is a testi komfort védelmére jött létre. Szóval ezek az “ódivatú” szabályok eredeti szándéka soha nem a leuralás volt, hanem a női test és méltóság védelme. És ezáltal az anyaságé.

De hozhatunk egyébként ennél ritkábban tárgyalt példákat is: több ősi kultúrában (pl. minószi, afrikai, indián) a vagyon az anyai ágon öröklődött, mert az anya kiléte volt biztos, a gyermek rajta keresztül kapott társadalmi státuszt. Arról is kevés szó esik, hogy már az ókori Rómában is volt a “Matronalia”, a termékenység és az anyaság ünnepe, ahol a férfiak ajándékkal köszöntötték az anyákat.

Ezen kívül sok korai jogrendben (pl. magyar szokásjogban, bizánci jogban) már korán szankcionálták a nőkkel szembeni erőszakot – különösen a terhes nőkkel szemben.

De vannak még izgalmas történelmi példák: bizonyos indián törzseknél az anyák tanácsa döntötte el, megengedett-e az újabb háború, mert ők veszítették el a fiaikat. Tehát itt is az anyaság mondta ki a végszót.

És a világunkat lerombolni akaró szivárványos kommunisták és kiszolgálóik is pontosan tudják ezt, tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a nő és az anyaság a civilizációnk egyik alappillére, ezért is szeretnék ezt az elsők között megszüntetni: a biológiai nemet, hiszen akkor a nő eltűnik, a társadalmi szerepeket, mert akkor a nő megint csak eltűnik, és persze az “anya” szót, mert akkor értelemszerűen a nő maga eltűnik.

Mi pedig pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy ami értékes, azt nem felszabadítani, hanem megvédeni kell. És meg is fogjuk. És az anya nő. Pont.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.