Pesti Srácok

A Klebelsberg Központ elnöke szerint ősszel a szokásos menetrend szerint fognak érettségizni a diákok

A Klebelsberg Központ elnöke szerint ősszel a szokásos menetrend szerint fognak érettségizni a diákok

A tervek szerint normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségik, persze szigorú óvintézkedések mellett – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella. A Klebelsberg Központ elnöke szerint ősszel többen fognak érettségizni a megszokottnál, ezért ahol nagy létszámban vizsgáznak majd a diákok, ott akár tanítás nélküli munkanapokat is tarthatnak. Az elnök arra is kitért, hogy tapasztalataik szerint az emberek többsége hagyományos oktatást szeretne ebben a tanévben is.

Az állami köznevelési intézményeket fenntartó tankerületek irányításáért felelős hivatal vezetője a lap szerdai számában megjelent interjúban közölte: a korábbi őszi időszakokhoz képest idén magasabb lesz a vizsgázói létszám.

– jelezte a szakember. Hajnal Gabriella elmondta: a hibrid oktatásról a járvány második hullámához érve is megoszlanak a szakmai vélemények, ugyanakkor most is működik a hibrid rendszer, hiszen amelyik osztály karanténba kerül, az arra az időre tantermen kívüli, digitális munkarendben folytatja a tanulást. Tapasztalataik szerint az emberek többsége a hagyományos oktatást szeretné ebben a tanévben is. Azonban egyre több helyen jut be az iskolába a fertőzés. Van, ahol az egész intézményt átállították digitális munkarendre, másutt csak egy tagozatot vagy egy-két osztályt.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A Klebelsberg Központ elnökének tájékoztatása szerint a tankerületi fenntartású iskolák fegyelmezetten betartják a járványügyi óvintézkedéseket, nem tapasztalható pánikhangulat az intézményekben. A járványügyi intézkedések mára a mindennapok részévé váltak.

– hangsúlyozta Hajnal Gabriella, aki hozzátette: tavalyhoz képest tizenkétezerrel, százhúszezerre emelkedett a tankerületi fenntartású intézmények dolgozói állománya. Jelenleg 84 483 pedagógus dolgozik ezekben az iskolákban, kétezerrel több, mint 2019-ben. Kitért arra, hogy az iskolák zömének sikerült iskolaőrt találni, de van néhány intézmény, ahová még keresik a megfelelő szakembert; jelenleg is zajlanak a képzések, a visszajelzések pedig pozitívak.

A Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy zökkenőmentesen zajlik a módosított Nemzeti Alaptanterv bevezetése. Megfogalmazása szerint a módosított alaptanterv nem alapjaiban rengeti meg a világot; inkább módszertanban, szemléletben és bizonyos tananyagrészek, témakörök átcsoportosításában van változás, illetve megnőtt a pedagógusok szabadsága a tananyag tervezésében is. Hajnal Gabriella gondolatait azzal zárta, hogy a tankönyvek késedelmes érkezésére nem volt panasz az idén, és az ingyenes tankönyvek mellett százhatezer tanszercsomagot is sikerült kiosztani a rászoruló diákoknak, hétszázhatvanötmillió forint értékben.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.