Az európai energiafelhasználás irányait, azaz a vállalkozások lépéseit is meghatározzák a klímapolitikai célkitűzések – részben erről szólt a közelmúltban tartott budapesti klímacsúcs, ennek egyik előadója pedig Claudia Patricolo, a budapesti székhelyű közép-európai energiapiaci szakportál, a Ceenergynews főszerkesztője, akivel a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában beszélgettek.
Biztos, hogy többet kell majd termelni, hiszen az energiaigény is növekszik, egyes becslések szerint megkétszereződik, szóval alapvetően többet kell előállítani és jobban kell megtermelni – mondta Claudia Patricolo. A hosszú távú cél pedig az, hogy klímasemlegessé váljunk, ám hogy eljussunk ide egy meglévő szakadék felé hidat kell építenünk – tette hozzá. Claudi Patricolo véleménye szerint az egyik, amit tenni kell az az, hogy több figyelmet fordítsunk az innovációra, ugyanis minden kéznél van: a nap, a szél, és rendelkezünk szélturbinákkal, napelemekkel, vagyis ha kicsit többet fektetünk az innovációba, kevesebb törvényalkotás és több innováció, több figyelem a technológiákra. Amire most szükség van, hogy pénzt kell fordítani arra, hogy időt vásároljunk, mert ennek híján vagyunk. Kevesebb, mint kilenc év van hátra, hogy teljesítsük az európai uniós 2030-as célokat, és kevesebb, mint két évtized arra, hogy elkerüljük azt a drámai következményt, amiről az ENSZ klímapaneljének legutóbbi jelentése beszélt – emelte ki. Ami egy közös szempont lehet, akár az itt zajló budapesti klímacsúccsal is, hogy hagyjanak teret a piacnak is. A cégeknek jusson szerep, a kereskedelemben, energetikai szektorban működő cégeknél létezhetnek a technológiai megoldások.
A főszerkesztő azt is elmondta, hogy az átállás egy folyamat, nem történik meg holnapra virradóra, nem várhatjuk azt, hogy egyik napról a másikra ezek a nagy cégek nem fektetnek fosszilis üzemanyagokba, majd kiegészítette, hogy azt nem várhatjuk el, hogy minden, ami most történik egyik napról a másikra elvágólag véget ér, hiszen akkor mindenről le kellene mondanunk, amivel ma rendelkezünk.
A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!
Forrás: híradó ; Fotó: MTI/AP/Michael Probst
Facebook
Twitter
YouTube
RSS