Pesti Srácok

Katonai mozgósítás Lengyelországban a vasúti robbantás miatt

Katonai mozgósítás Lengyelországban a vasúti robbantás miatt

Tízezer katonát mozgósít Lengyelország, miután robbanás volt a múlt hétvégén egy vasúti vonalon. A vizsgálat adatai szerint a támadást két ukrán állampolgár követte el, de a nyomozóhatóságok másokat is összefüggésbe hoztak a történtekkel.

A hatóságok közlése szerint a két ukrán gyanúsított azonnal elhagyta Lengyelországot, és Belaruszba szökött, miután a támadást végrehajtotta a Varsót az ukrán határral összekötő vasútvonalon. Több más személyt is őrizetbe vettek a vasúti robbantás miatt, de további részleteket egyelőre nem árultak el a hatóságok. A robbantás a Mika közelében lévő pályákat rongálta meg, körülbelül száz kilométerre Varsótól. A pálya a Lengyelországból Ukrajnába tartó szállítmányok fő fuvarozási útvonala. A támadásnak nincs sérültje. Egy másik,ugyancsak a múlt hétvégén elkövetett hétvégi incidensben ugyanazon a vasútvonalon a villanyvezetékeket rongálták meg Pulawy térségében - írta az Origo. 

Marcin Kierwinski, a Belügy- és Közigazgatási Minisztérium vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy „Lengyelország felkészült, és minden rendelkezésre álló erőforrást felhasznál minden minisztériumban és állami szervben polgárai biztonságának és infrastruktúrája biztonságának védelmére.
 

 

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.