vasút
Embert próbáló küzdelem a milliárdos károkat okozó vihar következményeinek felszámolásáért
Ma se számíthatunk sok jóram közeleg az újabb vihar.A Magasságos Nyugat lassan beéri a rothadó Keletet
Hátborzongató híreket kell közölnünk Kedves Olvasóinkkal: még a Magasságos, Fejlett Nyugaton is előfordul olyan, hogy késnek a vonatok, ezért Amszterdamban még olyan szörnyűség lehetősége is felsejlett, hogy a dragqueenek nem tudnak időben elkészülni a sminkjükkel az ottani Pride kezdetére. Szerencsére a holland vasutasok megakadályozták a kibontakozó tragédiát, más azonban a helyzet itthon. Mi magyarok olyan apokaliptikus helyzettel szembesültünk a napokban, hogy a megfizethetetlenbalatonilángosozó lődörgők a járatok késése miatt nem tudtak időben sorba állni, hogy megfizethetetlen balatoni lángost zabáljanak. Hol van ehhez a nemzeti sorstragédiához képest Trianon fájdalma?Lázár: a GYSEV már nem osztrák-magyar, hanem magyar cég, amelynek egy kis része Ausztriában van
Magyarország jelentősen bővítette többségi tulajdonosi pozícióját a Raabenbahn/GYSEV vállalatban – írja a Kurier, amely felidézi Lázár János építési és közlekedési miniszter szavait, aki azt mondta, a GYSEV „már nem osztrák-magyar cég, hanem magyar cég, amelynek kis része Ausztria tulajdona”.Kisiklott egy vonat a Keletiben, mert eltört a csúcssín
„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett” – írja Facebook-posztjában Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.Lázár nem sörözik Magyar Péterrel
Méltatlankodó posztot közölt a Facebook oldalán Magyar Péter, amiért Lázár János kikosarazta és egyedül kell söröznie egy utasellátóban. Slim fit Péter vasúti kocsiban pózolva közölte, mondjon is Lázár János, mert Magyar véleménye szerint Lázár miniszteri tevékenységével minden területen mélyítette a magyar vasút válságát. A közlekedési miniszter már többször helyretette a bulikirályt. Közölte, hogy a vasúton oda megy ahova akar, forgathat is kedvére, de ő nem lesz a Tisza Párt kampányának arca, szereplője.Lázár János helyretette Magyar Pétert, majd személyes találkozóra hívta a hőmérős kommenthuszárt
Hív a vasút, vár a Lázár – üzente Lázár János építési és közlekedési miniszter Magyar Péternek a közösségi médiában. A két politikus a MÁV állapota miatt keveredett szóváltásba. A miniszter végül személyes találkozóra hívta Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott - számolt be az Index.Büntetőeljárást indult a Keleti pályaudvarnál kisiklott InterCity ügyében
Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Keleti pályaudvarnál kisiklott InterCity ügyében – írja a Blikk. Bár az esetben senki nem sérült meg, a rendőrség vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt vizsgálja a történeteket.A párizsi olimpia megnyitója előtt gyújtogattak a gyorsvasút-hálózaton
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton. A helyreállítás egész hétvégén tarthat, ami körülbelül 800 ezer utast érint.Vitézy Dávid kiakadt a XVIII. kerület hazugságokra épülő vasútellenes kampányán
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár szerint „hazugságokra épülő vasútellenes kampányba kezdett a XVIII. kerületi önkormányzat, a nemzeti konzultációt utánzó megoldással”. A politikus erről Facebook-oldalán írt, kifejtve, milyen valótlanságokat vélt felfedezni a kerületi konzultáció szövegében.Ajánljuk még