PestiTVvideó
Hunnia-portrék: Gyurcsányék terroristának bélyegezték, elismert örökségvédő szakember lett
Nyolc vádpontból négy alól már felmentették, mégis 8 évre fegyházba küldené a bíróság legalább is az első fokú ítélet szerint dr. Sz. Frigyest, a Hunnia-per negyedrendű vádlottját. Budaházy György kedvezménnyel sem szabadulhatna. A most 37 éves régész-történész a terrorper legfiatalabb terheltje, még alig 20 éves volt, amikor részt vett a nemzeti ellenállásban, a szemkilövéseket legalizáló Gyurcsány-kormány elleni tüntetéseken és 22, amikor kámzsás kommandósok "veszélyes terroristaként" elhurcolták. Dr. Sz. Frigyes eddigi élete csaknem felét kiteszi a rendkívül hosszúra nyúlt és még mindig folyamatban lévő büntetőeljárás, amely idő alatt hol letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, hol pedig a lakhelyét nem hagyhatta el. A börtönben készítette diplomamunkáját, házi őrizetben írta a doktoriját és a hazai örökségvédelem egyik ismert, elismert tagja lett. Múzeumpedagógus feleségével, Zsuzsannával már az eljárás alatt ismerkedtek meg, házasodtak össze és két gyönyörű gyermekük született. Varga Judit a PestiSrácoknak: Az Európai Unióról szóló szerződésekben nincs is olyan szó, hogy vétó (videó!)
Harmincnyolc évesen lett hazánk első női igazságügyi minisztere, azóta a magyar politika megkerülhetetlen alakja Varga Judit, aki a portálunknak adott exkluzív interjúban nem csupán arról beszélt kendőzetlen őszinteséggel, mi a véleménye a Magyarország ellen indított uniós eljárások jogszerűségéről, de azt is elárulta, milyen titkos praktikát vet be annak érdekében, hogy mindig tökéletes legyen a megjelenése. A tárcavezető jól láthatóan elképesztő munkabírással rendelkezik, kötelezettségei mellett azonban kiemelt figyelmet fordít családjára is: Varga Judit három gyermek édesanyja és most már egy magyar vizsla boldog gazdája is. Parkoló Hobbista – II. Erzsébet alatt a birodalom szűnt meg, III. Károly alatt a monarchia fog (PS-videó)
A Brit Birodalom ugyan csak egy kirakatmonarchia, a valódi hatalom pedig a parlamenté és a parlament többsége által támogatott kormányé, de II. Erzsébet legalább valódi uralkodó volt. Nem olyan paródiauralkodó, mint Európa többi monarchiájában szokás. Akik néha lemondanak, néha simán csak hülyék, de szinte egyik se veszi komolyan a szerepét. II. Erzsébet ugyan komolyan vette, de mégiscsak az ő uralkodása alatt esett szét a Brit Birodalom, ami egy nevetséges, a volt gyarmatok gyermekei által megszállt skanzenné lett. Olasz meló és Dopeman – Az újjáéledt, hardcore Politikai Hobbista első adása
A hosszúra nyúlt szünet után ismét van Politikai Hobbista a Ps TV-n. Csupa-csupa olyan dumával, amit televízióban még sípszóval sem lehetne kitakarni. Nagyobb, hosszabb, vágatlanabb – az utóbbi nem teljesen igaz, mert Dopeman az adás közben hívta fel Jeszyt. Az Öreg – Segítségnyújtás és félelem az ukrán–magyar határ mentén
A hét hónapja dúló orosz–ukrán háború súlyosan érinti a határmenti magyar falvakat és Magyarországot. A csaknem másfélmillió ukrajnai és kárpátaljai magyar menekült ellátása a legnagyobb humanitárius segítségnyújtás az eddigi magyar történelemben. Tilki Attila, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vásárosnaményi választókerületének fideszes országgyűlési képviselője kiemelte az állami, civil és egyházi szervezetek áldozatos tevékenységét, a magyarság befogadó készségét. A családok, a gyerekek, az egyedülálló felnőttek élelmezése, lakhatása, egészségügyi ellátása, oktatása, utaztatása stb. komoly megterhelést jelent a résztvevőknek. A befogadás emellett olyan veszélyekkel is jár, mint a csempészet, a fegyverkereskedelem és az illegális migránsok megjelenése a menekültek között. Az ukrán oldalon rendszeresen áthallatszó háborús szirénák hangja éjszakánként félelemmel tölti el az embereket. Mindenki várja már a nyugalmat és békét. Oroszország egy komplexusos nagyhatalom és félelemből támadt – Különvélemény Ábrahám Robival (videó)
Eddig korlátozott háborút folytattak, „különleges katonai műveletet”, de addig örüljünk, ameddig nem mobilizálnak. Ezen a héten a Kontra csapatával egészült ki a Különvélemény: Bódi Ábel és Megadja Gábor társaságában fejtette meg Lukács Adorján és Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború lehetséges forgatókönyvét.
Gaudi-Nagy és Füssy Angéla a Plebejus Polbeatben: László Petra ügye mutatta meg, hogy a Kúria brutálisan elfogult (videó)
Némi cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy valóban brutális jogállamisági problémák vannak Magyarországon, csakhogy azért nem a kormány, hanem az elvben független bírósági rendszer a felelős – érvelt Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva a Plebejus Polbeatben, arra utalva, hogy miután nagy nehezen sikerült jogerősen bizonyítani, hogy László Petra, a PestiSrácok.hu és a PestiTV operatőre még korábbi munkahelyének dolgozva nem rúgta fel 2015. szeptember 8-án a rendőrkordont áttörve, gyermekével a karjában futó Oszama Mohsent, és az erről közzétett, a világsajtót bejáró német RTL-es felvétel manipulatív, a magyar Kúria mindössze 600 ezer forintos sérelemdíjat ítélt meg az operatőrnek, amely az általa fizetendő perköltséggel egyenlő. Mint emlékezetes, a nemzetközi sajtó által a felvétel nyomán világsztárrá faragott Mohsenről később kiderül: nem ártatlan menekült, hanem az al-Kaida terrorszervezet szíriai sejtjének tagja. A koronavírus nemcsak az egészséget, hanem a pénztárcát is támadja – A Riporterben exkluzív Varga Mihály-interjú
A Covid-19-járvány miatti korlátozások nagyon komoly hatást gyakorolnak a világ országainak gazdaságára – így a magyarra is. 2020 rekordév lett volt volna Magyarországon, már ami a növekedést illeti; ezt borította fel a pandémia. Varga Mihály pénzügyminiszter a helyreállítási tervekről adott exkluzív interjút A Riporternek. A Politikai Hobbistában máris ledobták a libsipukkasztó gránátot – és megismertük a buddhista Dopemant!
Dr. Rácz András a magyar turizmusról
Mitől mély vagy sekély egy férfi?
Lopakodó pedofília
Volt egy rendszerkritikus film, amit még Kádár János felesége is lájkolt – Boomerlázadás
Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.