Pesti Srácok

Kisiklott egy vonat a Keletiben, mert eltört a csúcssín

Kisiklott egy vonat a Keletiben, mert eltört a csúcssín

„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett” – írja Facebook-posztjában Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Közleményét azzal folytatja, hogy „a baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt”, de mint írja, „a két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük”.

– írta Hegyi, aki szerint ezért hoztak már korábban döntést arról, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amiben ígérete szerint a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják. Megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen

– tette hozzá megjegyezve, kollégái „ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál”.

Forrás és fotó: Hegyi Zsolt Facebook-oldala

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.