Pesti Srácok

Lázár János helyretette Magyar Pétert, majd személyes találkozóra hívta a hőmérős kommenthuszárt

Lázár János helyretette Magyar Pétert, majd személyes találkozóra hívta a hőmérős kommenthuszárt

Hív a vasút, vár a Lázár – üzente Lázár János építési és közlekedési miniszter Magyar Péternek a közösségi médiában. A két politikus a MÁV állapota miatt keveredett szóváltásba. A miniszter végül személyes találkozóra hívta Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott - számolt be az Index.

Magyar Péter szombati Facebook-bejegyzésében most Lázár János építési és közlekedési miniszternek üzengetett. Többek között a késésekről és a vasút kiszámíthatatlanságáról is panaszkodott. A tárcavezető kivételesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat, és Magyar Péter 16 pontjára 10 pontban reagált.

PestiSracok facebook image

– kezdte hozzászólását a miniszter. Azt írta, készségesen nyújt tájékoztatást a problémákról és a megoldásokról, mert mindegyikkel rendelkeznek. Szerinte a MÁV-osok tudják, mi a baj, hagyni kell őket dolgozni, mert nélkülük nem működne a rendszer. Ezért kötöttünk 3 éves bérmegállapodást velük, 28 százalékos béremelést biztosítottunk, és ezért kaptak hőségpénzt. Mert megérdemlik” – írta, majd megjegyezte a tarifareformot is, amely olcsóbbá és egyszerűbbé tette a közösségi közlekedést.

– üzente Magyar Péternek. Ezt követően a miniszter felsorolta, mi mindent tettek rendbe, vagy terveznek rendbe tenni. Említette például a pályafelújításokat, járműbeszerzéseket, a pályaudvarok felújítását, a 2025-ben érkező új MÁV-applikációt, és a MÁV-VOLÁN-csoport integrációját. „Nekem mindig az ember az első: a dolgozó és az utas. Végül, de utolsó sorban: a politikus. Személyes körbevezetést kértél, megkapod. Hív a vasút, vár a Lázár!” – zárta kommentjét. Magyar erre válaszbejegyzésében ezt írta:

Forrás: Index; Fotó: PS

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.