klímapolitika
Varga Judit: keresztény és hazafias kötelesség egy hatékony klímapolitika
Egy hatékony klíma- és zöldpolitika keresztény és hazafias kötelesség – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter New Yorkban, csütörtökön, a jogászok világkongresszusának konferenciáján, amelynek idei kiemelt témája a fenntarthatóság és a jog kapcsolata.Lantos Csaba: erősíteni kell Magyarország energiafüggetlenedését
Mivel Magyarország összeségében a felhasznált energia 76 százalékát importálja, ezért a kormány legfontosabb feladatának tartja, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését, garantálja az ellátás biztonságát, minden nyomás ellenére megőrizze a rezsicsökkentés eredményeit, elérhető szinten tartsa az energiaárakat, ugyanakkor megfeleljen a növekvő energiaigényeknek és a klímapolitikai céloknak is – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden, Mezőcsáton, ahol az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkját adták át.A kormány számára fontosak a klímapolitikai célkitűzések
A kormány számára fontosak a klímapolitikai célkitűzések, és büszke arra, hogy Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amely úgy tudta csökkeni károsanyag-kibocsátását, hogy közben a gazdaság növekedett – mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.Szakértő: a szabályok betartásával a debreceni akkugyár sem rontja a lakosság életkörülményeit
Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója a Mandinernek nyilatkozva elmondta: ha egy beruházó úgy dönt, hogy Magyarországra telepíti egy üzemét, akkor a hazai jogszabályi környezet ismeretében teszi ezt meg. Vagyis azért jön ide, mert az itteni „játékszabályok szerint akar játszani”. A szakértő úgy látja, az előírások betartása mellett nem kell tartani attól, hogy az üzem elszennyezné az ivóvízkészleteket.Németország visszatér a lignitégetés őskorába, avagy orosz gáz nélkül megbukott a zöld fordulat
Nagy várakozással figyelte Európa zöld közvéleménye a német zöldpolitikusok Merkel utáni ténykedését, arra a példamutatásra várva, ahogy a dicső Németország megvalósítja a Nagy Zöld Fordulatot. Miután viszont kiderült, a németek kénytelenek lesznek ismét begyújtani szénerőműveikbe, az is világossá vált, hogy a német zöldek az átállást az olcsó orosz gázra alapozva akarták megvalósítani. Az elhibázott szankciós politikának köszönhetően mára ott járnak, hogy az embereket kevesebb tisztálkodásra, ruhamosásra, fűtésre sarkallják, mert ez jót tesz a klímának és rosszat Putyinnak. Orosz gáz híján ennyire futotta az ötletelésből. Mindeközben Európa zöld szervezetei azon igyekeznek, hogy bebizonyítsák, Németországnak igenis szabad beindítani a széntüzelést, hiszen „Wir schaffen das!” A német zöldpolitika őszödi beszédének is beillő elemzést ismertetünk, LMP-s tálalásban...TIM: Magyarország jól teljesít a klímapolitikai vállalásai végrehajtásában
A 2030-ra kitűzött magyar klímacélok akár már 2024-ben, a 2050-es törekvések pedig az évtized végére valóra válthatók – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtöki közleménye szerint Palkovics László tárcavezető az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti workshopján.Orbán Viktor Madridban: az európai konzervatív pártok fellépnek a megbukott brüsszeli energiapolitikával szemben (videó)
Orbán Viktor kormányfőre szegeződött a nemzetközi sajtó figyelme az európai jobboldal madridi csúcstalálkozója alkalmából. A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójából kiderül: a konzervatív szövetség arra szövetkezett a spanyol fővárosban, hogy az energiaárak drasztikus emelkedésével szemben, elvetve a probléma forrását jelentő megbukott brüsszeli klímapolitikát, közösen lépnek fel a családok érdekeit szem előtt tartva.Gyürk András: erőt mutattunk a baloldali zöldideológiával szemben
Tizennégy ország 78 európai parlamenti (EP-) képviselője írta alá azt a lengyel kezdeményezésű nyílt levelet, amelyben a politikusok felszólították az Európai Bizottságot, hogy klímapolitikai jogszabályainál vegye figyelembe a regionális különbségeket és ne növelje az energiaszegénységet – közölte Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.Elviselhetetlen terhet róna az alacsonyabb jövedelműekre az EU klímacsomagja a lengyelek szerint
Lengyelország szövetséget épít az Európai Unió új, Fit for 55 elnevezésű klímacsomagjának bevezetése ellen, mert az elviselhetetlen terheket jelentene az unió alacsonyabb jövedelmű lakosai számára – jelentette be kedden a varsói kormány szóvivője.Ajánljuk még