Németország visszatér a lignitégetés őskorába, avagy orosz gáz nélkül megbukott a zöld fordulat

Kívülállóként igazából nem tudhatjuk pontosan felmérni, mekkora zavart is okozott az európai zöldpolitikában az a kínos tény, hogy az éllovasnak számító németek a háborúra való hivatkozással szépen visszaállnak a széntüzelésű – helyesebben: lignittüzelésű – erőművek használatára, amely az energetika sötét középkorát jelenti. Pedig minden olyan szépen indult: a merkeltelenített új német kormányban a legfontosabb pozíciókba a zöldek ülhettek be, és neki is indulhattak a Nagy Zöld Fordulat megvalósításának. Ezen a zöld fordulaton ugyanakkor azért csodálkozott mindenki, mert egyszerre mondott nemet a széntüzelésre és az atomenergiára, így sokan csodát emlegettek, hogy mégis elég energiát tud termelni Németország, nyilván szélerőművek meg „naperőművek” segítségével.

Orosz gáz nélkül márpedig nincs német zöldpolitika

A valóság azonban ennél lényegesen profánabb. A német zöld fordulatot az ország ugyanis az olcsó orosz gázra alapozta, amely biztos tartalékként szolgáltatta az elektromos áramot, ha éppen nem fújt a szél vagy nem sütött a Nap. Ezért is történhetett, hogy Németország a klímavállalásai és a zöldpolitikai fordulata ellenére több károsanyagot bocsátott ki a párizsi klímavállalások óta.

A németek az orosz gáz nélkül nemcsak a gazdaságukat nem képesek megfelelően működtetni, de a beígért zöldpolitikai átállást sem tudják megvalósítani, fenntartani, azaz a német zöldeknek valójában égető szükségük van az orosz gázra. Orosz gáz nélkül a német zöldpolitika megbukott. Mivel ezt képtelenek bevallani, ehelyett találták ki azokat az ötleteket, hogy a lakosság kevesebbet fűtsön, fürödjön, mosson, autózzon, mert ezzel ugye egy másik ország gonosz vezetőjét megfékezhetik.

Ismerős lehet ez a legsötétebb kommunizmus idejéből, ahol a hasonló energiakorlátozások bevezetését éppen azzal indokolták, hogy ezzel majd megdől a kapitalizmus. A németek tehát egyszerűen bepróbálkoztak, hátha az emberek maguktól is visszafogják saját energiafelhasználásukat, hogy ne kelljen a legkínosabb lépést meglépni. Végül mégis meg kellett: Németország visszatért a lignitégetés őskorába. A szintén amerikai eredetű atomellenes lobbi természetesen annyira megbéklyózta már a politikai döntéshozókat, sőt, az amúgy józanabbul gondolkodni képes zöldeket is, hogy eszükbe sem jutott az atomenergia. Persze, már csak azért sem, mert energiára már most szüksége van Németországnak, klímacélok ide vagy oda.

Jönnek a magyarázatok

Ilyen helyzetben persze meg kell magyarázni a világ zöld közvéleményének, hogy fordulhat elő, hogy Németország összekormozza Greta Thunberg fitos orrocskáját. És ilyen magyarázatok meg is jelennek szerte a világon a különböző zöld körökből; egy ilyet az LMP kevésbé ismert volt társelnöke, Kendernay János osztott meg nemrégiben, amelyet csak azért idézünk ide, mert egy igazi zöld őszödi beszéd minden sora, és pusztán az a célja, hogy a magukat zöld gondolkodásúnak valló szavazóknak egy pillanatig se kelljen gondolkodniuk, csak egyszerűen fogadják el, hogy attól még minden rendben van, nem feneklett meg a zöldpolitika, hogy a németek ismét begyújtottak a szénerőműbe. Idézzük is mindjárt a felvetést, amely így hangzik:

A zöldek jól helyezkedtek a német politikában

A valóságos vita persze nem e körül a kérdés körül forog, sőt, ez a kérdés sem így hangzik igazán. Valójában, lefordítva az a kérdés: szabad-e a klímaváltozás idején a háborúra hivatkozva a széntüzelésű erőművek használatára visszatérni? A dolgozat azt igyekszik bebizonyítani, hogy a zöldeknek e kérdésben engedniük kell: ideiglenesen

Külön érdekes ebből a szempontból, hogy az egész dolgozatban egyszer sem említődik sem az oroszok ellen bevezetett szankciós politikák következménye, sem Németország kitettsége az orosz gáznak. Ehelyett arról írnak, hogy a német zöldpolitikai átállás milyen jól indult,

Majd kiemelik:

Ugyanakkor elismerik, hogy egyetlen dologgal nem számoltak,

A visszatérés a szénerőművekhez nem ígér zöld jövőt

De ez így ilyen formában nem igaz.

A német zöldpolitikusok azzal nem számoltak, hogy a megváltozott „külpolitikai klímában” egyszerűen lebuknak, és kiderül, hogy milyen mélyen alapozott Németország az orosz gázra. És kiderült, hogy ezt a kitettséget a maguk számára sem ismerték be kellő mértékben, hiszen csak a szankciós politika különböző csomagjainak elfogadását követően szembesültek azoknak a német társadalomra, gazdaságra gyakorolt valós hatásaival. Ebből a szempontból vizsgálva rájöhetünk, hogy a szénerőművek újraindítása drasztikus és meglehetősen kétségbeesett lépés volt, amely egyáltalán nem mutat biztató jeleket a jövőre nézve, azaz, hogy ez csak egy rövid időszakra szóló lépés, amely után vissza lehet térni az eredeti tervekhez.

Ezt erősíti a dolgozat következő, nagyon fontos ellenmondásokra rávilágító gondolatsora, amely szerint

Akkor lesz zöld átállás, ha béke lesz, de azt akarni kell

Csakhogy a brüsszeli és a német elit látványosan nem a béke megteremtésén, hanem a konfliktus elhúzódásán ügyködik azzal, hogy fegyvereket küldenek Ukrajnába, és nem a béketárgyalásokat próbálják a felektől kierőszakolni. Ha pedig a háború elhúzódik, marad a széntüzelés, hiszen Európa országai már most a kevés innen-onnan érkező gázon marakodnak,

Arra egy külön cikkben érdemes lesz kitérni, hogy hová tűntek a nagy békepárti üzenetek, amelyek a zöldmozgalmak alapvető követelései közé tartoztak. Ahogy a közvéleményt most azzal igyekeznek megetetni, hogy a zöldpolitika és a szénerőművek újraindítása megfér egymás mellett, azt már sikeresen átvitték a közgondolkodáson, hogy a háború és a zöldpolitika megfér egymással. Erre utalnak az elemzés záró sorai:

Vezetőkép: MTI/EPA/Ronald Wittek