Pesti Srácok

TIM: Magyarország jól teljesít a klímapolitikai vállalásai végrehajtásában

null

A 2030-ra kitűzött magyar klímacélok akár már 2024-ben, a 2050-es törekvések pedig az évtized végére valóra válthatók – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) csütörtöki közleménye szerint Palkovics László tárcavezető az Eötvös Loránd Tudományegyetem budapesti workshopján.

A szakmai találkozó célja annak felmérése volt, hogy a felsőoktatási intézménynél összpontosuló tudás, különösen a meteorológiai, klimatológiai és energiaföldrajzi képességek hogyan hasznosulhatnának még hatékonyabban a stratégiai tervezésben – írták. A közlemény szerint a 2050-re kitűzött teljes klímasemlegesség eléréséhez elengedhetetlenek az olyan fejlesztések, mint a Mátrai Erőmű zöld jövőképének megvalósítása, amely a legjelentősebb magyar klímavédelmi és egyben kiemelt régiófejlesztési projekt. Fokozott figyelmet érdemel a megújuló energiaforrások további térnyerésének ösztönzése, az épületek energiahatékonyságának, fűtési rendszereinek korszerűsítése is. Az eredetileg 2030-ra tervezett 6000 megawatt naperőmű kapacitás várhatóan már két éven belül rendelkezésre áll, a következő évtized elejére az előzőleg vállalt teljesítmény több mint duplája is elérhető lehet. Palkovics László a megbeszélésen leszögezte, a klímapolitikai célok eléréséhez elengedhetetlen a nukleáris energia alkalmazása is. A tárca már érdemben foglalkozik a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának lehetőségével, amely a létesítmény hatásfokának növelésével, új energiatárolási megoldások bevezetésével kapcsolódhatna össze.

A szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentésének egyik alappillére az üvegházhatású emisszió ötödéért felelős közlekedés zöldítése. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében elindított Zöld Busz Program a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonásával együtt a városi életminőség javítását is szolgálja. A zöld rendszámos autókból mostanra több mint ötvenezer fut a hazai utakon, nagyobbik hányaduk tisztán elektromos. A tárcavezető fontos eredménynek nevezte, hogy a napokban megszületett uniós döntés szerint új autók esetében a belsőégésű motorokat nem kell 2035-ben kivezetni, mert a karbonsemlegesség elve alternatív üzemanyaggal működő belső égésű motorokkal is teljesíthető – olvasható a TIM közleményében.

Forrás: Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye; Fotó: szerencsihirek.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.