
Egyre többször lehet belefutni itthon is egy úgynevezett Adventure Communist (Kommunista Kaland) nevű játék reklámjába, amely ingyenesen letölthető okostelefonra és számítógépre egyaránt. A játék lényege, hogy megfelelően gazdálkodjunk a különböző erőforrásokkal, ezzel lefektethetjük a kommunista szuperállam alapjait, de ami még fontosabb: elismeréseket, rangokat zsebelhetünk be a teljesítményért. A Google-t ez a játék persze nem zavarja, miközben a keresőóriás szerint Orbán Viktorral és a kormány migránsellenes, családbarát politikájával komoly gondok vannak.
Hazánkban is egyre népszerűbb az okostelefonkra és számítógépekre egyaránt letölthető Kommunista Kaland (Adventure Communist) nevű játék, amelynek hirdetéseibe egyre gyakrabban futottunk bele az utóbbi időben. A kezdeti szemöldökvonogatást és ellenkezést gyorsan legyőzte a kíváncsiság, és megnéztük, miről van szó.
A játék az általa propagált rendszerhez hasonlóan nem tartogat az ígéreteknek megfelelő élményt: egy unalmas felületet kell nyomkodnunk, ügyesen matekoznunk az erőforrásokkal, cserébe pedig rangot kapunk, amiért hozzájárulunk a kommunista szuperállam felépítéséhez. Dögunalom, viszont a továbbjutásért rengeteget kell kínlódni, hogy aztán semmit ne kapjunk. Ismerős? A háttérben viszont átdolgozott orosz folklórt hallgathatunk, illetve oroszos angolsággal beszélő tippeket kapunk.
A jelenség már csak azért is érdekes, mert kinek jut eszébe lefejleszteni egy olyan játékot, amelyben egy olyan szuperállamot kell felépítenünk, amelynek ideológiai alapja mintegy 100 millió áldozatot szedett. Kíváncsian várjuk a reakciókat, amikor valaki a Harmadik Birodalomról készít majd egy ilyet.
Az alkalmazás egyébként sehol sem ütötte ki a biztosítékot: a Google, amely – ahogy azt korábban megírtuk – azért vont meg például egy pályázati támogatást az Origótól, mert szerinte a portál Orbán Viktor “diktatúráját” támogatja. A keresőóriásnak eszébe sem jut szót emelni az ellen, hogy egy általa is forgalmazott játékban egy brutális diktatúrát kell építeni. Csak nem ezt hívják kettős mércének?
A játékban egyébként csak finom utalások vannak a kommunizmus valódi arcára: vörös csillagot csak elvétve látni, de a könnyeknek gyógyító erejük van benne. Ezen kívül a krumpli, a munkások, a kommunák és a tudósok kiemelt helyet kapnak a stratégiában.
Az Adventure Communist nem az első játék, amelyben szerepet kap a kommunizmus és a szovjetek, de a Red Alertben legalább lehetőségünk volt kilőni őket atomfegyverrel. Itt az a lényeg, hogy a végén ők győzzenek…
Logikus
2019-04-14 at 08:50
Hát no, az már kétségtelen, hogy így, bújtatva próbálják az emberekkel “ismét megszerettetni” a kommunizmust. Figyeljétek meg, hogy nemsokára, nyilvánosan is hirdetni fogják!
idirablo
2019-04-14 at 08:23
A lényeg a forradalom exportálásában van.
A komcsik világforradalmat akartak, hogy megszerezzék az egész világ fölötti uralmat. A marxizmus-leninizmus-sztálinizmus eszmeiségével megtörték ugyan a fizikai ellenállást, de a lelkit nem.
A globalista pénzbirtokosok célja a neoliberalizmus eszmeiségével megtörni a lelki ellenállást, szankciókkal pedig a fizikait, hogy azután létrehozhassák a világállamot.
Ez a közös a gugliban és a komcsizmusban: a világhatalom megszerzése az ellenállás letörése révén.
Blanka
2019-04-14 at 00:03
Én nagyon szeretném ha Amcsiban és Ny-Eu-ban kommunizmus lenne.A vöröscsillagosok megjelennének Soros és hasonszőrűek összes tulajdonánál lefoglalnák a nép nevében,ők pedig még aktatáskájukat is csak üresen vihetnék magukkal a sziliikon völgybe kényszermunkára szilikont bányászni.
anonymus
2019-04-13 at 11:15
El tudom képzelni: a játék felkínál egy adott helyzetben a, b, és c döntést. Logikusan és hosszú távon mondjuk a és b a jó, a c teljesen értelmetlen. Játékosunk ha a c-t választja, tovább játszhat, bár a Pravda bőszen tagadni fogja az éhínség, tűzvész, árvíz, nem kívánt törlendő tényét, és a játék két szintet esik vissza. Ha viszont az a-t választja, másnap kizárják a párból burzsoá elhajlás miatt és szibériai üdülésre kap beutalót, húsz évre; ha pedig a b-t, akkor némi verés után kivégzik mint imperialista ügynököt.
Stratégiai játék, nemde? Sőt, a fentebbi rekciók véletlenszerűen is előállhatnak, csak hogy izgalmasabb legyen.
Lóri91
2019-04-12 at 21:05
Magyar migránsellenesség halálos áldozatainak száma: 0 fő
Kommunizmus,szocializmus halálos áldozatainak száma: 100 000 000 fő
Benedek Károly
2019-04-12 at 23:17
Azóta már a “migráns” invázió növelte az áldozatok számát.
Nyugodtan ráírhatjuk a kommunista/fasiszta Merkelina Hitler számlájára.
bl
2019-04-12 at 20:54
NyugatEurópa még csak most fogja megkóstolni a kommunizmust a nagy birodalomépítés közben, mellékhatásként. Már most is látszik, hogy kezd végzetes technológiai-technikai lemaradásokba bonyolódni.
A mindenre tekintettel lévő ember épp oly hazugság, mint a csak önmagára tekintő ember.
A mindenkit befogadó ember épp oly hiba, mint a mindenkit leigázó erőszakember.
Galamb
2019-04-12 at 19:38
Min csodálkozunk?!
Göncz Árpád is nagy kalandnak nevezte.
Netta
2019-04-12 at 23:15
Minek nevezte volna egy ócska, hazavesztő, nemzetáruló kalandor?
Emci
2019-04-12 at 15:04
Agyament barom banda!Megtalálták megint a módját, hogy lehet “mérgezni” és rávenni a mobilfüggőket a “sötétség”elfogadására! SZÖRNYŰ GAZEMBERSÉG!!
MagyEmb89
2019-04-12 at 14:59
Ugyan ennek a kiadónak van egy korábbi,Adventure Capitalist nevű nagyon sikeres játéka, ugyan úgy érhető el. Ez csak egy Cookie Clicker játék, a lényeg az hogy az OCD- emberek nyomogassák a telefont, a kinézet másodlagos. Az ilyen játékok lényege, hogy az elért szám emelkedése , és a kihívások teljesítése dopamintermelődést ér el, ami hosszabb távon addiktívé teszi a játékot. Ráadásul legtöbbször pay to win rendszerű, vagyis ha valódi pénzt költessz a játékban található dolgokra, szinte azonnal teljesülnek a az ép aktuális kihívások. Régebben én is ráfüggtem az ilyen játékokra, 70 fontot költöttem rá…
Figyelmetekbe ajánlom a marihuánna és a kokain ültetvényes játékot, szerintem mérföldekkel betegebb mint ez a játék.
gyozo2018
2019-04-12 at 19:17
Nincs gyilkos, meg gyilkosabb.
Egyformán embergyilkos mindegyik fasiszta rendszer: kommunista, hitlerista/merkelista és liberális.
zolatiguszti
2019-04-13 at 01:13
Értjük de itt az a gond hogy ezt meg lehet csinálni Auswitzos embergázosítós meg hullaégetős verzióban is vaszeg az is dopamint fog termeleni, oszt’ biztos kiveri a biztit valahol, tuti.Na ez van itt számonkérve nem az hogy szar -e vagy jó -e a játék.
MagyEmb89
2019-04-13 at 19:46
Nem jó. Nem jó és káros. De betiltani nem lehet, mert akkor diktatúrát kiáltanak a google milliárdosai, és velük a zombitársadalom.
gyozo2018
2019-04-12 at 14:58
Jó ideje írogatnak geológusok, csillagászok a pólusváltásról. Nos, a kommunizmus kísértete Nyugatra költözött.
Mátyás
2019-04-12 at 14:26
Ez pont annyira vicces, mint amilyen a náci kaland nevű játék is lenne. Olyat nem támogat a Google?
Fehér István
2019-04-12 at 14:47
Itt a pont!
gyozo2018
2019-04-12 at 14:58
Dehogynem, csak azt is kékre festették.
Na ez
2019-04-13 at 13:48
És úgy hívják , hogy Jobbik a zsidókat gyűlölő és az összes ilyen.
Ágnes
2019-04-12 at 14:20
HOGY DÖGÖLNÉNEK HALOMRA—PUSZTULNÁNAK KI VÉGRE A MOCSKOS KOMMUNISTÁI !!!!!!!