A bal lator ugye a pokolra jut? - Petrás Mária és Döbrentei Kornél a Polbeatben
Polbeat Döbrentei Kornéllal és Petrás Máriával
A bal lator ugye a pokolra jut? - Efelől is megerősítést kérünk Petrás Mária népdalénekestől, keramikus-művésztől és Döbrentei Kornél költőtől (mindketten Kossuth-díjasok) a Polbeat nagycsütörtöki felvételén, akikkel Stefka Istvánnal beszélgetünk 18 órától az R56 Sörözőben. Addig is itt elolvasható Döbrentei Kornél írása a választás tétjéről.
A húsvét üzentén túl a brutális politikai megosztottság, a fújtatóval szított gyűlölet, a mindennapivá vált hazaárulás és a sorsfordító választás lesz a témánk. Várjuk nézőinket, olvasóinkat a megszokott módon, április másodikán 18 órára, az R56 Gasztrosörözőbe (Buda, Bem rakpart 53.)
Döbrentei Kornél gondolatai a Békemenetről és a választásról
"Lelkünk ünneplőben. A korona, a palást, a jogar és az országalma velünk. Valami megfogalmazhatatlan fölérhetetlennél többé leszünk. Ki tudja ennek a megmagyarázatát? Nincs olyan személyiség a Teremtésben. Jézus az más. Nietzche találó szavával szólva: ő az Emberibb Ember. Most természetesen hajazunk rá, sátánriogatónak a kereszt is mankó a hónunk alatt, ha láthatatlan is, itt a Békemenetben, még ha a vízen járni nem képességünk. Akváriumban élni igen. Remélhetőleg óvatosságunk gyanakvón a régi: tartsuk szárazon a puskaport!
Latinul ez miseszerűen hatna. Mindegy, ez mi közös, országos, világ-időnk, bár megismételhetetlen, akkor is, ha az ismétlés a tudás anyja. Szent Szűz imádkozzál érettünk, bűnösökért, életünk minden órájában. Adja Isten, ez a cselekvésünk, mint annyiszor, ne lásszatcselekvés legyen, hanem minőségformázó, megváltó, mint akár a Márciusi Ifjaké! A szó totális értelmében sugallatos!
1500 év óta kezdődött ez a magyarságvonulás, szárnyakkal még csak bírnám, de az angyalok lován, vagyis gyaloglábunkon már sok nekem. Lelkesedéssel és szívvel sokszoroznám erőm, ha totyognom kell is, életem átvizsgálván, úgy vélem, kanosszát járnom nemigen kéne. Ez némiképp feljogosít egy méltán unalmas türkörbe nézésre. Két pont között legrövidebb út az egyenes. Minő cikornyás kifejezés e legegyszerűbb megfogalmazás szintjén Egyedül vagyunk – no nem csupán ezért. Csak egymásra szíthatunk!
A nemzetárulásra gondolok, de ennek a békefelvonulásnak megvannak fontos, meghatározó, rádöbbentő percei. Egy szívmeleg pillanatban megérezzük, együvé tartozunk, egy vérből valók vagyunk. Olyan vérből, amely gyakorta elpazarlott. Letérhetetlenül végre rá kell térnünk a mi utunkra, a magyar útra, amely megmaradásunkat a legrátermettebben szolgálja, s amelynek alapvető eleme a szabadság mindennapos megőrzése és a hozzá való ragaszkodás. Virtusunk lényege a zsarolásmentes szuverenitás kivívása, a népi-nemzeti értékek, érdekek félelem nélküli, nyomatékos képviselete a világ népei közt. Híresüljön, ez a magyar út!
Hagyjunk fel a kompországgal! Rögös ösvényen indulunk tova, de az egyetlen helyes, immáron kipróbált kaptató, amin érződik sikerült. Nem csak csillagok állása jelzi, sőt nálunk zászlón és égen egyetlen csillag sem hódolhat, ősmítoszunkat, a Napot kivéve! Azt nemzetünk horizontján mindig feljövőben ünnepeljük. Még ma is, sohase lemenőben. Függetlenségünket egyszer már hagyjuk meg delelőben!
Balsorsunkban is irigyelnek? Úgy tűnik, egyszer tán mindenkorra sikerül csírájában elfojtani a hazugságmániát, a múlt-ferdítést és a jövő-kisajátítást. Izmosítani kell a zsigeri igazságérzetet, amellyel 1949 óta, 1956-ban, vagy 2010-ig mindenképpen adósak maradtunk. És van még törlesztenünk a történelmi kontónkon! Például a számonkérést, a felelősségvállalást illetően! Az egyik legfőbb primátus legyen ez! Még patriótábban kell irányítani, messze jobban, mint eddig! A magyar idodalom- és történelemoktatást, a magyar művelődés és viselkedési kultúra nemzeti kézben történő egyesítését. Tűrhetetlen, hogy a XXI. században sem ismerjük az eredetünket, minden nagyságunk politikai kicsinyességeknek alávetve soroltatik a nemzet nagy eseményei közé, ha egyáltalán említést tesznek róla.
Öreg fejjel kell rájönnünk, hogy elementárisan félrevezettek minket, hogy nem tudunk semmit! Azt is rosszul. Mi lesz így az ifjúsággal? Mindenkinek el kéne olvasni, kötelező olvasmányul, A magyar nemzet eltitkolt története című könyvet, Botlik József történésztől. Nem titkolva, hogy 1500 év alatti sok minden rejtély leplezése ma is várat magára. Ez a Békemenet valamit elárul rólunk és valódi népünkről, tartásunkról. Hordozzuk magunkkal erényeinket és főbenjáró vétkeinket egyaránt. Valószínű, ezt már jócskán előbb is meg lehetett volna ejteni. Vannak dolgok, amelyeket nem illik feszegetni, pedig kéne. Nagy választás előtt áll az ország. Lassan mindenki adagyűl, ahová való. Van egy irányvonal, amely jóindulattal sem tekinthető hazafinak. Ide tartoznak a tanácsköztársaság eszméinek hívei, a modern globalisták, a pénz-arisztokrácia szolgálatába álló kifutófiúk serege, a hazát gyarmati sorba rántók felbérelt hada. És vagyunk mi, az elszakított országrészek lakosságával együtt, van ez a Békemenet. Örüljünk egymásnak! Fel nagy örömre magyarok! Egy és oszthatatlan igazságunk hamarosan beteljesül. Ha Isten velünk, ki ellenünk?"
Döbrentei Kornél levele a Békemenet résztvevőihez, 2026. március 15.
(A költő a Magyar Út DPK alapító tagja, levelét a közösség a Békemenet után megtartott gyűlésére juttatta el.)
