Miközben Magyarország az emberéletek védelmére és a koronavírus okozta válság kezelésére koncentrál, az Európai Parlamentben ismét hazánkat cincálták koholt vádak alapján, úgy, hogy az igazságügyi miniszter fel sem szólalhatott. A balliberális képviselők hiénaként vetették magukat hazánkra, kötelezettségi eljárást és a támogatások megvonását szorgalmazva. Magyarországon folyamatosan ülésezik az Országgyűlés; ezt a tényt figyelmen kívül hagyták, amikor tomboló diktatúráról értekeztek. Többen azt állították, nálunk üldözik az ellenzéket, a civileket és az újságírókat is, de akadt olyan felszólaló is, aki a transzszexuálisok magyarországi elnyomása miatt aggodalmaskodott. Bár az EP ebben a vitában hazánknak nem osztott lapot, a magyarok nem tűrték szó nélkül mindezt. Deli Andor (Fidesz-KDNP) és Vincze Loránt (RMDSZ) képviselők a helyszínen, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig a virtuális térben osztotta ki a Magyarországra támadó balliberálisokat.
Portálunk már beszámolt róla, hogy Varga Judit közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a magyar álláspontot, amelyet hazánk védelmében nem mondhatott el. Deli Andor is rávilágított, hogy a koncepciós perek idejét idézte a csütörtöki vita, az RMDSZ EP-képviselője pedig azt javasolta, vizsgálják a román jogállam helyzetét is, hiszen Iohannis elnök kisebbségekkel kapcsolatos kijelentései valóban aggodalomra adnak okot.
Kaméleonná változott Jourová
A Magyarországról szóló vita az uniós tanács és az Európai Bizottság álláspontjainak ismertetésével kezdődött. Nikolina Brnjac az Európai Unió Tanácsának horvát elnöksége nevében felidézte, hogy hazánk ellen a hetes cikkely szerinti eljárás márciusban terítékre került volna, ám a koronavírus lesöpörte az asztalról. Az EB részéről Věra Jourová liberális alelnök szólalt fel, aki korábban még úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus megfékezése érdekében hozott magyar törvények harmonizálnak az uniós joggal. A csütörtöki vitán Jourová viszont kifejtette, hogy az EU minden tagállamban vizsgálja a rendkívüli intézkedéseket, majd korábbi álláspontját meghazudtolva élesen bírálta hazánkat, és a magyar demokráciáért és a sajtószabadság csorbulása miatt aggodalmaskodott.
Koncepciós eljárás
Deli Andor (Fidesz-KDNP) az Európai Néppárt színeiben szólalt fel, és rávilágított, hogy a mai vita, amelyen a képviselők 90 százaléka nem tudott részt venni, a régi koncepciós perek hangulatát idézi.
A koronavírusos helyzet végéhez közelítve egyértelmű, hogy most kell igazán egységesen kiállnunk az emberek egészségének megőrzése és a gazdaság fellendítésének ügyében, ebben van szükség tényleges európai összefogásra. Az európai parlamentnek ebben kellene segédkeznie, de úgy látszik, vannak frakciók a balliberális oldalon, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne támadják újra és újra, immár havi rendszerességgel Magyarországot
– hangsúlyozta Deli Andor, aki azt is kiemelte, hogy üres ideológiai viták helyett az európai embereket érintő kérdésekről kellene inkább beszélni.
Sokkal könnyebb üres ideológiai vitákat szervezni, mint a lényegről és a tényekről beszélni és azzal foglalkozni, ami ténylegesen érinti és érdekli az embereket a tagállamokban. Ezért van ma újra Magyarország a napirenden olyan vitában, amelyről a szervezők előre tudták, hogy azon az EP-képviselők 90 százaléka nem tud részt venni, nem tudja elmondani a véleményét
– világított rá a mai vita antidemokratikus jellegére Deli Andor. A magyar képviselő azt is sérelmezte, hogy a magyar kormány részvételét az EP elnöke nem segítette, annak ellenére, hogy az ügyrendi szabályok ebben nem akadályozták. Az online részvételt pedig teljesen kizárták, miközben az áprilisi plenáris ülésen a szocialista és liberális frakciók vezetői a kivetítőkön szólalhattak fel.
Most ez miért nem lehetséges a magyar kormány számára?
– vetette fel a kérdést a képviselő.
A bizottság nem állapított meg semmilyen jogsértést a felhatalmazási törvény kapcsán, ezért ez a vita számomra az európai értékek és az alapvető jogi elvek megcsúfolása és a régi koncepciós perek idejét idézi. Sajnos itt az érvek és a tények senkit sem érdekelnek
– zárta felszólalását a magyar képviselő.
A balliberális frakciók felszólalói a szokásos mantrákat ismételgették hazánkkal kapcsolatban és többen követelték a 7-es cikkely szerinti eljárás alkalmazását, illetve azt, hogy ne kapjon hazánk uniós támogatásokat, és felszólították az Európai Néppártot is több ízben, hogy zárja ki soraiból a Fideszt. A hazánkkal szemben felrótt kritikák szerint nálunk tombol a diktatúra, üldözik a civileket, az ellenzéket, az újságírókat, nem fogadják el a transzneműeket és a nők elleni erőszak ellen sem lépünk fel hatékonyan, mivel nem ratifikáltuk az isztambuli egyezményt. Egyes képviselők szerint pedig a transzneműek védelme a legfontosabb kérdés a világjárvány idején.
Ennek a kontinensnek az erőssége a sokszínűség; a transzszexuális emberek nem fognak megszűnni csak azért, mert a magyar kormány azt szeretné
– mondta a zöld német képviselő, Terry Reintke.
Sophia in’t Veld holland politikus pedig még ennél is vadabb kijelentést tett.
A demokráciát kinyírták Magyarországon, az halott
– állította. Ezzel szemben néhány józanabb kijelentés is elhangzott a kirakatperre emlékeztető ülés során.
Kettős mérce
Nicholas Bay francia politikus, a jobboldali Identitás és Demokrácia EP-képviselője például felfedte, hogy az EU kettős mércét alkalmaz, ugyanis Franciaországban Emmanuel Macron sokkal drasztikusabb intézkedéseket vezetett be a járványügyi helyzetre hivatkozva, ám az nem zavarja az EP-t.
Ez a sokadik hasztalan vita Magyarországról, ami az ország migrációs ellenállása miatt történik
– hangsúlyozta a hazánk védelmére kelő politikus. Annalisa Tardino pedig azt emelte ki, hogy ilyen alapon Olaszországot is lehetne vegzálni, hiszen Conte kormánya is rendeletekkel kormányoz.
Gazdasági válság előtt állunk, azzal kell foglalkozniuk az államoknak
– hangoztatta Deli Andorhoz hasonlóan a lengyel Jog és Igazságosság EP-képviselője, Beata Kempa. Elzbieta Rafalska lengyel képviselő is leszögezte, hogy ideológiai alapon támadják hazánkat.
Romániát is vizsgálhatnák
Az RMDSZ uniós parlamenti képviselője, Vincze Loránt felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt tíz év során a magyarok számtalanszor bizalmat szavaztak Orbán Viktornak és a Fidesznek.
Rendezzünk egyórás vitát a jogállamiságról minden tagállam esetében!
– javasolta az RMDSZ képviselője, majd azt ajánlotta, kezdjék rögtön Romániával, hiszen Iohannis elnök kisebbségekkel kapcsolatos kijelentései valóban aggodalomra adnak okot.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS