Pesti Srácok

A korábbi főpolgármester-helyettes szerint a Karácsony-ciklusban Budapest visszasüllyedt oda, ahol a Demszky-időszak végén tartott

A korábbi főpolgármester-helyettes szerint a Karácsony-ciklusban Budapest visszasüllyedt oda, ahol a Demszky-időszak végén tartott

A Karácsony-ciklusban Budapest visszasüllyedt oda, ahol a Demszky-időszak végén tartott – mondta Bagdy Gábor korábbi főpolgármester-helyettes szombaton, az M1 aktuális csatorna Híradójának nyilatkozva. A 2010–2019 közti időszakban pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint Budapest ismét a végelgyengülés állapotában van, pedig 2019-ben több mint 200 milliárd forintos többlettel adták át a fővárost.

Bagdy Gábor emlékeztetett, hogy 2010-ben Demszky Gábortól a kormánypártok úgy vették át Budapest vezetését, hogy annak 180 milliárd forint adóssága, illetve 60 milliárd forint működési hiánya volt, és ebből csak két ciklus alatt lehetett kilábalni.

– vélekedett Bagdy Gábor, aki a legnagyobb hibának azt látja, hogy amikor a főpolgármester megszerezte a posztot, nem a fővárossal kezdett el foglalkozni, hanem törekvései arra irányultak, hogy a 2022-es választásokon kormányfőként tudjon visszatérni, még magasabb pozícióban, és majd akkor elrendezi a főváros helyzetét. A volt főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: a helyzet hasonló a Demszky Gábor utáni időszakhoz.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Bagdy Gábor.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."