Pesti Srácok

A korábbi pénzügyminiszter kimondta, amire feltehetően az egész ellenzék vágyik: itt az ideje megszabadulniuk Márki-Zay Pétertől

A korábbi pénzügyminiszter kimondta, amire feltehetően az egész ellenzék vágyik: itt az ideje megszabadulniuk Márki-Zay Pétertől

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ugyan igyekszik azt mutatni, hogy minden rendben van a nagy baloldali összefogásban, de Márki-Zay Péter személye hihetetlenül megosztó saját táborában. Korábban is írtunk már róla, hogy például a DK szavazók fogcsikorgatva szavaznának rá, botrányos kijelentései pedig tovább bomlasztják a tábort, amit a közvélemény-kutatások is bizonyítanak, hiszen csökkent Márki-Zay támogatottsága. Kimondani az igazat viszont úgy tűnik, eddig csak egy ember merte, aki nem más, mint a korábbi pénzügyminiszter, a szocialista pártból jövő Békesi László, aki szerint itt az ideje az ellenzéknek megszabadulnia saját jelöltjüktől.

Békesi László nemtetszésének a közösségi oldalán adott hangot, üzenetét pedig metaforákkal tette nyilvánvalóvá. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Márki-Zay Péter egyelőre nem reagált a korábbi miniszter megjegyzésére, ahogyan a többi párttól sem láttunk erről szóló posztokat, de ki tudja, lehet, hogy megfogadják Békesi tanácsát, ez esetben viszont végleg bebizonyosodik, hogy semmi értelme nem volt az előválasztásnak, a demokrácia pedig ennyit ér a baloldalnak.

Forrás: ATV; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.