Pesti Srácok

A KSH elnökhelyettese szerint globális jelenség a magas infláció

null

A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség – így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot. Felidézte: idén januárban 7,9 százalékkal emelkedett az átlagos fogyasztói kosárba tartozó termékek és szolgáltatások árszínvonala az egy évvel korábbi árakhoz képest.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Windisch László megjegyezte, hogy az infláció dinamikájában Magyarország a 0,5 százalékpontos havi emelkedéssel az uniós országok középmezőnyébe tartozik.

– folytatta a KSH elnökhelyettese. Emlékeztetett arra, hogy a statisztikai hivatalok minden évben újra megállapítják annak a fogyasztói kosárnak a tartalmát, szerkezetét, amelyen keresztül egész évben az árak változását mérni tudják.

– húzta alá. Tájékoztatott: az idei új fogyasztói kosárban leginkább a vendéglátás súlya nőtt, abból fakadóan, hogy 2020-szal ellentétben 2021-ben már kevésbé érintették a vendéglátóhelyeket a járvány miatti bezárások. Nőtt az üzemanyagok és a dohánytermékek súlya is, amelyek ára tavaly az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett. Ezekkel szemben csökkent a háztartási energiára, illetve a nem vendéglátásban vásárolt élelmiszerekre fordított kiadások aránya. Windisch László elmondta, hogy a súlyok változása érdemben nem befolyásolta a januári inflációt, amely a tavaly alkalmazott súlyokkal is ugyanúgy 7,9 százalék lett volna.

– ismertette. Hozzátette: az élelmiszerekre a kormány által bevezetett árstop a februári inflációs adatban fog majd tükröződni.

– ecsetelte az elnökhelyettes. Utalt az Eurostat adataira, amelyek szerint az EU-ban átlagosan 75 százalékkal emelkedtek a termelői árak az energiaiparban az elmúlt egy évben.

– hangsúlyozta Windisch László.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még