Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hirtelen újraírta a teljes nyugati narratívát arról, hogy Putyin vajon megáll-e Ukrajnában, ha ott sikerül győznie. Eddig azt a mantrát kántálták az amerikai külügyi adminisztráció európai hivatalokban dolgozó ügynökei, hogy az oroszok Ukrajna után lendületből nekivágnak a Varsó-Berlin-Párizs útvonalnak, hogy végül Portugália külsőn fejezzék be hódító hadjáratukat. Sikorski véletlenül megint őszinte volt, megismételte azt amit az Északi Áramlat felrobbantása után művelt, és őszintén kimondta, hogy az Orosz Föderáció sokkal gyengébb, mint a NATO, egy konvencionális háborúban könnyedén legyőznénk a medvét. De ha már az amerikai adminisztráció rohamairól beszélgettünk, előkerült Janet Yellen is, aki szépen kérte Kínát, hogy ne legyen már kapitalistább náluk. A második blokkban már jóval könnyedebb témaként a 70 éves Rock ‘n Roll került szóba két vendégünkkel, és az amerikai nagykövetséggel.
Facebook hozzászólás
balfék
2024-04-29 at 18:12
Ha beválik, lehetne vinni az EB-re is.
balfék
2024-04-29 at 18:10
Nagyon jól mutatna, ha mondjuk a Magyar Kupa döntője előtt egy tábori lelkész két méteres kereszt alatt állva megáldaná a két csapat játékosait a kezdőkörben. Kizárólag középkori viseletben, amivel a török ellen hadba menőket volt szokás.
lhotx
2024-04-29 at 09:39
Jó volt a vita. Nukuleáris kérdésben természetesen Takácsnak van igaza, csak annyiban téved, hogy az oroszoknak érdemes lenne-e hagyományos haderő ellen bevetni a zatomtölteteit, mert véleményem szerint sokkal egyszerűbb lesz felégetniük a nyugati pénzügyi központokat. Egy-két pillanat alatt bezárnák vele a dollárboltot.
Rémusz.
2024-04-28 at 19:30
Nofene, a drága lengyelek már elkezdték a haláltáboraik visszaálítását, múzeumbol, valódi kremákra??!!
Ez igen!!!
Cser Borbála
2024-04-28 at 16:25
Van ebben a lengyel hozzáállásban egy érdekesség: a lengyelek az “Ő átkosukban” az USA-ba menekültek, és sokan a 2.vh-ban illetve a vészkorszakuk idején. A vagyonukat Lech Waleza “győzelme” idején Lengyelországban gyarapították megint. Így a lengyel iparmágnások, a lengyel gazdaság meghatározó szereplői és az amerikai ipar összefonódása határozza meg a “gondolkodásukat”. Lech Waleza nélkülük soha nem győzött volna, azaz ő segített a tervgazdálkodásról szabad utat adni az Amerikába szakadt tőkének. Azaz létrehozni a lengyel NER-t.
Aztán pedig a SZU tag köztársaságokra bomlása után ugyanez az érdekkör befektetett az ukrán testvéreknél. Sokat beszélnek a az angol miniszterelnök Borisz szerepéről az orosz-ukrán konfliktusban. Persze hogy védte az angol ipar érdekeit?az Azov Stahl-ban/az azovi acélművekben meghatározó befektető az angol ipar.
Pénz, gazdasági érdek, iparmágnások-pénzemberek hátul füstös szobákban döntenek.
Mandula
2024-04-28 at 16:21
Ez a háborúsdi is úgy sikerül majd mint a németeknek a zöld átállás kurva nagy arc ,a valósággal való kapcsolat nulla,átbaszatnak mindenkit még a politikusokat is a fizetett szagértőkkel ,aztán majd ha balul üt ki csak néznek ki a fejükből.
A lebontott atomerőmű helyett nem lesz másik, ahogyan ha megtámadod Oroszországot abból már nem lehet kifarolni 2 hét múlva .. az atomvillanás után sem.
Tudományos libsizmus
2024-04-28 at 16:11
Engem egészen ledöbbentett, amikor Lech Walesa, akire egykor felnéztünk, és aki nem egy elmebeteg blogger, hanem Lengyelország egykori elnöke, azzal jött, hogy Oroszország népességét 50 millióra kéne csökkenteni.
A többi 90 milliót tán a németekkel akarná agyonlövetni?
Ezekre a lengyelekre néztünk fel a ’80-as években? Az eszem megáll.
matrix
2024-04-28 at 16:11
Primitiv bunkó tahó parasztvakító fake-kake popolista propaganda naiv tudatlan buta embereknek!
´Biden USA szopó lotyó polack !
Pöcs a³³-on !
Csak egy sorvadt agyúnak lehet ez a verzíó egy alternativ rémálma !
Molnár Lajos
2024-04-28 at 15:58
Lopott avagy hamis felsőbbrendűségérzet…
Van az ukránok és a lengyelek között egy nagyon erős és szoros közös jellemvonás.
A 90- es évek elejétől fogva a Nyugat mindkét nemzettel el tudta hitetni, hogy ők ketten felsőbbrendűségüknél fogva arra vannak elhívatva, hogy ami Napóleonnak és Hitlernek nem sikerült ők a nagy hoholok illetve a dícső polákok majd meghódítják Oroszországot és leigázzák annak népét!
Tudományos libsizmus
2024-04-28 at 15:29
Lengyelország ismét felosztásra vár. Azonban miután a németek Karácsony Gergely féle anyaszomorító balfaszok lettek, ez a feladat a normalitás talajén álló Oroszországra marad.
Tudományos libsizmus
2024-04-28 at 15:09
Sikorski egy lengyel náci. Ezen nincs mit szépíteni.
Ez az arc azoknak a lengyeleknek a szellemi örököse, akik 1918-ban, miután találtak Varsó főterén az utca kövezetén egy elhagyott telitalálatos lottószelvényt, ahelyett hogy örültek volna a világtörténelemben páratlan szerencséjüknek, 5 perc alatt fegyveres konfliktusba keveredtek valamennyi szomszédjukkal.
Beleértve a saját testvéreiket, a litvánokat is.
Mert a fejükbe vették, hogy most szépen helyreállítják maguknak az 1772-es nagylengyel birodalmat.
Aztán amikor Tuhacsevszkij ott állt Varsó előtt 1920-ban, akkor jött az “Ejrópa segícss” sírás.
Nos, ez a rosszarcú lengyel Sikorski ismét egy háborús uszító. Maradjunk ennyiben.