A magyar egészségügy korántsem olyan rossz, mint amilyen a híre. Az is megfigyelhető, hogy a természetszerűleg fellelhető hibákat és hiányokat felnagyítva folyamatosan kampányolnak a magánegészségügy hívei, vagy az abban érdekelt csoportok a társadalombiztosítás jelenlegi formája ellen. A balliberális sajtó zászlóshajója, az Index sem maradhat ki ebből, hosszú publicisztikák születnek ott is a témában. Mindenféle fantasztikus ötletekkel jönnek elő: kétlépcsős rendszer, és hasonlók. A magyarországi problémák megoldása azonban nem a privatizáció, hanem a ráfordítások növelése és a hatékonyság javítása.
A magánegészségügy hívei számára az etalon az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi rendszere. Nézzük meg ezt egy kicsit a számok oldaláról. Az USA-ban a GDP 18 százalékát költik egészségügyre, és ezért cserébe az átlagéletkor alig magasabb, mint a szomszédos Kubában. Minden összehasonlítás sántít ugyan, de az amerikai a világ legdrágább egészségügye bizonyosan. Ráadásul valójában az emberek többsége nem biztosított vagy csak részben az.
A franciák a legjobbak
A nagyobb országok közül a felmérések szerint a francia egészségügyi rendszer a legjobb, minden mutatójukban veri az Egyesült Államokat.
A GDP 10 százalékát fordítják egészségügyre, miközben az gyakorlatilag 100 százalékban állami kézben van.
Egy olyan államról van szó, ahol XIV. Lajos óta mindent centralizáltak, és még magyar szemmel nézve is átláthatatlanul bürokratikus a rendszer. De hasonló jó eredményeket produkál a német vagy a japán szisztéma is, és körülbelül hasonló ráfordítással. Ezekben az államokban minden ott élő az anyagi helyzetétől függetlenül hozzájut a megfelelő és hatékony kezeléshez. A felszerelések modernek, és az orvosi eljárások színvonala követi az orvostudomány fejlődését.
Anglia kivétel – a nyugdíjasok Franciaországba menekülnek
Egy kivétel van az európai nagyhatalmak között, nevezetesen Anglia.
Az ottani színvonal valóban jócskán elmarad a fejlett nyugati átlagtól, és ezt még maguk az angolok sem titkolják.
Nem véletlen, hogy több, mint másfélmillió angol nyugdíjas él Franciaországban, aminek a fő oka az ottani magas színvonalú egészségügy. Érdekes és csodálatra méltó, hogy a francia rendszer elbírja ezt is.
Visszatérve az USA-ra, tulajdonképpen ott sem teljes piaci rendszer van, hanem valamiféle olyan hibrid alakult ki, amely keveri az állami és magán rendszer előnyeit, a jelek szerint azonban sok esetben felnagyítja a hátrányokat is.
Obama elnök alatt vezették be – a zsurnaliszta elnevezéssel – az Obamacare ellátást. Ennek keretében igyekeznek annak a 70 millió embernek orvosi kezelést nyújtani, akikkel nem szerződnek a magánbiztosítók. Azonban van még 100 millió ember, akinek van ugyan valamilyen egészségügyi biztosítása, de ez a drágább kezeléseket nem fedezi.
Az Obama-rendszer haszonélvezői a biztosítók
A kép forrása: 888.hu
Továbbá ott van a felső tíz százalék, amely olyan gazdag, hogy nem köt biztosítást, mert ha beteg lesz, akkor könnyedén kifizeti a számlát, vagyis akik semmiféle szolidaritási rendszerben, piaci jellegűben sem vesznek részt.
Az Obamacare azonban alig működik: az igazi haszonélvezői a biztosítók, amelyek ügyesen “lenyúlják” az állami pénzt. A jelenlegi elnök, Donald Trump ezt felismerte és változtatni is akarna rajta, de a demokraták miatt jelenleg nem tud beavatkozni.
Azt is tegyük hozzá, hogy annak a körülbelül 150 millió embernek segít az állam, akinek “rendes” biztosítása van. Ennek formái a tetemes adókedvezmények és az orvosi kutatásra-oktatásra fordított töménytelen pénz. Mint láttuk, ennek a számok szerint nem sok eredménye van, alig tudják a kommunista és mélyszegénységben élő Kubát lehagyni.
Szóval a világ egyetlen “majdnem” magánegészségügyön alapuló rendszere nagyon drága és nem is túl hatékony.
A finnek 10 százaléka
Persze mi relatíve kicsi és szegény ország vagyunk, így mások a feltételek. Ebben a “kisország”-kategóriában általában a finneket hozzák ki listavezetőként. Ott is teljes körű állami ellátási rendszer működik, és ezt is megoldják a GDP 10 százalékából. Nálunk ez az arány 7 százalék körül mozog, és igen, itt van a kutya elásva. Az arány ugyan évről-évre javul nálunk, de nagyon nem mindegy, hogy mekkora GDP 7 vagy akár 10 százalékáról beszélünk. A problémák hosszú távú megoldásának tehát legfontosabb eszköze a magyar GDP folyamatos és erős növekedése. Enélkül a kitűzött célok egyszerűen nem érhetőek el.
A lakosság által befizetett egészségbiztosítási járulékok összességében nem fedezik az állam kiadásait. Évről évre jelentős összegeket csoportosítanak át más területekről, és ezzel pótolják ki az egészségügyi kassza hiányát. Miközben a magyar reálgazdaság az adócsökkentést igényli, addig sok állami szektor a ráfordítások emelését követeli. Ez az a helyzet, és mindkét félnek igaza van.
Ezen csak egyféleképpen lehet segíteni: ha növekszik a gazdaság és több lesz a megtermelt jövedelem. Az úton jól haladunk, és hál’Istennek, az utóbbi években dinamikus a fejlődés. De évszázados elmaradást nem lehet egyik évről a másikra behozni. Alacsonyak az egészségügyi bérek? Persze, de a tanároké, a benzinkutasoké, a bolti eladóké, vagy a kutatóké is az.
Ha privatizálunk, nem lesz több pénz az egészségügyi kasszában
Sokkal kevesebbet keresünk, mint például a francia vagy finn értelmiségiek. Ezen is csak úgy lehet változtatni, ha nő az úgynevezett GDP. Attól tehát, hogy privatizálunk, nem lesz több pénz a kasszában. Vagy bárki úgy gondolja, hogy a szegény rétegek majd nagy összegű biztosításokat kötnek? Most bárki komolyan gondolja, hogy például a társadalom alsó húsz százalékának van miből bármiféle járulékot vagy adót fizetnie? El tudják képzeni, hogy az öngondoskodás révén több pénz kerülne az egészségügybe? A fenéket – mondják a hozzáértők -, éppen, hogy sokkal kevesebb.
Az orvosok egy kiváltságos rétege dolgozhatna a néhány magánkórházban, de jelentős részüknek valójában felkopna az álla.
Valóban ezt szeretné bárki is? Arról most ne is beszéljünk, hogy az általános ellátás, az emberi szolidaritás erkölcsi kötelesség. Szándékosan kerüljük a keresztényi kötelesség szót, mert az ateistáknak is vannak erkölcsi szabályai. Igenis törődni kell embertársainkkal, és mindenkivel, amennyire tudunk. Ez egyébként az elemi érdekünk is; a lakosság egy jelentős részének egészségromlása olyan járulékos társadalmi károkat és olyan új költségeket eredményez, amelyek nem kerülhetőek meg.
Sokan tulajdonképpen kétszer fizetnek
Az utolsó, de a közösség szempontjából legnagyobb probléma az állami és magánegészségügy területén pedig a következő: valójában a magánegészségügy – áttekinthetetlenül és rejtetten, de jelentős részben – a társadalombiztosítás rendszerét használja, miközben profitot, sokszor extraprofitot realizál. A kormányzatnak nem a magánegészségüggyel úgy általában, hanem azzal van problémája, hogy az igazi magánpénz nem jelenik meg benne eléggé. A magánegészségügynek ugyanis teljes egészében magántőkéből és a bevételeiből kellene működnie és nyereségesnek lennie. Ehhez azonban olyan árak lennének szükségesek, amelyet csak a társadalom néhány százaléka tud megfizetni, már a felső húsz százalék nagy része is csak esetileg.
Az egészségügyi kormányzat tehát azért küzd jelenleg is, hogy ne kelljen kétszer fizetnünk. Amit a biztosított a biztosítási díjának befizetésével már kifizetett, azért egy magánszolgáltató ne kérhessen pénzt, vagy legalábbis ne használhassa csak a megfelelő térítési díj ellenében a közös, állami rendszert. A magánegészségügy profitorientált gazdasági tevékenység, ne legyenek illúzióink. Akik lelkesen támadják a jelenlegi rendszert annak kétségtelenül meglévő hibáira, problémáira hivatkozva, mindig valamelyik, az egészségügy privatizációjában is érdekelt csoport fizetett alkalmazottai.
Kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS