Megjelent a Magyar Nemzet története című könyv, amelyben Pethő Tibor foglalta össze a nemrég megszüntetett napilap nyolcvan éves történetét. A szerző a lapot alapító Pethő Sándor dédunokája, akinek nagyapja is a Magyar Nemzet főszerkesztője volt. Pethő Tibor véleménye szerint a lap legsötétebb időszaka az ötvenes, a legjobb pedig a hetvenes évekre tehető, és kijelentette, hogy a még mindig Simicska Lajos tulajdonában lévő brandnek nem volt jobbikos időszaka. Bár a Magyar Nemzet a balliberális kormányzatok idején az akkor ellenzékben lévő nemzeti oldal zászlóshajója volt, megszűnése óta a lap volt munkatársai a jelek szerint valamiért mégis a Kádár-korszak emblematikus figuráiban keresnek önigazolást, így a szerdai könyvbemutatóról sem hiányozhatott az egykori moszkvai tudósító, Martin József.
Pethő Tibor Stumpf András újságíróval beszélgetett a budapesti könyvbemutatón, ahol a szerző elmondta, hogy öt éve kezdte el műve összeállítását, amelyben nagy segítségére voltak a családi hagyatékban lévő dokumentumok. A kötet időrendi sorrendben tárgyalja a Magyar Nemzet történetét, és abban lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott az alapítás időszakán kívül a második világháború vészkorszaka, a kommunista éra, ugyanakkor kisebb súlyt kapott a rendszerváltozás kora, illetve még annál is kisebbet a 2015-ös G-nap után történtek, illetve a napilap végjátéka, amikor Simicska Lajos a Jobbik idei választási veresége után azonnal beszántotta az újságot.
Pethő Tibor kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a G-nap előtt a kormánypárt rendszeres eligazításokkal tartotta az ellenőrzése alatt a Magyar Nemzet témaválasztását, ami szerinte Simicska emlékezetes ámokfutása után megszűnt, és a lap egy igazi, szabad szellemi műhely lett.
A szerző azt ugyanakkor hozzátette, hogy ő a lap szombati Magazinjánál dolgozott, amely valóban politikamentes felület volt már a 2015 februárjában történtek előtt is. Az a kijelentés, hogy a G-nap előtt a Fidesz eligazításokkal tartott vasfegyelmet a szerkesztőségben, barokkos túlzásnak tűnik, a PestiSrácok.hu számos munkatársa ugyanis épp az említett időszakban dolgozott a lapnál, ahol sem egyéni, sem közös emlékeink szerint sem történtek hasonló esetek.
Talán a G-nap sokak számára kellemetlen története lehet a magyarázata annak is, hogy a műből hiányzik például a Liszkay Gábor főszerkesztő fémjelezte korszak, amikor Magyarországon – ellenzékben – a Magyar Nemzet kitartó munkájának köszönhetően lett a jobboldali, polgári újságírás zászlóshajója, amelyet a más, vagy épp ellentétes politikai nézeteket vallók is rendszeresen olvastak.
A Magyar Nemzet nyolc évtizedes történetének minden mozzanata érdekes, az mégis hiányérzetet okoz, hogy az azt feldolgozó könyv szerzője nem interjúvolta meg a balliberális kormányok idején, az ellenzéki korszakban korszakban a lapot irányító vezetőket, és ugyancsak hiányzik, hogy mi vezetett a G-nap utáni főszerkesztő, D. Horváth Gábor tavaly november végi távozásához, aki – bár a könyvbemutatón a lap számos régi munkatársa megjelent – nem vett részt az eseményen.
Nem hiányozhatott ugyanakkor a kipróbált moszkovita Martin József, aki már áprilisban is részt vett az akkor épp bezárt lap egykori munkatársainak egri előadásán, és nosztalgikus hangnemben olyasmikkel szórakoztatta a hallgatóságot, hogy a Kádár-korszakban a Magyar Nemzet akkori vezetése volt a kommunista rezsim legfőbb kritikusa, ellensége, amely borsot mert törni az államhatalom orra alá.
Martin szerepeltetésénél még Schlecht Csabáé is szerencsésebb megoldás lehetett volna, a Magyar Nemzet utolsó főszerkesztője ugyanis ott volt a könyvbemutatón.
Stumpf Andrásnak becsületére vált, hogy nem akarta megkerülni a G-nap körüli, még mindig tisztázatlan kérdéseket, válaszokat azonban a fentieken kívül sem ő, sem a hallgatóság nem kapott. Stumpf igyekezett megtudni a szerzőtől azt is, hogy mennyit sikerült megtudnia nagyapja — aki egykor a Magyar Nemzet főszerkesztője volt – állambiztonsági múltjáról; Pethő Tibor erre azt válaszolta, hogy szeretett volna elbeszélgetni erről személyesen is vele, de mire ez elérkezett volna, nagyapja meghalt, ő pedig kutatásaiban nem talált olyan adatokat, amelyek a fentieket alátámasztották volna, ugyanakkor maga is Borvendég Zsuzsanna könyvét ajánlotta azoknak, akit érdekel ez a történet.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Sün Balázs
2018-11-17 at 12:06
Az, hogy az angol miniszterelnök a drága idejét betelefonálókra pazarolja, miközben millió más, ennél fontosabb dolga van/lenne, az nem POPULIZMUS? Az a való demokrácia!
Az, hogy Magyarországon a kormány több nemzeti szempontból fontos kérdésekről nemzeti konzultációt tart, az pedig merő populizmus! A nem demokrácia, ugyan!
Polgár
2018-11-17 at 09:51
Klárika! helyesen írt! Tényleg demokrácia, amikor nem lehet már megjegyezni sem az iskolásoknak, hogy lány vagy fiú, nemzetiség stb.?????
Klárika
2018-11-17 at 09:20
Kereszturi József, fb!
Miért lenne, egyáltalán hogyan lehetne, Magyarországon minden “jobb” mint máshol?
Azonban az is egy nagyon is épeszü kérdés, hogy miért lenne Magyarországon minden olyan és úgy mint máshol? Kifejezetten olyan mint A nyugaton? Hogy az ami most a nyugaton dívik, annak van e még köze valamilyen féle-forma demokráciához?
És miért kellene olyannak lennie Magyarországon, mint “de itt, Angliában, ..”?
Örülünk, hogy nincs kormánykrízis, kell az a francnak! (bocs kérés nélkül)
Anglia, ahol két hangadó párt van, amely országnak, sziget lévén, a kontinenshez képest mindig is “különös köze” volt? Ha meg valami kissé büdös lett nekik a tengeren túlról, akkor rögtön elhúzták a történelmi csíkot. Maradjanak is meg a maguk levében.
Talán az sem volna káros, ha Ön is megmaradna végképp abban a csodás országban és nem nagyon bosszantaná se magát, se mást, a meglepödéseivel. Vetközze le, felejtse el, hogy hol szocializálódott s élvezze a demokrácia ottani áldásos kiadását. Örüljön a polgármesterének, a szilvás puddingnak, s írjon ott okos dolgokat, fejlesztvén az ottani állapotokat. Telefonozzon az ottani miniszterelnökkel és okosítsa öt tovább a demokráciából.
Jóérzésü átlagember nem él vissza a miniszterelnöke idejével. Nem is akarná elsekélyesíteni a politikai életet. Vannak itt elegen akik azzal másképp, de próbálkoznak.
ómió
2018-11-17 at 09:10
Az utolsó évei bizony szégyenletesek voltak!
:o)
2018-11-17 at 06:48
Én évekig Seszták Ágnes cikkei miatt vettem a lapot…
pufff
2018-11-16 at 18:52
Kádári diktatúra moszkovitája Martin József olyan mint a németországi Marx és a szobrának átadásán megjelentek , Marx is a Német parasztságban látta a kommunista diktatúrája kiteljesedésének a fő gátját. Minél előbbi likvidálásukat írta elő.
Pandora
2018-11-16 at 17:57
A Magyar Nemzetet 1960-tól a G napig olvastam.A legkiemelkedőbb korszakuk a rendszerváltás körüli évek voltak,amikor a Nemzet tudósított a 301-es parcella feltárásáról és az aktuális,napi ellenzéki összejövetelek helyéről és idejéről.(Jurta színház és társai)Szerencse (!?)hogy a nagy tehetségű munkatársai -a teljesség igénye nélkül:Kristóf Attila,Seszták Ágnes-még az irányváltás előtt eltávoztak az égi redakcióba.A Pethő unoka soha sem tartozott az élvonalhoz,kár most előtérbe tolnia magát,a semmi az semmi marad.
idirablo
2018-11-17 at 11:05
“A legkiemelkedőbb korszakuk a rendszerváltás körüli évek voltak”
Sajnos hamar szadeszossá váltak (pl. Bálint B. Andrással), akkor mondtam le a lapot.
POROSZLAI RÓBERT
2018-11-16 at 17:48
biztosan vannak olyanok akiket érdekel…….
Zsebe László
2018-11-16 at 17:37
Hazudtak.
Hazudnak.
Hazudni fognak.
A génjeikben van.