Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és már korábban is beszélt arról Orbán Viktor, hogy mik lesznek a prioritások ebben az időszakban. Most a közmédiának adott interjújában mondta el, hogy a migráció területén ahelyett, hogy büntetnek minket, inkább a módszereinket vehetnék át, fognak is javaslatokat tenni a soros elnökség alatt erre is és a gazdasági fellendítésére is. Az új frakcióról (Patrióták Európáért) elmondta, hogy lesznek meglepetések a csatlakozókat illetően, július 8-án pedig alakuló ülést tartanak. Céljuk, hogy végül ez a frakció legyen a legnagyobb és Orbán Viktor elmondta azt is, hogy miért nem tudtak végül az ECR-hez csatlakozni.
Mától fél évig Magyarország lesz az EU soros elnöke, ma vette át Orbán Viktor a megbízólevelet ezzel kapcsolatban. Belgiumtól vesszük át a stafétát. Orbán Viktor a választásokról elmondta, hogy nem jó jel egy olyan embertől átvenni a stafétát, akinek a kormánya épp most bukott meg, de sokra tartja ennek ellenére a belga miniszterelnököt. Az együttműködés már korábban elkezdődött, a spanyol, belga és magyar kormányok között– mondta.
A magyar kormány 45 százalékos eredménnyel zárta az EP választást, ami egyedülálló Európában. Ezzel a lendülettel megyünk bele a soros elnökségbe. Néhány számadatot említve a kormányfő elmondta, hogy 230 elnökségi ülés lesz, 260 emberünk dolgozik Brüsszelben, a tagállamok csúcstalálkozója pedig Budapesten lesz.
Orbán Viktor most nagyon optimista, mert szerte a kontinensen a változásra szavaztak az emberek. Ezért bukott meg belga és francia kormány és hanyatlik a német. A változás be fog következni Orbán Viktor szerint. A Patrióták Európáért frakcióról elmondta, hogy szerinte egyre nagyobbak lesznek.
Nem támogatjuk Ursula von der Leyent
Ugyanakkor újra Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke, de most Orbán Viktor nem szavazta meg. Annak idején azért szavazták meg, mert korábban Manfred Weber volt a másik variáció, de azt meg kellett akadályozni, hogy ő legyen az elnök. Mivel például sértegette a magyarokat azzal, hogy a magyarok szavazatával nem akar a bizottság élén állni. Ezért sem lett a Bizottság elnöke. Most is azt gondolja a kormányfő, hogy jobb választás Ursula von der Leyen, de látják a hibáit, ugyanakkor szívesebben látnának mást. A jogállamisági támadásokat sem lehet szó nélkül hagyni– emlékeztetett.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarországot kihagyták a pozíciók osztogatásából, de azt, hogy egy akkora országot, mint Olaszország is kihagynak az azért túlzás. Nem lehet tiszteletlenül bánni a tagállamokkal. Meloninak és Salvininek igaza van, hogy ezt zokon veszik. Az észt külügyi bizottsági tag megszavazásánál Orbán Viktor visszakozott, mert az észtek nagyon háborúpártiak.
Sokan meg fognak lepődni hamarosan
Mindeközben Bécsben tegnap új politikai formációról döntöttek, ami a Patrióták Európáért nevet kapja. A patriotizmusnak két fajtája van Orbán Viktor szerint. Az egyik jó, a másik rossz. Az egyik úgy szereti a nemzetét, hogy emiatt másokat elnyom, valaki meg azért szereti, mert szeretné megtartani olyannak, amilyen. A legnagyobb cseh és osztrák párt csatlakozott ehhez a formációhoz. Hangsúlyozta:
Még néhány nap és sokan meg fognak lepődni.
Nyolcadikán lesz az alakuló ülés -tette hozzá a miniszterelnök. Egy erős európai együttműködést akarnak a csatlakozók, a függetlenség és a szuverenitás érdekében. Békét is biztonságot akarunk, ehelyett terrorizmust és háborút kapunk -tette hozzá.
Az európai gazdasági megrekedésről elmondta, hogy terve a szövetségnek, hogy ezen is változtasson, politikailag pedig fontos a jobboldaliság. Nyugat-európai pártok is fognak csatalkozni a frakcióhoz- közölte.
Egyetértés volt a hölgyekkel
Arról, hogy Marine Le Pen és Giorgia Melonival nem sikerült megegyezni, hogy létrehozzák a nagy, hazafias, jobboldali frakciót elmondta, hogy a hölgyekkel nem tudott megegyezni abban, hogy milyen legyen a menetrend. Gyors vagy lassú. Magában a kialakításban egyetértés volt.
Amikor kiderült, hogy nem lesz megegyezés, de lehetett volna csatlakozni az ECR-hez, felmerült, hogy ott olyan román párt volt, amely az RMDSZ ellensége, így velünk nem tudtunk volna együtt dolgozni. Ebből jött az ötlet, egy új formációra, ami Orbán Viktor szerint hamarosan túlnő mindenkit.
Brüsszelben nyílt provokáció a Trump szlogen
A magyar soros elnökség szlogenje, Make Europe Great Again! , ami Donald Trumptól lett kölcsönözve, Brüsszel kiakadt. Amerikát nem lehet kihagyni a tervekből a kormányfő szerint, mert a háborúban fontos szerepük van. Ha nyer Trump, akkor tűzszünet lesz. Fontos, hogy Európa helye hol lesz, amikor a háború megszüntetéséről tárgyalnak. Ki fogja Európát képviselni ebben? Amit a soros elnökség tud tenni, az a javaslatok letétele az asztalra. Minden helyszínen ott lesznek, minden helyzetről jelentést készítenek majd az európai vezetők számára. Politikai típusú energia is kell, a helyzet világos leírását le kell tenni az asztralra és javaslatokat tenni.
Amit Magyarország képvisel Brüsszelben az az egyenesség.
Mi nevén fogjuk nevezni a dolgokat.
Megszoktuk, hogy ha nem beszélünk a dolokról, akkor bajba keveredünk. Nyílt kommunikációt ígért Orbán Viktor egy-egy helyzetről. Nem lesz tolvajnyelv, ahogyan ez Brüsszelben menni szokott. Amink van, azt hozzá fogjuk tenni Európa jövőjéhez.
Vegyék át a módszerünket migráció terén mások is
A legtöbb konfliktus az elmúlt években az unió és Magyarország között a migráció miatt volt. Erről a kormányfő elmondta, hogy továbbra is fognak javaslatokat tenni ezzel kapcsolatban, de nem mi döntünk. Most, amit elfogadtak a migráció terén, migrációs paktum, az megint nem működik. Azért nem kell Magyarországot bűntetni, mert mi nem engedünk be illegális migránsokat. Inkább át kellene venniük a magyar módszert. Erről is ígért egy nyílt beszélgetést a kormányfő.
A soros elnökség a gazdaság fellendítésről is szólni fog, amiről elmondta Orbán Viktor, hogy hiba volt nemzetközi adókat bevezeti, ez nem segíti a gazdaságot. Az autóipart meg akarják védeni a keleti piactól, de a nyugatiak ezt nem akarják. A kapcsolatok megerősítésére van inkább szükség. A zöld átmenetről elmondta, hogy sokkal több kőszenet használunk most, mint a zöld átállás előtt. Az energiaárak pedig felmentek, ezért nem tudunk az USA-val és Kínával versenyezni.
A zöld energiapolitikát radikálisan át kell alakítani
-emelte ki. A soros elnökséget egyébként a lengyeleknek fogjuk átadni, de a mi időnk célja az, hogy a békéhez közelebb kerüljünk.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS