Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni.
A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett levélben Heisler András azt írta: a köztársasági elnök munkájában számíthat a Mazsihiszre, mint Magyarország legnagyobb zsidó szervezetére, mint a magyar társadalomba erősen integrálódott zsidó közösségre. Heisler András felidézte személyes találkozásukat a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján, ahol Novák Katalin azt mondta: reméli, az élet visszaköltözik a falak közé. A Mazsihisz elnöke szerint mindez megvalósult, a zsinagóga “működik, él, szolgálja a közösséget és a látogatókat”. Emlékeztetett arra is: Novák Katalin beszédében kiemelte, hogy Magyarország a zsidóság számára ma biztonságos otthon. Egyetértését kifejezve hozzátette: ahhoz, hogy ez így is maradjon, közös erőfeszítésekre van szükség.
Eredményeinket meg kell védenünk
– fogalmazott, ebben pedig a Mazsihisz partnerségét ajánlotta fel az államfőnek.
A zsidóság vagy bármely kisebbség védelme minden magyar állampolgár közös ügye, függetlenül vallásától, nemzetiségétől vagy politikai elkötelezettségétől
– hangsúlyozta levelében Heisler András. A Mazsihisz elnöke sok erőt és egészséget kívánt Novák Katalinnak a megbízatása ellátásához.
Kísérje tetteit az Örökkévaló bölcsessége és bizalma, legyen sikeres és érje el mindazt, amire Magyarország belső békéjének megteremtése érdekében kitűzött maga elé
– írta Heisler András.
Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. Beiktatási ünnepsége szombaton volt a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt; azt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak a Kálvin téri református templomban, ahol egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS