Bár valóban kissé erősre sikeredett Ungváry Zsolt cikke a Demokratában arról, hogy mi lett volna, ha Donáth Anna anyja úgy dönt 1986-ban, hogy nem hozza világra lányát, hanem inkább az abortusz mellett dönt, a Médiatanács szerint ez nem kirekesztés és nem is gyűlöletkeltés. A Momemtum persze ezen felháborodik, miközben állandóan a nők abortuszhoz való jogáról beszélnek és a sürgösségi fogamzásgátlás vény nélküli elérhetőségéről. Ebben az esetben pedig miért ne lehetett volna arról írni, hogy mi lenne, ha xy nem születik meg.
Érdekes, hogy a liberálisok mindig a szólás-és véleményszabadságért küzdenek, az esetben ha más mondja el véleményét már bűnt követ el. Hiszen ezt csak nekik szabad. Ungváry Zsolt viszont élt ezen alapvető jogával és arról írt, hogy mi lett volna, ha Donáth Anna édesanyja is hasonló felfogású, mint lánya és abortuszpárti. Akkor a momentumos politikus nem születik meg és lehet, hogy Magyarország tudott volna olimpiát rendezni. Ezek viszont nem kívánságok, csak feltevések, mi lett volna ha…
A Médiatanács is úgy ítélte meg, hogy ebben az ügyben
Nem azonosítható olyan társadalmi csoport vagy közösség, amellyel kapcsolatban felmerülhet a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése.
Az ítéleten a Momentum felháborodott, mert ugye Orbán Viktor halálát és a fideszesek lámpavason való lógásáról lehet álmodozni következmények nélkül, de egy párhuzamos univerzumban nem lehet elmélázni. Ezért aztán jó liberális módjára egyből fideszességgel vádolták meg a Médiatanácsot, mert mi más lenne egy szervezet, ami nem nekik ad igazat. Mint írták:
Üzenjük a Fidesz zsebében lévő Médiatanácsnak, hogy de, az! És gyomorforgató és megengedhetetlen is.
A cikkért egyébként a Demokrata elnézést kért és már nem is elérhető, a szerző viszont kiállt maga mellett és azt írta:
sajnos Magyarországon sokan nem képesek megérteni az iróniát”, pedig valójában ő csak túljárt mindenki eszén ezzel az írással, hiszen cikke miatt „a legvadabb feministák, a legliberálisabb politikusok sorra ismerik el, hogy az abortusz gyilkosság.
Forrás: Telex cikk alapján, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS