Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben jelentette be, hogy többé nem sorolja a nemi diszfóriát (a transzneműség orvosi megnevezését) a mentális rendellenességek közé, helyette sejtelmesen egyfajta szexuális állapotként értékeli azt. Miközben a WHO szerint ezzel megszűnik a transzneműek stigmatizálása, az orvosi szakma egy része nem érti, miért finanszírozza egy nem-betegség kezelését (költséges hormonkezeléseket, nemváltoztató műtéteket) a társadalombiztosítás. Egykori transzneműek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, a transzneműség olyan tünetegyüttes, amely mögött valójában egy súlyos, jellemzően gyermekkori trauma állhat, és amelyet valóban kezelni kellene. Adódik a kérdés, miért állt a WHO a nagy üzletnek számító nemátalakító iparág mögé?
Nem elvitatva bárkinek is a jogát, hogy úgy élje az életét, ahogy akarja, az alábbi cikk alapvetően a büszkeség csapdájába ejtett LMBTQ közösségről szól. A megszólaltatott pszichológusok és volt transznemű emberek arra hívják fel a figyelmet, hogy maga a transzneműség orvosi értelemben olyan tünetegyüttest takar, amely mögött igen gyakran valamilyen fiatalkori tragédia áll. Ez a lelki sérülés ugyanakkor a legritkább esetben kerül kezelésre, annál inkább annak tünetei, ráadásul olyan, gyakran visszafordíthatatlan és radikális orvosi beavatkozásokkal, amelyek csak rögzítenek és megerősítenek egy valójában kóros állapotot. A büszkeség csapdája abban áll, hogy iparszerűen, a nagyobb pénz reményében vagy csak a kordivatnak engedve egyes orvosok és pszichológusok, illetve egy szivárványos iparág esetenként súlyos, de azóta is kezeletlen traumát átélt emberekre ráerőlteti, hogy pozitív érzésekkel, büszkén tekintsen saját meghasonlására. Ezzel, úgy tűnik, már az Egészségügyi Világszervezet is egyetért.
Egy szexuális egészségi állapot
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben jelentette be, hogy többé nem sorolja a nemi diszfóriát (a transzneműség orvosi megnevezését) a mentális rendellenességek közé, ehelyett a nemi inkongruencia (nemileg össze nem illő) osztályozást alkalmazza. A felülvizsgálat érinti a betegségek nemzetközi osztályozását magába foglaló listát (ICD), amely nemzetközi diagnosztikai standardokat határoz meg az orvosok számára. A Lifesitenews.com témában írt cikke szerint a nemi diszfóriának, mint egyfajta „szexuális egészségi állapotként” való újraértelmezését üdvözölték a transz-érdekképviselők, mert
látszólag tagadja a tényt, hogy a nemi diszfóriában szenvedők valójában mentális betegek, ezzel egyidejűleg viszont továbbra is engedélyezik számukra, hogy (a mentális betegségből eredeztethetően) költséges kezeléseket vehessenek igénybe a „nem-betegségük” kezelésére.
Ha nem betegség, miért finanszírozzák?
„Ez óriási!” – így kommentálta például Sally Goldner, a Transgender Victoria médiakommentátora a Gay Star News-nak a WHO döntését. Hozzátette, „azért nagyszerű, mert egy világméretű és befolyásos szervezet erősítette meg, hogy a „transz” az emberi sokféleség része, ahelyett hogy patalogizálna bennünket”. Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (APA), amely nem kapcsolódik a WHO-hoz, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, a nemi diszfóriában szenvedő emberek gyakran tapasztalnak folyamatos szorongást és/vagy problémákat, mivel amit magukról éreznek és gondolnak, és ami a fizikai, természetes nemük, ellentmondásba ütközik. Az APA azt is hozzáteszi,
annak ellenére, hogy a WHO tulajdonképpen de-patologizálta a diszfóriát, a költséges kezelések sorához még mindig hozzátartozik nemcsak a tanácsadás, de a hormonkezelés, a pubertáskori nemi késleltetés (amikor a pubertáskorban késleltetik a beteg valós nemét formáló gének aktivizálását), és nemátalakító műtétek is.
A fizikai realitással összhangban gondolkodni, az normális
„A valóságtól való elszakadásnak súlyos következményei vannak, és ezt a tudományos fokozattal rendelkező gender-aktivisták is tudják” – nyilatkozta dr. Michelle Cratella, az Amerikai Gyermekorvosi Kollégium elnöke. Hozzátette, „a WHO szerint a nemi diszfória nem a mentális vagy orvosilag kezelhető rendellenességek egy fajtája, sokkal inkább egyfajta szexuális állapot. Ugyanakkor, ha a nemi diszfória nem mentális vagy pszichikus rendellenesség, akkor ez felülírja a különböző nemváltoztató gyógyszerek alkalmazásának vagy a kozmetikai jellegű sebészeti beavatkozásoknak, testrészek eltávolításának eddigi gyakorlatát. Mint ilyen, a társadalombiztosítás nem köteles ezeket finanszírozni”. Mint dr. Cratella kifejtette,
normálisnak azt tekintjük, ami a funkciójának megfelelően működik. Az agy egyik funkciója az, hogy helyesen érzékelje a fizikai valóságot, beleértve a test természetét is. A fizikai realitással összhangban gondolkodni normális, míg a valósággal ellentétesen nem az.
Hangsúlyozta, nincs tudományos különbség az úgynevezett testdiszmorfiás zavarok között, amelyekhez az anorexia, a testintegritási identitás-rendellenesség vagy a nemi diszfória is tartozik. Cratella hozzáteszi, nemrégiben bebizonyosodott, hogy a transzneműséget, mint veleszületett tulajdonságot a korábbi állításokkal szemben egyetlen funkcionális MR vizsgálat sem igazolja. Egyetlen agyi vizsgálat sem dokumentált olyan születéskori struktúrát, amely változatlan maradna a csecsemőkorban és felelőssé lenne tehető bármilyen viselkedésért, bármennyire is szeretnék ezt egyesek belelátni.
Ezen kívül a viselkedési genetika egyik alapvető megállapítása, hogy a komplex emberi viselkedést – mint a gondolkodás és az érzés – nem egyszerűen csak a DNS határozza meg. A fehérköpenyes gender-aktivisták kitalálhatnak akármennyi hamis kategóriát és kifejezést, ez nem változtat a tényen, hogy a transzneműség nem normális, nem veleszületett és nem visszafordíthatatlan. Kitartani valami mellett, ami ellentétes a valósággal mindig a zavarodottság jele, vagy ami még rosszabb, egy végleges téveszme
– vélte a gyermekorvosi kollégium elnöke.
Traumás élmények is állhatnak a transzneműség mögött
„A nemi diszfória mindig is egyszerűen egy gyűjtőfogalom volt azon tünetek összegzésére, amely a disszociatív identitás rendellenességet jellemzik, mint tünetegyüttest” – jelentette ki Walt Heyer, egy férfi, aki korábban nőként próbálta élni az életét. Heyer jelenleg olyan embereknek segít szerte a világban, akik úgymond „visszatértek”, miután megbánták, hogy nemátalakító műtéten estek át. „Mindegy, minek címkézzük, nemi diszfóriának, vagy nemi inkongruenciának (összeférhetetlenség)” – mondta Heyer, hozzátéve, „a szexuális, érzelmi, pszichológiai és pszichiátriai rendellenességek tünetegyüttesének ugyanazt a csoportját jellemzi a szorongás, depresszió, obszesszív-kompulzív zavar, testi diszmorfikus rendellenesség, skizofrénia, vagy az autogenifília. Más szavakkal ezek kiváltó okai annak, hogy egyes férfiak nőként, egyes nők pedig férfiként éljenek”.
A nemi diszfóriának mindig van egy kiváltó oka – jellemzően egy gyermekkori traumás élmény – amely valójában pszichológiai, pszichátriai vagy lelkipásztori figyelmet érdemelne
– hangsúlyozta.
Művi átalakítás nélkül segíteni
„Az emberek küzdenek az identitásukkal” – hangsúlyozta Jeff McCall, egy fiatal aktivista, aki korábban szintén nőként akart élni, de aki mára annak szenteli életét, hogy másokat segítsen megszabadulni a transzneműségtől. „Hazugság azt állítani, hogy te valami más vagy, mint ami valójában” – tette hozzá hangsúlyozva, „itt, Amerikában talán segítségére lehetünk az embereknek, hogy felismerjék, kinek teremtette őket Isten ténylegesen”.
Ebben a közösségben, az öngyilkossági ráta magas a mentális instabilitás miatt
– folytatta McCall. Őszintén remélte, hogy legalábbis Amerikában őszintén segítségére lehetnek azoknak, akik feladnák a próbálkozást másnak lenni, mint valójában. Úgy visszatalálni önmagukhoz, hogy összezavarnánk őket bármiféle művi átalakítással.
Forrás: lifesitenews.com; kezdőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS