
Robert Habeck bírálta a svájci kormányt, amiért az nem hajlandó lőszert szállítani Ukrajnának a Gepard légvédelmi páncéloshoz – írja a Guardian.
Németország alkancellárja a Die Zeit című lapnak adott interjújában azt mondta, “nem érti”, hogy Svájc miért nem szállít a Gepardhoz való légvédelmi lőszert Kijevnek. Svájc korábban megvétózta Spanyolország, Dánia és Németország indítványát, amely szerint svájci gyártmányú páncélozott járműveket, lőszert és további légvédelmi eszközöket akartak küldeni Ukrajnának az Oroszország elleni háborúhoz. A svájci hadianyag-törvény nem engedélyezi a hadianyagok kivitelét, ha a célország belső vagy nemzetközi fegyveres konfliktusban vesz részt.
Korábban a svájci kormány közleményben jelentette ki, hogy az orosz magánvagyon lefoglalása aláásná az ország alkotmányát. A közleményében a Szövetségi Igazságügyi Hivatal által létrehozott munkacsoport megállapításaira hivatkozott. A csoport arra a következtetésre jutott, hogy a törvényes forrásból származó magánvagyonok kártalanítás nélküli kisajátítása a svájci jog szerint nem megengedett. Valamint a befagyasztott magánvagyonok elkobzása “nincs összhangban a szövetségi alkotmánnyal és a fennálló jogrenddel, és sérti Svájc nemzetközi kötelezettségvállalásait” – áll a közleményben. Hozzátették: Ukrajna támogatása a befagyasztott vagyontárgyakról folytatott vitáktól függetlenül folytatódik.
Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Tradicionista
2023-03-11 at 10:10
Németország egy rakás S..r, rendőrségével, politikusaival együtt.
Orientál
2023-02-18 at 11:43
Na az ilyen zöld párti elvtársnak olyan vastag bőr van a pofáján hogy még megmer mukkanni német nyelven ,holott ellensége a németségnek , német kultúrának és nem utolsósorban a német gazdaságnak is.
angelblind652
2023-02-18 at 09:20
Csak a szokásos történik. A németekkel az élen, TÚLTOLJÁK A TALICSKÁT! AZUTÁN MINDEN TOVÁBBI BIRKA IS RÉSZT AKAR VENNI A HÚSEVÉSBEN, PEDIG ZÖLDEK ÉS VEGÁNOK . Úgy gondolják, HA KÖZÖSEN KIÁLTANAK RÁ, JÓ HANGOSAN A FARKASRA, AKKOR AZ MAJD JÓL MEGIJED AZ ÜVÖLTÖZŐ BÍRKÁKTÓL. A VEZÉRBIRKA Z. A HANGYA, AKI NAGYON KORÁN FELISMERTE A BIRKÁK AZON TULAJDONSÁGÁT, HOGY BÍRKAKÉNT, CSORDÁBAN BÉGETNEK – nos amíg hagyják neki. Persze a bírkák nem fogják felismerni, hogy ők bírkák, á, dehogy. Együtt dobogunk, kiabálunk, és akkor a farkas elmegy. Jó, hogy van egy antihős, aki mindannyiójuk lelkiismeretét felvállalja, mint MZP – nálunk – akire majd lehet mutogatni.
Lacus
2023-02-16 at 13:36
Robert C. Castel világosan fogalmazott. Miben különbözik a nyugat az ázsiai diktatúráktól? Abban, hogy vannak jogok, személyes szabadságjogok pl. a magántulajdon szentsége! Tényleg így van Habeck? A 12-ik perctől kiderül, egy ócska hiteltelen senkik vagytok úgy zusammen! https://www.youtube.com/watch?v=B56vh8oxUjA
ViAM
2023-02-16 at 11:05
“… a törvényes forrásból származó magánvagyonok kártalanítás nélküli kisajátítása a svájci jog szerint nem megengedett.”
:):):)
No igen! Pontosan arról híresek, hogy ellenőrzött vagyonokat fogadnak be a világ minden tájáról. Példa rá az évekkel ezelőtt kiszivárogtatott banki titkokról szóló híradás, ami elnémult.
tarcsa
2023-02-16 at 10:53
Jé! Észrevették, hogy Svájc, ugyanúgy mint Ausztria, nem tesz semmi baromságot, ami érdekei ellen lenne. Ugyanúgy, mint mi. Csak nekik lehet. Minket meg csesztetnek. Rohadjon mielőbb szét az egész EU, a korrupció és hazugság keltetője.
Hesslerezredes
2023-02-16 at 08:29
Végül is lőszer nélkül is hasznáhatóak a Gepárdok.
A katonák majd kórusban üvöltözik, hogy “hess, hess”. (Hogy stílszerű legyek a nicknevemhez…:)))))))))))))))))))))))))))))))))
csakafidesz
2023-02-16 at 03:38
Miért is avatkozzon bele a semleges Svájc ebbe a piszkos háborúba? Hitler mellett, sem Hitler ellen nem avatkoztak be, ha már a németeknél tartunk.
Logikus
2023-02-15 at 20:55
A német választópolgárok idióták….hogy szavazhattak erre a bolondra…
Schenkhyalfonz
2023-02-15 at 20:13
Mit fognak tenni a germánok, a következő háborúban nem svájci bankokba helyezik majd a lopott értékeket?
A Nagy Testvér figyel téged
2023-02-15 at 19:18
Ez egy idióta verselemző! Mit tud ez? Semmit!
na4
2023-02-15 at 18:40
Habeck is az egyok legsötétebb bunkó a német politikában.
Orientál
2023-02-15 at 17:59
Robert Habeck sztálinista és hitlerista elvtárs belepofázik Svájc belügyeibe.
Trollsztoj
2023-02-15 at 17:24
Robi!
Amit Hitler nem tett meg, mármint hogy nem támadta meg Svájcot most bepótolhatod! Esetleg indíts ellenük jogállamisági eljárást, mert túl sok népszavazást tartanak! Ellentétben Németországgal, ahol ti szartok a választóitok véleményére!
bressa
2023-02-15 at 16:41
a befagyasztott magánvagyonok elkobzása “nincs összhangban a szövetségi alkotmánnyal
Más országokban nem így van??? Nem így van!
Naprózsa
2023-02-15 at 15:39
Nocsak, nocsak, nemzetközi lázadás szag van a levegőben, látható abból, hogy egyre több az ideges hiszti…
Patriot
2023-02-15 at 15:28
Ezt a gazembert az elsők között kell fellógatni,meg a masil zöld disznót,ha eljön az igazság órája!
Kakukk
2023-02-15 at 15:22
Elérték, hogy beadja a derekát és hozzájárult, hogy akinek van olyan lőszere, az átadhatja. Nem volt elég. Most már szállítson is. Nem EU tag, katonailag semleges. De meg akarják mondani neki, mit tegyen.
Cuki
2023-02-15 at 15:17
egyenlőre
emlékszünk a Holokauszt kapcsán is vonakodtak a svájciak közreműködni a globális fájdalomművek éppen akkor futó projektjével, aztán csak beadták a derekukat 100%ban (bővebben: Norman G. Finkelstein: Holokausztipar)
Gladács
2023-02-15 at 14:32
A svájciaknak még nem ment el a józan esze.