Pesti Srácok

A német kancellár szerint is megingathatja a demokráciába vetett bizalmat a brüsszeli korrupciós botrány

A német kancellár szerint is megingathatja a demokráciába vetett bizalmat a brüsszeli korrupciós botrány

Az európai uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozóján szóba került a korrupciós botrány is. Olaf Scholz német kancellár távozáskor adott nyilatkozatában, az uniós parlamenti korrupciós botránnyal összefüggésben reményét fejezte ki, hogy a testület elnöke valóban végrehajtja az átláthatóság megerősítését célzó reformokat.

– jelentette ki. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi vitáról a német kancellár azt mondta: bízik abban, hogy a párbeszéd révén javulást érhető el amerikai partnerekkel.

Mint ismert, az Európai Ügyészség főügyésze két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpiraki mentelmi jogának felfüggesztését kérte – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű ügyészsége csütörtökön. A közlemény szerint a két görög EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF) kapott, a korrupciós ügyben indított vizsgálati jelentés alapján kérte Laura Kövesi főügyész. Az indoklás szerint az OLAF úgy látja, fennáll az uniós költségvetésre nézve hátrányos csalás gyanúja a parlamenti juttatások kezelésével, különösen az akkreditált parlamenti asszisztensek javadalmazásával kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.