Pesti Srácok

A német szélsőjobbos pancserpuccs elképesztő részletei láttak napvilágot – Túszul akarták ejteni a német kancellárt

A német szélsőjobbos pancserpuccs elképesztő részletei láttak napvilágot – Túszul akarták ejteni a német kancellárt

Már konkrét, a kabinetalakításra vonatkozó tervekkel állt elő a németországi szélsőjobboldali Reichsbürger nevű hálózat, mikor tavaly decemberben letartóztatták tagjait. Éppen egy nappal azelőtt, hogy a Reichstag épületébe berontottak volna, túszul ejtve a minisztereket és Olaf Scholz kancellárt. Tervük szerint Németország élére egy herceget, a 71 éves XIII. Reuss Henriket állították volna, írja a Magyar Nemzet.

Megrohamozni a német parlamentnek otthont adó Reichstag épületét az alsóház ülésén, majd túszul ejteni a plenáris ülésen jelen lévő minisztereket és a szövetségi kancellárt – ezzel a tervvel akarták bilincsbe verni Olaf Scholz német kancellárt a szélsőjobboldali Reichsbürger nevű hálózat tagjai. A Bild német bulvárlap közlése szerint a szélsőségesek tavaly decemberben puccsal akarták átvenni a hatalmat Németországban, mindezt élőben közvetítve a tévében. Az akciót tavaly december 8-án tervezték végrehajtani, egy nappal azelőtt, hogy letartóztatták őket.

A hatóságok körülbelül 1800 hangfelvételt és mintegy 200 ezer oldalnyi dokumentumot foglaltak le, melyek vizsgálata továbbra is tart, ám előzetes becslések szerint az érintetteket akár tíz év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A hatóságok a razziák során 19 embert vettek őrizetbe, köztük van Heinrich Reuss, vagyis XIII. Reuss Henrik herceg is, aki az egyik utolsó leszármazottja annak a dinasztiának, mely egykor Kelet-Németországot uralta. A puccsisták tavaly abban bíztak, Scholzot elmozdítva a kancellári székből, a 71 éves herceget tehetik meg Németország uralkodójává.

A tavalyi razzia során élettársát, egy Vitalia B. néven azonosított hölgyet is letartóztattak azzal a váddal, hogy a puccshoz Oroszországtól kért segítséget Moszkva lipcsei főkonzulátusán. A német sajtó szerint december 8-ra időpontot is egyeztetett velük a herceg nevében. Annak jelét azonban nem találták a hatóságok, hogy az oroszok partnerek lettek volna az akcióban, a berlini orosz nagykövetség szóvivője egyenesen tagadta, hogy közük lenne a történtekhez. Szintén az orosz szálak miatt tartóztatták le a Reichsbürger egyik tagját is: Frank R. e-mailben kérte a lipcsei főkonzulátust, hogy ismerjék el a Henrik herceg által vezetett Németországot.

A nyomozásból továbbá az is kiderült, rendőrségi közbelépés esetén Oroszországba vagy Görögországba menekült volna az elkövetők zöme, ám akadt olyan is – a 70 éves Rüdiger von Pescatore veterán alezredes –, aki Dél-Amerikában látta a jövőjét.

A Reichsbürger egyébként már a hatalomátvételre és a kabinet megalakítására is készült: irodákat állítottak fel és azt is beosztották, ki melyik tárcát fogja vezetni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.