Pesti Srácok

A Nemzetközi Bíróság arra kötelezte Izraelt, hogy engedélyezzen több segélyszállítmányt a Gázai övezetbe

A Nemzetközi Bíróság arra kötelezte Izraelt, hogy engedélyezzen több segélyszállítmányt a Gázai övezetbe

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) arra kötelezte Izraelt, hogy haladéktalanul engedélyezze jelentősen több humanitárius segély szállítását a Gázai övezetbe – közölte csütörtökön a hágai székhelyű testület. Végzésében a bíróság megállapította, hogy január vége óta a Gázai övezetben élő palesztinok katasztrofális életkörülményei tovább romlottak, különösen az élelmiszerek és egyéb alapvető szükségletek megvonása miatt.

A testület felhívta a figyelmet, hogy a Gázai övezetben éhínség kezd kialakulni. Kötelező erejű rendelkezésében felszólította Izraelt, hogy tegyen meg minden szükséges és hatékony intézkedést annak érdekében, hogy az alapvető szolgáltatások és a humanitárius segítségnyújtás elérhetővé váljék a terület lakossága számára, többek között több szárazföldi határátkelő megnyitásával.

– szólított fel a bíróság. A létfontosságú segélyszállítmányok magukban foglalják a vizet, az áramgenerátorokat, a ruházatot és a sátrakat is. A testület emellett arra is figyelmeztetett, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény értelmében az izraeli hadsereg nem követhet el olyan cselekményeket, amelyek a gázai palesztinok mint védett csoport jogainak megsértését jelentik. Ez magába foglalja az alapvető segélyszállítmányokhoz való hozzáférés megakadályozását is. Az ICJ Dél-Afrika kérelmére válaszolt az Izrael ellen folyamatban lévő népirtási eljárásban. Január végén a bíróság már egyszer sürgősségi intézkedéseket rendelt el Izrael számára.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Asi Leah Jones

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.