Pesti Srácok

A nyíltan leszbikus svéd püspök elítéli a jobboldali keresztényeket, de együttérez a muszlimokkal

A nyíltan leszbikus svéd püspök elítéli a jobboldali keresztényeket, de együttérez a muszlimokkal

Stockholm püspöke, Eva Brunne ismét kitett magáért: ezúttal azt sikerült mondania, hogy taszítják a jobboldali keresztények, cserébe viszont sokkal több közös értéke van a muszlimokkal. A Sveriges Radio adásában a nyíltan leszbikus Brunne azt is kifejtette: a keresztény értékeket a populisták mára teljesen kisajátították. Az esetről a Nyheter Idag számolt be.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá, és kiemelte, hogy a keresztények között is vannak szélsőségesek. Példaként többek között a keresztes hadjáratokat emelte ki.

Eva Brunne. Fotó: Wikipedia

- fejtette ki.

Az első nyíltan leszbikus püspök korábban már többször is mondott meredek dolgokat. Ő volt például az, aki a svéd templomokban el akart különíteni helyiségeket a muszlimoknak, hogy imádkozhassanak, de ő tartotta fontosnak azt is, hogy a svéd templomokból eltűnjenek a keresztény szimbólumok. Véleményét akkor azzal próbálta védeni, hogy a reptereken és a kórházakban is vannak közös imára használható helyiségek.

Brunne nem az egyetlen tagja a svéd egyháznak, aki az iszlámmal jó viszonyt ápol(na). Tavaly Växjö városában lobbizott a helyi önkormányzat azért, hogy a média sugározza a muszlim imára hívást. Ekkor Fredrik Modeus püspök nagy erőkkel támogatta ezt, mondván:

Nem vitás: a svédországi kereszténység jó kezekben van. Ja, nem.

Forrás: Nyheter Idag; Fotó: Jonathan Nackstrand/AFP/Getty Images

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.