Pesti Srácok

Deák téri bukta – Budapesten is apad a Tisza

Bütyök már nem is magyarázkodik
Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Alapvetően utálom a tömegszámolgatás tudományát, ezért most ahelyett, hogy a Békement után számolnék be arról, hogy mi voltunk többen, inkább előre szaladok. Abból ugyanis, hogy a Deák téren lesz Bütyökék vergődése vasárnap könnyen megfejthető, hogy már a fővárosban is fogyatkozik a gyülekezet.

Szóval. Bütyök és sleppje megint a Fideszt próbálja utánozni, és a Békemenet napjára hirdette meg a saját fővárosi vergődését. Eleve komikus ez a kullogás Orbán nyomában, de a mostani szervezésnek van még egy diszkrét bája. A helyszín ugyanis a Deák tér, ami, hát valljuk be, pici.

A legutóbbi Békemenet, a Deák téren ennek a tömegnek a fele sem fér el
A legutóbbi Békemenet, a Deák téren ennek a tömegnek a fele sem fér el
Fotó: Hatlaczki Balazs

A Deák pontos méretét nem igazán lehet meghatározni, mert nagyon tagolt és belecsúszik az Erzsébet tér is, de az tény, hogy jóval kisebb, mint a Kossuth, ami a Békement végállomása lesz. Ezen kívül jóval zsúfoltabb is. Tele van beszúrt üzletekkel, metró állomással, megállókkal, valamint több ezernyi turistával, akik napközben nyilván arra felé fognak császkálni, és Tszitsza majd jól felhasználja őket a "tömegfotókhoz".

A Kossuth tér ezzel szemben üres, tágas, nagyjából 65 ezer négyzetméter nagyságú, 5-700 ezer ember befogadására alkalmas, és ehhez még hozzájön az Alkotmány utca is, ami a Békemeneteken szintén rendszeresen megtelik. A Fidesz rendezvényére tehát összehasonlíthatatlanul nagyobb tömeg várható, mint Bütyökére. Ezért is felesleges a számmisztika arra vonatkozóan, hogy hol lesznek holnap többen, előre lehet tudni. De, hogy ez mit jelent?

Deák téri bukta, és digitális búslakodás

Mindössze azt, amit Magyar eddig utca bohóckodásaiból is látni lehet: a kutya sem kíváncsi rá. Most viszont úgy tűnik észrevették, hogy még a hagyományosan balos fővárosban is meredeken zuhan a támogatottságuk, ezért előre menekültek, és megpróbálják úgy pozícionálni a vonaglásukat, bocsánat, vonulásukat, hogy minél kevésbé legyen feltűnő, hogy kevesen vannak.

Emlékezhetünk, hogy októberben még a Hősök terére szervezték a rendezvényt, ami ugyan még mindig kisebb, mint a Kossuth (plusz Alkotmány utca), de méretében jóval közelebb áll hozzá. Ezt már nem merik megkockáztatni újra, az a hely ugyanis túl szellős és túl feltűnő volna, hogy a kétfarkú kutya sem akar Bütyök másfél órás ánuszhangú beszédére ácsorogni a márciusi napsütésben.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.