iszlám
Svédországban egyre szorosabb a bacon és a Korán kapcsolata
A The British Patriot adott hírt az X közösségi platformon arról, hogy Svédországban hirtelen megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél bacon szeleteket tesznek ismeretlenek a muszlimok szent könyve, a Korán lapjai közé, vagy az imaszőnyegekbe. A muszlimokkal szembeni hasonló fellépések nem újkeletűek, azonban a svéd hatóságok láthatóan nehezen tudnak mit kezdeni velük, mert hol a szólásszabadság kerül előtérbe, hol pedig a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jog. Ugyanakkor számos eset értékelése, ahogy ez is, azt mutatja, hogy mégis csak a muszlimok vallásgyakorlása élvez prioritást. Mekka és Medina nem lesz olyan elnéző, mint Róma
Bő egy héttel a botrányos olimpiai megnyitó urán a Vatikán keveset mondó, végtelenül tartózkodó szövegben határolódott el az utolsó vacsora transz áthangszerelésétől mondván, az sértő lehet a keresztény közösségek részére. Persze a Vatikán részéről nem ez az első lelombozó reakció a kereszténység elleni morális, vagy nagyon is fizikai támadásokkal szemben: míg az egyház számos vezetője a szó szoros, de legalábbis átvitt értelemben mosdatja azok lábát, akik a kereszténység eltörlésére törnek, Európa egyre inkább az iszlám radikalizmus fészkévé válik. És aki ez ellen felszólal, annak keményen fizetnie kell. Most éppen 240 millió eurót, de lehetne ez 2.400, vagy 24.000 is, hiszen láthatóan teljesen önkényes alapon működik mára a jogállam.