iszlám
Az oszmán kori Magyarország hangulata a Liverpool stadionjában
Végleg elmúltak a régi idők, és nem is térnek már vissza. Törődj bele, hogy szekuláris világban élünk, és a mai modern életünkben ez nem is lehetne másként. Biztos sokszor hallottad már ezt a szöveget, ha egyetértesz vele, ha nem. És te is elhitted, ugye? Csakhogy a keresztényellenes és a szekuláris nem ugyanazt jelenti, márpedig a nyugati világban a szekularizáció csupán addig fontos, amíg a kereszténységet kell háttérbe szorítani, amíg a keresztény hagyományokat kell megtagadni. Ha az iszlámról van szó, akkor dehogyis van itt szekularizáció, kérem, akkor diverzitás van, meg befogadás, meg sokféleség, meg az összes ilyen cukrozott nyálas woke ömlengés. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk: ez már nem illegális migráció, hanem az európai muszlim hódítás – Karanténvlog
Rendhagyó különkiadással jelentkezik a Karanténvlog, ahol kivételesen nem a hazai baloldal heti ostobaságait és gonoszságait vesézzük ki, hanem a mindennapjainkat már teljesen betöltő migráció sorsfordító pillanataival foglalkozunk. Az Európába özönlő hordák, akik nagyrészt életerős, fiatal férfiakból állnak, egyre merészebben, egyre nagyobb tömegben és egyre elszántabban veszik birtokukba a kontinenst, és hozzák magukkal az általuk minden fölött álló iszlám térhódítás tanait. Általában háborús övezetekből érkeznek, a pusztítás mellett elképesztő népességfelesleget termelő Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából indulnak útnak, hogy álmaik földjére, az egyre gyengülő és inogó Európába érkezzenek. Ha pedig itt vannak, láthatják az öreg kontinens elképesztő gyengeségét, az önvédelem hiányát, így most már nem csupán illegális migrációról beszélhetünk, hanem egyértelmű hódításról. A valaha erős keresztény Európa napról napra veszti az erejét, néhol már akarat sincs a védekezésre, tettek pedig még kevésbé. Hazánk nem kér a kultúrát átalakító, az európai és keresztény hagyományokat elmosó hódításból, de egyelőre igen kevesen vannak, akik nem a behódolást választják. Európa az utolsó utáni pillanatban van, hogy megpróbáljon felébredni, mert úgy tűnik, hogy nem a kontinens kultúrája integrál, hanem fordítva történik. A Karantén tehát ezekkel a vészjósló időkkel foglalkozik, amikor már nem lehet elbújni és eltakarni a szemünket, hanem szembe kell nézni a kellemetlen és egyre fájdalmasabb rögvalósággal, amikor eldől, hogy megmarad-e a saját kultúránk, vagy a nyitott kapukat továbbra is kitárva várja Európa, hogy a saját sírját ássák meg azok a tömegek, akiktől semmilyen jóindulatra nem számíthatunk. 
