Pesti Srácok

Hollik István: elkerülhetetlen egy civilizációs ütközet

null

A geopolitikai folyamatokból azt a tanulságot lehet leszűrni, hogy elkerülhetetlen egy civilizációs ütközet - hangsúlyozta Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Budapesten, egy pódiumbeszélgetésen.

A Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet által szervezett, Mi az iszlám és hogyan hat világunkra? című fórumon elmondott köszöntőjében a kormánypárti politikus felidézte egy személyes élményét, abból az időből, amikor tagja volt az Európa Tanács nevű "sóhivatalnak".

Elmondása szerint a tanács egy 2017-es bizottsági ülésén szerepelt a programban egy előterjesztés, melynek témája az volt, hogyan egyeztethető össze a saría az európai jogrendszerrel; egy lengyel képviselővel egyetértettek abban, hogy felesleges ilyen kérdéseket megvitatni.

Hozzátette azonban: érdemes megnézni a mai európai valóságot, ahol az iszlám hátterű bevándorlónépesség robbanásszerűen növekszik, a népességrobbanásban lévő muszlim országokra pedig várhatóan igen súlyos hatással lesz a globális felmelegedés.

PestiSracok facebook image

Ezekből a folyamatokból azt a tanulságot lehet leszűrni: egy civilizációs ütközet egyszerűen elkerülhetetlen,

- közölte Hollik István.

Az európai társadalmaknak meg kell erősíteniük saját maguk értékrendjét, kereszténységüket - figyelmeztetett, hozzátéve: érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a másik fél hogyan tekint a világra és "hogyan tekint ránk".

A Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója által vezetett pódiumbeszélgetésen Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, az MTA rendes tagja, Fischl Vilmos evangélikus lelkész, biztonságpolitikai szakértő, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, valamint Baranyi Tamás történész, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója vett részt.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.