Orbánt a busz alá? Hát nem!
Orbán Viktor és Jeszenszky Zsolt 2025 májusában
Szóval a gyászmunka zajlik, és ennek egyik fázisa a harag. Sok különböző célpontja lehet; sokmindent, sokmindenkit okolunk a választási kudarcért. De kit szabad okolni, és mennyire? És milyen körben kell megtartani az önvizsgálatot?
A jobboldalon mindenki a sebeit nyalogatja. Zajlik az ún. „gyászmunka”. Érthetően. A csalódást, veszteséget, fájdalmat az embernek fel kell dolgoznia. A pszichológia ennek a gyászfeldolgozásnak, gyászmunkának – Elizabeth Kübler-Ross munkássága és könyve („A halál és a hozzá vezető út”) alapján – öt fázisát különbözteti meg: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. A folyamat azonban nem lineáris; sokkal inkább hullámvasút-szerű: Az ember egyik nap (vagy akár egyik percben) így érez, a másikban úgy, aztán megint így, majd amúgy... míg végül, X idő után valóban eléri az elfogadás fázisát, és benne is tud maradni.
Zárójeles mellékmondat (bár valójában egyáltalán nem mellékes, sőt...), hogy az elfogadáshoz és megnyugváshoz vezető út jelentősen lerövidíthető Isten segítségével. Ha Krisztusra bízzuk magunkat, ő békességet ad az elfogadáshoz, erőt a változtatáshoz, és bölcsességet, hogy különbséget tudjunk tenni, mi az, amin tudunk változtatni, és mi az, amin nem.
Valóban, sokszor a spirituális válaszok keresése, az „Isten akarta így”, stb. is a gyászfeldolgozás része. Nem mindig biztos, hogy Isten így akarta; az is lehet, hogy az ember akarta így, Isten pedig nem akadályozta meg. Hiszen szabad akaratot adott az embernek. És a szabad akarat magában hordozza a kauzalitás törvényét. A cselekményeknek következménye van. Ok és okozat.
Bár csábító lenne továbbmenni ezen a (vallás)filozófiai úton, de zárójel bezárva. Szóval a gyászmunka zajlik, és ennek egyik fázisa a harag. Sok különböző célpontja lehet; sokmindent, sokmindenkit okolunk a választási kudarcért. De kit szabad okolni, és mennyire? És milyen körben kell megtartani az önvizsgálatot?
Önsorsrontás helyett belső önvizsgálatot!
Persze, vannak súlyos felelősök, akiknek a kifelé mutatott viselkedése megengedhetetlen (lett volna). Tegyük hozzá, ezek a kivagyi, magamutogató, mesés vagyonokat összeszedő „NER-lovagok” olyan mesterien zsilipeltek át az utolsó hetekben a Tiszához, hogy hozzájuk képest a románok szégyenkező amatőrökként sütik le a szemüket...
De az önvizsgálat egy részét „házon belül” kell(ene) megtartai. Nem a széles nyilvánosság előtt „vezekelve”. És pláne nem önsorsrontó módon egymásnak esve. Az ellenfél ezen csak röhög a markába.
Akik most bocsánatot kérnek a „gyűlöletkampányért”, ők semmit nem tanultak az elmúlt 16 évből, sőt, az egész rendszerváltozásból. A gyűlöletet épp az ellenfeleink szítják hosszú ideje. Ez volt a kampányuk fundamentuma. Lehet, hogy felmentünk mi is egy olyan pályára, amire nem kellett volna, nem is áll nekünk jól. De akkor sem nekünk kell bocsánatot kérni. Maximum a saját választóinktól, mert elhibáztuk. De nem en bloc, mindenkitől. A baloldalnak tett gesztusokra sohasem megbékélés volt a válasz. Ők sohasem viszonozták ezt, a konstruktivitás jegyében. Hanem mindig a gyengeség jeleként érzékelték (általában az is), és ezt kihasználva még nagyobbat rúgtak belénk. Orbán Viktor többek között ezt ismerte fel már jó ideje, hogy nem szabad hagyni, hanem erőt kell mutatni. És sokáig sikeresen is politizált ebben a szellemben.
A kampány rossz volt, ez nem kérdés!
Persze, a kampány rossz volt, ez nem kérdés. Téves helyzetfelismerésen alapult. Ami korábban működött, most nem. Nyilván utólag könnyű okosnak lenni, de azért bőven voltak jelek. És valakik nagyon rosszul mérték fel a jeleket, a társadalom aktuális hangulatát, igényeit. Akár meg is lehet nevezni a felelősöket. (Leginkább egymás közt, házon belül.) És le kell vonni a fájó következtetéseket is.
No, de Orbán Viktort hibáztatni, számonkérni? Nyilvánosan?? OK, persze, hogy hibázott. Akár tevőlegesen is. Lehet, hogy elfáradt, az is lehet, hogy elvesztette a fókuszt. Hiába koncentrált valójában fontosabb dolgokra, civilizációs kérdésekre; a társadalmat jelenleg nem ezek érdekelték, hanem a mindennapjaik (vélt vagy valós) nehézségei. Abban is hibázhatott, hogy olyan emberekre bízott dolgokat, stratégiai döntésektől a gyakorlati végrehajtásig, akik nem volta méltóak erre a bizalomra. Akár képességek hiányában, akár azért, mert nem volt elvi elköteleződésük, sőt, akár a moralitás teljes hiányában igazi haszonlesők is bőven akadhattak, akik aztán árulóvá is váltak, amikor az érdekük ezt diktálta. (Nagyon csábító lenne konkrét neveket mondani, de nem...)
Persze, hogy egy választási vereségért a vezetőnek mindig felelőssége van. Orbán Viktor nem is próbál ez alól kibújni. De ne feledjük már: óriási sikereket is köszönhet neki a jobboldal. És súlyosan neki. Nélküle nem lett volna ez a tizenhat év. Talán egy sem. Mindazok, akik a Fidesz-kormányzás alatt – politikai, anyagi, bármilyen – sikereket értek el, ezt jelentős mértékben Orbán Viktornak köszönhetik. Akik most őt egyszerűen „be akarják dobni a busz alá”, nem sokkal jobbak azoknál az árulóknál, akik már kicsivel a választás előtt átálltak.
Még egyszer, félreértés ne essék, Orbán Viktornak VAN felelőssége a vereségben. De 2,4 millió ember szavazott rá. Ezek az emberek döntő részben nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra szavaztak. Az ő személye a zászlórúd, és a zászló ami alatt felsorakoznak. Nem csak morálisan súlyos vétek elfordulni tőle, „ballasztként” tekinteni rá, hanem taktikailag is öngól. Lehet, hogy vele nem lehet már választást nyerni, de ez korántsem biztos, láttunk már bőven ilyet: Suriname egykori elnöke, Dési Buterse még ennél is kalandosabb utakon járva volt negyven év során több alkalommal is az ország vezetője. De hogy kevésbé obskurus példát is hozzak: Trumpra politikai hullaként tekintettek 2021-ben; ma újra ő az Egyesült Államok elnöke.
Orbánra - így vagy úgy - szükség van
Nyilván az sem véletlen, hogy milyen furfangos (nevezzük így, eufémisztikusan) jogi eszközökkel igyekszik az új hatalom megakadályozni, hogy Orbán valaha is újra miniszterelnök lehessen. Mert nagyon félnek tőle. De OK, tegyük fel, a választóknál sincs többé esélye a többségre. És szüksége van a jobboldalnak egy új vezetőre, aki hallja az idők szavát, képes megszólítani az újabb generációkat (nem csak aurafarmos idétlenkedésekkel, hanem valódi irányt, perspektívát is mutatva nekik). Könnyen lehet, hogy így van, és hogy ezt neki is látnia kell. Mindenki másnak viszont azt kell látnia, hogy Orbán Viktor politikai éleslátása, szellemi vezető ereje nélkül a jobboldal szétesik. A megújulásban, az új vezető felemelésében és kiteljesedésében aktív szerepet kell vállalnia. Lehet, hogy most nem a reflektorfényben van a helye, de nem is a szertárban. Pártelnökként nemhogy nem kell, nem is szabad most lemondania. Ha új vezetője is lesz a jobboldalnak, „gardedámként” ott kell állnia. (Igen, egyáltalán nem biztos, hogy az új vezető férfi kell, hogy legyen.)
És nem utolsósorban, Orbán Viktornak pihenésre, lelki megújulásra van szüksége. Ezt pedig nem a buddhizmusban, transzcendens meditációban, asztrológiában, hókuszpókuszokban fogja megtalálni. Hanem Jézus Krisztusban. De ez már egy másik írás tárgya...
