Pesti Srácok

Svédországban egyre szorosabb a bacon és a Korán kapcsolata

null

A The British Patriot adott hírt az X közösségi platformon arról, hogy Svédországban hirtelen megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél bacon szeleteket tesznek ismeretlenek a muszlimok szent könyve, a Korán lapjai közé, vagy az imaszőnyegekbe. A muszlimokkal szembeni hasonló fellépések nem újkeletűek, azonban a svéd hatóságok láthatóan nehezen tudnak mit kezdeni velük, mert hol a szólásszabadság kerül előtérbe, hol pedig a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jog. Ugyanakkor számos eset értékelése, ahogy ez is, azt mutatja, hogy mégis csak a muszlimok vallásgyakorlása élvez prioritást.

A The British Patriot egy videót közzétett, amelyen az látszik, hogy a muszlimok szent könyvéből, a Koránból, illetve a muszlimuk által használt imaszőnyegekből szalonna szeletek bukkannak elő. Az elkövetés eszköze már nem is annyira figyelemre méltó, mint inkább beszédes: a Korán tiltja a sertéshús fogyasztását tekintettel arra, hogy az nem tiszta hús. Legalábbis a prófétájuk szerint. Így a sertés szelet könyvjelzőként történő használata az egyik legnagyobb sértés az iszlám válásban. A dolog másik pikantériája az elkövetés helyszínei, amelyek nem valami eldugott helyen vannak, hanem a svéd egyetemeken. Vagyis olyan helyeken, ahol azért joggal feltételezhetjük, hogy a diákok megkapják az „intellektuális fejlődésükhöz” szükséges instrukciókat és ideológiákat. Viszont, ami ebből abszolút látszik, hogy sokszor hiába a liberális, elfogadó, „legyünk szolidárisak mindenkivel” szöveg, azok nem minden hallgató elméjét hálózzák be.

A konkrét eset a linnaeus-i egyetemen történt, amelynek vezetése rögtön „súlyos törvénysértésként” és „vandalizmusként” definiálta a cselekményt. Ezt olvasva az egyetemnek a minősítését kifejezetten túlzónak értékelhetjük, de egy valamit megmutat számunkra: hogy az egyetem vezetése teljes mértékben azonosul az iszlám vallással, figyelembe véve, hogy a cselekmény súlyát, amennyire csak a svéd jogrendszer engedi, a muszlimok szemszögéből ítélik meg, akiknek a mindennapjaikat, látható módon átszövi vallásuk gyakorlása. Szerencsére ott azért még nem tartunk, hogy az az iszlám törvények megsértése esetén halálbüntetéssel sújtják az európai állampolgárokat, de a cselekmény vandalizmusként értékelése mégis csak figyelemre méltó. Főleg úgy, hogy egy valamiben biztosak lehetünk: ha egy kereszt vagy Biblia megrongálására került volna sor hasonló módon, azt az egyetem saját falai között intézte volna el, és biztos nem minősült volna jogsértésnek.

PestiSracok facebook image

Iszlám, migráció, antiszemitizmus

Svédország pedig annyira büszke a sokszínűségére, hogy már olyannyira az ország szerves részeként tekint az iszlámra, hogy a svéd állami televízió fontosnak tartotta, hogy a húsvéti ünnepek előtt értekezzen az élelmiszerárak Svédországban élő, muszlim vallásúakra gyakorolt hatásáról, amelyből azt a lényeges információt is megtudhattuk, hogy a Ramadán alkalmából számos akciót vezetnek be, hogy ezzel még inkább segítsék őket. Nem rég pedig meggyilkolták azt az iraki férfit, aki – a hatóságok által engedélyezett módon – elégette a Korán egy példányának néhány oldalát, amely következményeként diplomáciai csörte vette kezdetét, ami végül a svédek megadásával végződött. Ha erre nem is, arra már mindenképpen felkaphatja az ember a fejét, hogy Malmőt lassan teljesen átveszik a muszlimok. Még hozzá olyannyira, hogy egy pakisztáni származású amerikai teológus szerint „Malmö utcáin sétálni olyan érzés, mintha Irak fővárosában, Bagdadban vagy Szíria fővárosában, Damaszkuszban lennénk”. Majd hozzátette, hogy „egy generáció múlva Malmőben nem a svédek lesznek többségben.” Tekintettel arra, hogy a svédek kevés gyermeket szülnek, szemben a muszlimokkal, ahol nem ritka az öt-hat gyerek. A muszlimok térnyerésével és létszámának növekedésével az utóbbi időszakban - Európa más országaihoz hasonlóan - a svédeknél is felerősödött az antiszemitizmus, amelyet immár nem a rettegett neonácik, hanem a közel-keleti muszlim közösség tagjai követik el, akiknek beáramlását egyébként a svéd kormány is nagymértékben támogatja és segíti a "híres" szolidaritás jegyében.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.