korán
GEOrgPOLITIKA – UFO-felvételt adott ki a Pentagon – Vége a Ramadánnak
Ma kezdődik a muszlimok egyik legfontosabb ünnepe, az Íd al-Fitr, azaz a böjt megtörésének napja, amelyet a törökök cukorünnepnek (şeker bayrami) hívnak, mivel ilyenkor családtagoknak, barátoknak édességeket adnak ajándékba. Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe, amelynek jellegzetessége az ünnepi khutba (szentbeszéd), az ima előtt hét takbir (Allahu akbar kiáltás), és a közös étkezések – gyakran a mecsetekben tálalják fel az ételt. Ez az ünnep az áldozati ünneppel (Íd el-Adha, amikor azt ünneplik, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni fiát Izsákot) együtt a muszlimok számára olyan jelentőségű, mint a keresztényeknek a húsvét és a karácsony.A Kínai Kommunista Párt kérésére az Apple cenzúrázta a Bibliát és a Koránt
A Kínai Kommunista Párt felszólítására kikerült az App Store kínálatából egy Koránnal és egy Bibliával kapcsolatos alkalmazás. Az Apple beismerte, hogy a két programot a kínai vezetés kérésére távolították el, azonban arról nem nyilatkoztak, hogy pontosan mivel indokolták a felszólítást.Navalnij keresetet indított a fogháza ellen, mert nem kapott Koránt
Keresetet indított a fogháza ellen Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus, amiért az nem biztosítja számára, hogy olvashassa a Koránt. Az erről szóló közlés kedden Navalnij Instagram-profilán jelent meg. Az őrizetes kifogásolta, hogy nem adják ki neki sem a Koránt, sem pedig a többi könyvet, amelyet magával hozott a börtönbe. Arra hivatkoztak, ellenőrizniük kell, hogy tartalmuk nem szélsőséges-e.Korán-iskolát nyitnak transzneműeknek Bangladesben
Az iszlám és az LMBTQ különös találkozására került sor Bangladesben, ahol kifejezetten transzneműek számára nyitnak Korán-iskolát, úgynevezett madraszát. A szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni.Nem számít bűncselekménynek Svédországban a Korán égetése
Svédországban az utóbbi időben egyre több alkalommal égették el a Koránt az iszlámellenes Stram Kurs dán párttal szimpatizálók. A szent írás elégetésének komoly következményei is lettek, erőszakos megmozdulások és összecsapások voltak a helyi muszlimok részéről. Svédországban hatósági nyomozás végén a rendőrség arra jutott, hogy nem számít bűncselekménynek a Korán elégetése.Ajánljuk még