Mindannyiunknak van, illetve volt egy kép a fejében a fejlődő, virágzó gazdaságú Németországról, ahol még a füvet is kisollóval vágják és vízmértékkel ellenőrzik. Ahol az őslakos német szülők két hófehér gyerekkel sétálnak a belvárosban, míg az idősek vasárnapi kávéjukat fogyasztják egy hangulatos cukrászdában. Így lehetett ez valamikor 40 éve. De azóta minden 180 fokos fordulatot vett, Európa gazdasági motorja megtorpant. A ’80-as évektől kezdve szemenként, majd 2015-től kezdődően – a migránsáradat hatására is – zsákszámra ömlött a vasreszelék az eddig jól működő, precíz gépezetbe, a német mindennapokba is.
Fehér Német írása
Bennem is az itthon mantrázott sztereotípia élt, hogy kint minden jobb. Egészen addig, míg oda nem költöztünk. Kolbászból van a kerítés, minden évben kétszer nyaral a család, háromévente új autót lehet venni, minőségi oktatást kapnak a diákok, remek az egészségügy, egyszemélyes kórtermekkel és éttermi menükkel, világszínvonalú a közbiztonság, a tisztaság és a munkafegyelem. Ezekhez a várakozásokhoz képest azonban egy egészen elkeserítő valóság fogadott.
Kezdjük első körben a külsőségekkel. Ki a fene gondolta volna, hogy így néz ki egy virágokkal és gyepszőnyeggel díszített belvárosi tér, ahova az európai csak lábujjhegyen mer menni, hogy le ne tapossa a növényzetet? A képen látható „urak” ezzel mit sem törődve heverésznek az ünnepre előkészített placcon, és a műanyag üvegeiket, poharaikat a fűben szétdobálják. Rájuk senki nem mer szólni, hisz az jobb esetben az ember állásába, rosszabb esetben az életébe kerülhet. Magyar füllel hihetetlennek hangzik, viszont ez a színtiszta valóság.
A szemét fogalmának újnémet értelmezése
Az utcán a kávézacctól kezdve a használt tamponon át a joghurtos dobozig vagy krumplihéjig bármi lehet. Ezek általában a lakóházak ablakaiból hullanak a földre. Ilyesmi egy német belvárosban is ugyanúgy előfordul, mint a „nemzetiségi” negyedekben. Arról nem is beszélve, hogy egy péntek-szombat éjszaka után hány ezer rágógumipetty díszeleg a csupán 20 000 fős város főterén.
A rendezvények állandó kellékei a betonfalak. A lakosság vicceskedve csak Merkel-legónak nevezi. Céljuk, hogy feltartóztassák a kamionnal, esetleg faltörőkossal, harciszekérrel vagy bármilyen más járművel randalírozni próbáló „rossz gyermekkorú, gyenge idegzetű, német állampolgárokat”.
A német kisvárosban a mentő terepakadályként funkcionál éppen, mert talán nem volt elég Merkel Lego.
Legalábbis a média ilyennek írja le az elkövetőket. Ha a Merkel-legó túl gyengének bizonyulna, biztos, ami biztos, egy mentőt is keresztbe állítanak az úton. Mi sem természetesebb.
Merkel-legó
A városnapi karneválra már gyülekeznek a nézők. Amikor felcsendül a himnusz, már bekapcsolódnánk az magyarországi németórákról ismerős szöveggel: „Deutschland, Deutschland über alles…” Meglepődve tapasztaljuk, hogy a németek csak a himnusz utolsó versszakát éneklik. Megkérdezzük a mellettünk álló nyelvtanárnőtől, miért van ez. Azt a meglepő választ kapjuk, hogy 1991 óta csak a harmadik strófát lehet énekelni a himnuszból az alkotmány szerint, mert az első kettőnek náci szövegezése van. Hogy lehetne olyat mondani, hogy Németország mindenki felett áll a világon?
Szegény August Heinrich Hoffman von Fallersleben most forog a sírjában. Hogy mert ilyet írni ilyet a saját nemzetére 1841-ben. Ezt a kis töredéket is csak néhány kósza hazafi énekli, mert a többiek már a menet elejét vezető szerecsen kisfiúra koncentrálnak, aki történelmi sváb ruhában pózol.
Továbbhaladva egy ünnepi vurstliba ütközünk. Hangos zene, árusok, gyerekek, egy néger srác, akit 5 szőke német lány rajong körül, ringlispíl és… A SZOCIALISTA SZELLEM VASÚTJA.
Győzött a Forradalom!!!
Amit a Tanú c. filmben Bacsó Péter gegnek szánt, az Németországban a gyakorlatban megvalósult. Ez az installáció még Pelikán elvtárs angolparkjában is megállta volna a helyét. Szép példány. Ezután nem is csodálkozom, hogyha egy kör után a gyerekekből matricaragasztó forradalmár válik…
A „Szocialista Szellem Vasútja” kortárs német kiadásban
Egy ilyen látvány után már fel sem tűnik a városi múzeum hívogató munkásöklös plakátja, amely egy galériába invitál minket.
Ez nem az NDK?
A plakát alján lévő alakzat értelmezését inkább az olvasókra bízom, illetve azt is, miért került ez a vörös csillaggal és az ököllel egy plakátra.
„Munkásököl, vasököl, oda sújt, ahova köll!”
Ennyi élmény után az ember legszívesebben leülne egy kávéra. Amikor odaér az ajtóhoz, ez a kedves kis üzenet figyelmezteti a német őslakost és az európai munkavállalót másodrendű állampolgár mivoltára: „Találkahely, nemcsak menekülteknek.” Ezt a megtiszteltetést! Egyszeri európaiként is be lehet menni egy ilyen helyre. Még jó, hogy ki volt írva! Vajon a következő lépés az lesz, hogy kisállatot, fagylaltot, gyúlékony anyagot és fehér embert kérjük, ne hozzanak be a vendéglátó egységbe?
Liberalizmus a gyakorlatban. Németek is bemehetnek.
Ilyennek képzelted Németországot? Úgy gondolod, hogy a kinti élet nem lehet ennél abszurdabb? El kell, hogy keserítsek mindenkit. Sajnos lehet. Ez a kis jegyzet felvezetésül szolgál ahhoz, hogy a továbbiakban a belső káosz egyéb jeleit is az olvasó szeme elé tárjam és leleplezzem az itthon unásig ismételt „Nyugaton minden jobb!” és különösen „Szabadabb!” felkiáltást.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS