
Tizennégy évvel ezelőtt, a Gyurcsány-kormány alatt alkalmaztak a rendszerváltás óta erőszakot egyedül a politikai ellenféllel szemben. Az akkori rendőri beavatkozást ma a magyarok negyven százaléka tartja jogszerűtlennek. A felelősök is egyértelműek: a válaszadók hatvanhárom százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek távoznia kellene a közéletből, hatvankettő százaléka szerint viszont hazánk ma már büszke lehet rendőrségére.
2006. október 23. a rendszerváltozás utáni politikatörténet fekete napja volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz által szervezett emlékező nagygyűlésnek a rendőrség – a szélsőjobboldali randalírozók elleni fellépésre hivatkozva – könnygázzal, gumibottal és lovasrohammal vetett véget. Sem előtte, sem utána nem fordult elő 1990 után erőszak alkalmazása a magyar politikai versenyben, az csak a posztkommunista kormány alatt következett be, éppen a fontos évfordulón. Az akkori rendőrattakként elhíresült botrányért legalább a politikai felelősség Gyurcsány Ferencet és kormányát terheli, és ez elől tizennégy évvel az események után sem tud menekülni. Ekkor szerveződött újjá a Jobbik is, amely zászlajára a Gyurcsány-ellenes politikát írta. Innen nézve különösen abszurd, hogy a mai Jobbik Gyurcsány Ferenc szövetségese.
A Nézőpont Intézet a szomorú évforduló alkalmából közvélemény-kutatásban vizsgált a történtek társadalmi megítélését. A civil áldozatokkal járó rendőri beavatkozást ennyi év távlatából a magyarok negyven százaléka tartja jogszerűtlennek, ahogy már 2016-ban is ennyien gondolkodtak hasonlóan. Érdekes kijózanodás, hogy míg 2016-ban még a magyarok harmincnégy százaléka nevezte jogszerűnek a történteket, idén már csak huszonnégy százalékuk mondta ezt. A rendőri erőszak felbolygatta a magyar politikát, s meghatározó generációs élménnyé vált. A harminc év alatti mai fiatalok azonban nem emlékeznek már a történtekre, ötvenhárom százalékuk nem tudta megítélni a jogszerűség kérdését sem.
A brutális fellépést egyes rendőrök követték el, azonosító számok híján velünk szemben nagyon lassan és szerény eredményekkel zajlott a jogi felelősségre vonás. A közvélemény azonban gyorsan megítéli, kit tart felelősnek. 2020 őszén a magyarok harminc százaléka mondta azt, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve az általa vezetett kormányt tartja felelősnek azért, hogy a 2006. október 23-i megemlékezés után több civil is megsérült. Az akkori kormányfő értelmezését, miszerint a Fidesz keltette politikai hangulat és a rossz helyszínválasztás okolható a történtekért, ma már csak a válaszadók hét százalékát győzi meg. További huszonhat százaléka a megkérdezetteknek viszont mindkét felet felelősnek tartja.
Gyurcsány Ferenc ekkor vesztette el tartósan társadalmi támogatottságát. A 2006-os választás után váratlanul bevezetett megszorító intézkedések, az őszödi beszéd morális és kulturális mélypontja után a rendőrség alkalmazása a politikai ellenféllel szemben az akkori kormányfő tartós népszerűségvesztéséhez vezetett. 2020 októberében a magyarok hatvanhárom százaléka véli úgy, hogy Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától, és csupán húsz százalékuk ellenzi ezt. Érdekes fordulat, hogy a Gyurcsány melletti tábor két év alatt is jelentősen csökkent. 2018 szeptemberében még a magyarok harminc százaléka szükségesnek tartotta Gyurcsány politikai szerepvállalását. A rendőrség ezzel szemben nem szenvedett tartós károkat, a politikai döntéshozókra és nem a döntések végrehajtóira neheztelnek a magyarok. Arra a kérdésre, hogy Magyarország büszke lehet-e a rendőrségére, hatvankét százalék felelt igennel, és csak huszonöt százalék nemmel. Az egykori brutalitást alighanem az illegális migrációval szemben tapasztalt bátor fellépés feledtette.
Forrás: nezopont.hu; Fotó: MTI/Beliczay László
gács
2020-10-24 at 18:33
Gyurcsányt 2010 után nem kellett volna futni hagyni. Most “meghálálja”. De ez törvényszerűen így szokott bekövetkezni.
Namond
2020-10-24 at 17:09
Nem egy, több ember szemét lőtték ki.
Hallott valaki a megver külföldieknek (UNIO-s) fizetett kártérítésekről, azok nagyságáról?
Ha nem miért nem voltak ezek hírek?
khm
2020-10-24 at 16:13
Oké Aladin.
A szemkilövést szenvedett embert (műszerész volt) kirúgatták a munkahelyéről.
Végül öngyilkos lett.
Ha már szemet szemért,akkor a többit is.
aladin
2020-10-24 at 13:43
Itt egy lehetöség van, hogy Gyurcsány a DK. mindent tagad, hogy igazság legyen, Gyurcsánynak és feleségének-Apronak a kommunista gyilkosoknak is, kikell verni egy-egy szemüket, hogy érezzék milyen az élet egy fél szemmel hamár mindent tagadnak és nem hiszik el, csak ennyi.
khm
2020-10-24 at 13:22
A mihaszna mozgalom vezetői azért csak megvárták a baloldallal szövetséges választás végeredményét,és azóta ismét halászgatják a jobboldalról a szavazókat,(pont mint a ballik tette a gyurcsányi pénzén)a zázrivecz spinózaházi térden csúszása előtt.
Nahát
2020-10-24 at 12:07
A Mi Hazánk Mozgalom alapítója Novák Előd és Dúró Dóra mellett az a Toroczkai (alias Tóth) László, aki a TV-székház ostromakor a békés tüntetőket elcsalta a Parlament elől a TV-hez. Ott pedig már várták őket Gyurcsány civil provokátorai és rendőrei. Amikor a MIHAM rendkívül szimpatikus, de végtelenül haszontalan látványakciókat szervez, gondoljunk erre! A Miham egy Gyurcsánnyal együttműködő kommunistabérenc társaság. Ne sétáljunk a csapdájukba!
bl
2020-10-24 at 11:48
A munkahelyeken már rég vesztes volt Gyurcsány, amikor kipattant az öszödi beszéd. Az ÁFA visszaemelése után és a továbbimegszorítások fényében már semmilyen jelentősége nem volt sem a kiszivárgásnak, sem az utána következő eseményeknek. Toroczkai feltehetően egy Gyurcsány klón, mert a tvszékház ostromát semmi se indokolta, semmi értelme nem volt. A 23-i események is mély elemzéssel még felszínre hozhatók lennének, csak éppen nem érdeke senkinek, hogy miért az Astoria, miért a lezárások, miért volt az incidens a rendőrökkel a Deáktéren, stb. Szépen sorba kellene rakni az eseményeket, például hogyan tartották a rendőröket ridegtartásban, hogy kellően mérgesek legyenek… De semmilyen hiteles könyv nem jelent meg azóta sem, mert a szűk Fidesz eliten kívül senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság. A GAZSÁG URALMA TÖRETLEN.
Namond
2020-10-24 at 11:38
A rendőrattak 2011 után évült csak el.
Csak azért évült el, mert senki nem kezdeményezte emberiesség elleni bűncselekménnyé nyilvánítását, holott következményei matt az volt.
Ugye?
Gáspár Anette
2020-10-24 at 11:11
“a Fidesz keltette politikai hangulat és a rossz helyszínválasztás okolható a történtekért,”
A kérdésfeltevő és a cikkíró ismeretei is hiányosak.
A Fidesz a Hősök terén akarta megtartani.
Gyurcsányék “szlovák terrorista veszélyre” hivatkozva nem engedélyezték,
viszont ŐK JAVASOLTÁK AZ ASTORIÁT!
A TERV MÁR MEGVOLT!
A békés tüntetők közé provokátorok, és ment minden a maga útján.
Mint Toroczkai, amikor a Kossuth téren békésen tüntetőket
átcsalta a Szabadság térre.
Királytigris
2020-10-24 at 11:03
A tüntetések erőszakba fordulását maga Fletó szervezte, provokátorok segítségével, hogy az öszödi beszéde nyomán kipattant elégedetlenséget lejárassa, valamint ilyen formán a jogos elégedetleneket idegen rendőrökkel megverethesse.
A TV székházház ostrománál a rendőrséget szándékosan visszatartották, hogy a balhé, a rombolás, a lejáratás minél nagyobb legyen.
Érdemes lenne Toroczkay szerepét tisztázni a TV székház ostroma kapcsán! Ki bízta meg, hogy a tömeget a TV székházhoz vigye?