Pesti Srácok

A Simicskától hitelezett újmúlt adósságai fogják felszámolni a Jobbikot

A Simicskától hitelezett újmúlt adósságai fogják felszámolni a Jobbikot

A Magyar Idők információi szerint a Jobbiknak a közeljövőben, még ezen a nyáron kellene megfizetnie az hitelbe kapott plakátok árait Simicska Lajosnak. A lap úgy tudja, hogy még a piaci árnál jóval alacsonyabb összeget sem tudta kifizetni a párt. Sokba fog kerülni a Jobbiknak ez a Simicskától bevásárolt újmúlt.

Mirkóczi Ádám nemrégiben az ATV-ben beismerte, hogy a pártnak csak a kampány után kell fizetnie a plakátokért. Kitért arra is, hogy akkor úgy szerződtek, hogy számoltak állami támogatással is.

— írja a Magyar Idők.

PestiSracok facebook image

úgy, hogy nekik csak 27,5 millió forintot kellett kifizetniük szeptember végéig, míg a fennmaradó 101,9 milliót elég lett volna a választások után, 2018. május 31-ig utalniuk.

Az itt a piros, hol a piros-féle zsiványság az egészben az volt, hogy

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója, aki a párt képviseletében szerződött Simicska cégeivel, akkor közleményben tudatta: a megvett reklámberendezések tulajdonjogát az Állami Számvevőszék által kiszabott 331 millió forint bírság miatt a Jobbik a héten eladni kényszerült. Ez persze újabb jogi aggályokat vet fel, hiszen a Simicska-cégekkel kötött szerződés része, hogy 2020-ig a párt nem adhatja el a reklámhordozókat.

További árnyékot vet a Jobbik pénzügyeire, hogy az ÁSZ által megállapított 331 millió forintos bírsággal megegyező összeget kell a pártnak a Magyar Államkincstárnak is befizetnie.

A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy az eddigi tartozásokon túl nagy pofon lehet a Jobbik számára, hogy jövő áprilisban – éppen, amikor a párt teljes költségvetési támogatást kaphat – lesz nyilvános az ÁSZ azon jelentése, amely a pártok kampánybeszámolóinak ellenőrzéséről szól.

Előbbinél minimum nyolcvanmillió forint hiányzik, miután az ÁSZ-bírságra összegyűjtött százmillió forintot a párt vezetői szerint kampánycélokra költötték, a beszámolóban viszont csak ennek töredékét tüntették fel. Kétséges egy 84 millió forintos hitel eredete is, hiszen Sneider Tamás pártelnök pár hete arról beszélt, egy banktól sem kaptak kölcsönt. Vagyis nem kizárt, hogy mire a Jobbik kilábal az anyagi csődből, minden kezdődik elölről.

Az ügyben hab a tortán, hogy

Az oligarcha ugyanis minden érdekeltségétől megválik, azokat Nyerges vette meg: az üzletre kedden áldását adta a Gazdasági Versenyhivatal, amely közleményben tudatta, végrehajtható Nyerges Zsolt irányítás­szerzése Simicska Lajos üzleti érdekeltségei felett.

Forrás: Magyar Idők, 888; Fotó: PS/HPGY

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.