A sötét anyag

A sötét anyagot közvetlenül nem tanulmányozhatjuk, az ismert műszereinkkel megmérni lehetetlen, az szemmel nem látható, de mégis tudjuk, hogy jelen van. Tudjuk, mert gravitációs hatása tetten érhető a látható anyagon. És pontosan ez történik most a magyar közéletben. Mégis micsoda erő képes arra, hogy ellentmondást nem tűrően pályára állítson mindenkit? HVG kutakodik? Leves! Hadházy okoskodik? Kuss! Pottyondy megemlíti a múltat? Elromlik a YouTube, és törölnie kell, majd csak akkor “tudja” visszatölteni, amikor hír lesz belőle. Blikk interjúzik? Törlés és utólagos cenzúra! Bárki kritikát fejt ki az online térben? Némítás, tiltás! Kritikusok kritizálnak? Majd máskor! Most csaholnak! 

És ez nem vágyvezérelt sugalmazás, ahogy megszokhattuk azt például a háború kapcsán a globalista propagandában. Nem. Ezek száraz tények. Az események pedig olyan gyorsan zajlanak, hogy a villám impulzusukhoz szoktatott mátrix lakók teljesen komfortosan érzik magukat, mintha csak TikTok vagy YouTube shortokat húzogatnának.

Pár hónapja a Partizán stúdiójában, Magyar (a rossz nyelvek szerint inkább Amerikai Péter) még az ősvamzerkodást próbálta némi önmosdatással fűszerezni, de akkor és ott még Marx Goulash határozottan rendre utasította– ahogy a nercbundás stricik a szakadt ribancaikat a 5th Avenue sarkán–, hogy a kutyát nem érdekli a személyének és saját szerepének kozmetikázása, térjen vissza az árulásra, mert ő itt nem vendég, hanem egy ócska spicli, akinek feladata van. Ma megmerné ugyanezt tenni Goulash? Félbe merné szakítani a fehérgalléros vamzert, és rendre merné utasítani? Dehogy is! Ma már nem partizánkodna Marci. A halál, illetve a balos pedofilok egy hónapon belüli rehabilitálása mellett ez még, ami biztos.

Meg kell érteni, hogy a sátán zsinagógájának mindegy, hogy kinek az avatarán keresztül szerzi meg az ország ékességét, és szállja meg a trónt, szóval az aktuális kőnek a kőlevesben túl sok figyelmet szentelni felesleges. A mozgalmaik, a sajtójuk, a vahurjaik adják a leves ízét, és annak zsíros sárgáját, a kő, az pedig csak kő. A magyarság helyzete pedig speciális, ami a lelkületükből eredeztethető. Hiszen a magyarság  szerves része az öregapáitól örökölt reflexek beépülése a mindennapokba, határon innen és határon túl.

Éppen ezért, amióta a köznyelvi baloldalon az istentagadó szélsőlib lett a meghatározó irányzat, a magyarok körében nem tudják kiépíteni a széleskörű támogatottságukat. Ezt ők is tudják, így már sokadjára próbálkoznak meg jobboldali szereplőt választani az aktuális balos színdarab eljátszására. A türelmük ugyanakkor egyre inkább fogyatkozik, éppen ezért kapcsolták a legnagyobb fokozatra a gépezetet. És éppen ezért ennyire agresszívek most, mi pedig ennek lehetünk szem és fültanúi.

Azt, hogy a zéró toleranciás vamzer kultuszt meddig éri meg fenntartani, ma még megjósolhatatlan, és nem is igazán fontos. A kistérségi antikrisztusok jönnek és mennek. Azt, hogy epizódszerepük meddig releváns azt az általuk elért eredmények határozzák meg. Ha hasznosnak bizonyul maradhat, ha elődeihez hasonlóan haszontalannak mutatkozik, akkor pár hónap múlva majd tagadják még azt is, hogy valaha egyetértettek vele, és a következő antikrisztusuk mellett hitet téve majd arról kezdenek hazudozni, hogy ők mindig is kritikusan tekintettek a korábbira. Így megy ez már jó ideje,  és így is menne még egy darabig, ha épp nem egy sorsfordító eseménysorozat közepén vergődnénk, a kistérségi antikrisztusok helyett a globális feltűnésére készülődve.