Pesti Srácok

A Spiegel szerint nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból

A Spiegel szerint nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból

Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának megszüntetéséhez szükséges többség a jobbközép erőket összefogó pártcsaládban – jelentette pénteken a Der Spiegel.

A német hírmagazin hírportálján – és nyomtatásban szombaton megjelenő számában – közölt beszámolóban kiemelték, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának továbbra sem kell tartania attól, hogy kizárják az EPP-ből. A Der Spiegel értesülése szerint Donald Tusk, az EPP elnöke tagpárti vezetőkkel telefonon folytatott megbeszélésein világossá tette, hogy jelenleg nincs meg a többség a Fidesz tagságának megszüntetéséhez, ami főként a nagyobb tagpártok hozzáállásának tulajdonítható. Az EPP nagyobb tagjai közé tartozik a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) – írta a Der Spiegel, hozzátéve: a telefonbeszélgetéseken Paul Ziemiak CDU-főtitkár és Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök is óvott attól, hogy a Fideszt elhamarkodva, véglegesen kitessékeljék az EPP-ből. Donald Tusk hétfőn, a Twitter közösségi portálon, a Fidesz tevékenységének vizsgálatára létrehozott háromfős testülettel tartott találkozója után azt írta, hogy tanácskozik a pártcsalád vezetőivel, majd az EPP politikai közgyűlésének február 3-4-i brüsszeli ülésén közzéteszi értékelését a testület jelentéséről.

Az EPP politikai közgyűlése tavaly március 20-án az elnökség és a Fidesz megegyezése alapján a Fidesz tagságának felfüggesztéséről határozott a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra felállított testületet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezeti, további tagjai Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és a CDU-s Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a márciusi ülés utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogai gyakorlását a háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. A kormányfő közölte, hogy a Fidesz is felállította a maga három bölcs emberének bizottságát – amely tárgyal a néppárt delegáltjaival –, és tőlük várja majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról, hogy miként alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.