Pesti Srácok

A turisztika és a vendéglátás szereplői örömmel fogadták Varga Mihály bejelentéseit

A turisztika és a vendéglátás szereplői örömmel fogadták Varga Mihály bejelentéseit

Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a versenyképességi tanács. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a pénzügyminiszter bejelentésére reagálva közleményében úgy fogalmazott, hogy az ágazat minden szereplője nevében örömmel üdvözli a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak az ágazat megsegítésére hozott újabb élénkítő javaslatait.

Mint írták, a turizmusfejlesztési hozzájárulás és a teljesítmény-visszafogónak tartott reprezentációs adó idei megszüntetése – ami évek óta szerepelt érintett szövetségeik javaslatai között – segítheti a sikeres újraindulást és a jövedelmezőség visszanyerését. A reprezentációs adó idei elengedése remélhetőleg keresletösztönzőleg fog hatni a második fél évben, amennyiben a rendezvények megtartása újra lehetséges lesz. A szervezet a vendéglátóhelyek, turisztikai vállalkozások talpra állását felgyorsító hatást vár az adókönnyítéstől, remélve, hogy a tapasztalatok alapján ezek hosszabb távon is fennmaradhatnak.

10 milliárd forint maradhat a cégeknél

Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a turizmus és vendéglátás újraindítását segítve a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítását, adókönnyítéseket, kedvezményeket javasol a versenyképességi tanács. Közlése szerint a testület konkrét javaslatokat készített elő a kormány számára. A miniszter közlése szerint a turizmusfejlesztési hozzájárulás elengedésének meghosszabbítása 10 milliárd forintot hagyhat a cégeknél. Javaslatot tettek a Szép-kártya juttatás munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mentességének meghosszabbítására, ami szintén 10 milliárdot hagyhat a cégeknél. Javasolják még a reprezentáció és üzleti ajándék szochójának év végéig tartó felfüggesztését, ami körülbelül 15–20 milliárd forintos segítséget jelenthet majd a vállalkozói szektornak.

PestiSracok facebook image

Pótlékmentes fizetési halasztás

Varga Mihály második javasolt intézkedéskörnek nevezte a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat több tízmilliárd forinttal segítő intézkedéseket. Fizetési kedvezményekre tesznek javaslatot az adófizetésben, például lehetővé téve a pótlékmentes fizetési halasztást. Javasolják a kis- és középvállalkozások gyorsabb áfa-visszatérítésének fenntartását az év végéig, ahogyan a negatív adóalappal rendelkező energiaellátók jövedelemadó-alapjának csökkentésére is javaslatot tesznek. A harmadik célzott ügykörnek nevezte Varga Mihály a kormány azon célját, miszerint amennyi munkahelyet a vírus elvett, annyit hozzanak létre. Ezt segítheti a tanácsnak az a javaslata, miszerint a szocho-kedvezmény a jelenlegi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is igényelhető lenne. Ez 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.