Pesti Srácok

A vészleállási ütemterv megvalósítására utasították Kárpátalját, de Kijevben még tarthatnak koncerteket

A vészleállási ütemterv megvalósítására utasították Kárpátalját, de Kijevben még tarthatnak koncerteket

Napi három áramszünet – méghozzá nem pár perces kimaradás, több órás leállások. Ez vár Kárpátaljára, de Ukrajna helyzete látszólag mégsem annyira siralmas, hiszen Kijevben még koncerteket tartanak, és a villamosenergia-import is szépen növekedett az elmúlt hetekben.

A Zakarpattyaoblenerho közlése szerint az infrastrukturális létesítmények ellen indított országos támadás miatt az Ukrenerho állami szolgáltató a vészleállási ütemterv minden szakaszának alkalmazására utasította a megyét. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Kijevben a napokban még koncerteket tartottak, ott tehát valamiért nincs szükség a spórolásra (bár a szerdai rakétatámadások nyomán ezekre ezentúl már nem fog sor kerülni). Szintén érdekes, hogy míg Kárpátalja sötétbe borul, addig a múlt héten az ukrán nemzeti vámhivatal majdnem háromszoros villamosenergia-export bevételt jelentett be. Mindez arra utal, hogy az ukrán energetikai hálózat kieséseit a legkisebb megyén, a magyarok lakta Kárpátalján igyekeznek megspórolni. Azokon, akiknek a legkevesebb közük van a háborúhoz.

Forrás: zakarpat.energy; Fotó: kárpátaljai olvasónk felvétele

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.