A “weyerbélázás” ugyanúgy dívik, mint 30 éve

Ha azt mondom, hogy weyerbélázás, feltámad önökben valami keserédes nosztalgia a ’90-es évek felé? Senkit sem hibáztatok, ha erre nem a válasz, hülyeség is volna. Sőt, a nálam fiatalabbaknak – hiszen akkoriban még én is gyerek voltam – alighanem nem is mond sokat az a név, hogy Weyer Béla. Pedig ez a terminus technicus, az úgynevezett weyerbélázás összefoglalja magában mindazt, ami alapvetően a mai napig jellemzi a baloldali sajtót.

Manapság, amikor a dollármédia sokkal jellemző kifejezés rájuk, mint a sima baloldaliság, tulajdonképpen még hiányolhatjuk is azt, hogy eme bizonyos weyerbélázós hagyományokat maguk mögött hagyták. Hiszen az, legyenek akár nevetséges, akár hazug, akár egyszerre a kettő, de legalább valamelyest saját kútfőből származott és nem Langley-ben szövegezett jelentések, illetve Redditen, 9gag-en és Vice-on látottak tükörfordítása.

Természetesen többnyire paywall mögött, hiszen az angolul ingyen olvasható tartalmakért megéri magyarul ezreket fizetni! Ez a sajtószabadság, elvtársak. És ha már ekkora ívet teszek a központi téma körül, tudják, hogy mi a sajtószabadság hiányának baloldali értelmezése. Az, hogy sajtószabadságot érintő támadás van akkor, amikor más gondolatok is leírhatóak, más beszéd is elhangozhat, mint amit a baloldal jónak lát. Tudniillik, ha létezik jobbos sajtó, az már egyenes átmenet a fasizmusba.

No, de vissza Weyer Bélához. Az említett úriember a HVG németországi tudósítója volt, mellékesen pedig cikkeket jelentetett meg a Süddeutsche Zeitungban is. Ez eddig rendben is van. Szokása volt azonban, hogy azokat a cikkeket, amiket ő a német sajtóban megírt az Antall-kormány alatt uralkodó, borzalmas, magyar helyzetről, azt a HVG-ben szemlézte, mint a fejlett, nyugati világ lesújtó véleményét Magyarországról. Értik benne a csavart, ugye? És azóta ezzel előszeretettel élt szinte mindenki a baloldalon. Miért jutott ez eszembe? Mert az elmúlt időszakban időnként újra szembesülni lehet vele.

Itt van nekünk például Kim Lane Scheppele, akire inkább a 2010-es évek közepén végzett tevékenysége miatt emlékezhetünk. Ő és mások is bőszen osztogatták nemrég közösségi oldalaikon – ezzel potenciálisan százezreket elérve és befolyásolva – a Washington Examiner cikkét, amelyben a szerző megállapította, hogy bizony, Orbán Viktor nem az a konzervatív vezető, akire az Egyesült Államok jobboldala vár és nagy hiba volt őt a múltban így kezelni. Scheppele és társai triumfáltak. Lám, írták és mondták, kezdenek végre az amerikai jobboldalon is felocsúdni az Orbán-áfiumból. Hát persze. Ezt a bizonyos cikket Kész Zoltán írta. Az a Kész Zoltán, aki egy ideig országgyűlési képviselő volt, majd a közelmúltban Márki-Zay Péter egyik legközelebbi szövetségeseként ügyködött azon, hogy a lehető legnagyobb vereséget szenvedje el a magyarországi baloldal. Szóval Kész Zoltán, magyarországi felforgató megírta egy amerikai lapba, hogy fúj, Orbán, amit bármilyen erre irányuló megjegyzés nélkül osztogatott a nemzetközi baloldal. Elegáns, igaz? Mint egy zihálva fosó zebra.

A Financial Times vonatkozó cikke

Legfrissebben pedig a Financial Times, tekintélyes brit lap tudósított arról, hogy a kárpátaljai magyarság, bizony-bizony, kezd kihátrálni a kormánypártok mögül. Hiába, őket nem mérgezi a közmédia és ezért a maga valóságában tudják megítélni azt, hogy Magyarország újfent az utolsó csatlóssá vált – így a dörgedelmes hangvételű beszámoló. Ja, hát ezt a bizonyos cikket meg Dunai Márton, a Financial Times magyarországi tudósítója írta. És jé, csak nem politikailag motivált cikket jelentetett meg? Micsoda meglepetések!

Szóval, a recept újra a megszokott: a magyarországi balos megírja a nyugati lapba, hogy micsoda elnyomás, viselhetetlenség, ocsmányság uralkodik hazánkban, a nyugati lap ezt lehozza, majd a mi dollárbaloldalunk lobogtatja az elvtársuk írását, hogy tessék, itt van a nyugat lesújtó ítélete. Fontos ezeket kiemelni, nehogy véletlenül megtévesszenek valakit. A helyzet akkor is ugyanez, ha éppen a cikkíró külföldi, mert akkor is ugyanúgy diktálják neki, mint azokban a ’90-es években, amikor darutollas, árvalányhajas borzalmaktól rettegtek. Ezek megvett, tehát fizetett emberek. Propagandát írnak, hogy megfeleljenek megbízóiknak. És szerencsére baromi könnyen lefülelhetőek.