Pesti Srácok

Abortuszpárti intézkedést vezethetnek be Németországban

Abortuszpárti intézkedést vezethetnek be Németországban

Amíg a magyar kormány évek óta azon dolgozik, hogy ösztönözze a fiatalokat, hogy vállaljanak minél több gyereket, addig a németek ennek ellenkezőjét teszik. A szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek alkotta szövetségi kormány ugyanis azt szeretné, ha az orvostanhallgatók már az első évben minden lehetséges abortuszmódszert megismernének az egyetemen, korábban pedig az igazságügyi miniszter bólintott rá arra, hogy igenis sugározhassák a tévécsatornák az abortuszra buzdító reklámokat.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a német szövetségi kormány egyik minisztere – írja a V4NA nyomán az Origo. Ezúttal a Zöldek által delegált családügyi tárcavezető robbantotta fel az internetet: azt követeli, hogy az orvostanhallgatók már az egyetem első éveiben tanuljanak az abortuszról.

– jelentette ki Lisa Paus, akinek bevallása szerint a legfontosabb küldetése a gyermekek alapvető biztonsága. A családokért jólétéért felelős miniszter elmondta azt is, hogy már folynak az egyeztetések Karl Lauterbach egészségügyi miniszterrel arról, hogyan lehetne beépíteni az abortuszt az orvosi alapképzésbe. A szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek alkotta szövetségi kormány már hónapok óta foglalkozik egy abortuszpárti intézkedés bevezetésével. Az abortusz oktatása csak töredéke a tervezett rendelkezéseknek.

PestiSracok facebook image

Milyen jó dolog is az abortusz...

A kormány még márciusban fogadta el Marco Buschmann liberális igazságügyi miniszter törvényjavaslatát, amely eltörölné az abortuszra vonatkozó reklámtilalmat. Ha a német parlament megszavazza a javaslatot, akkor több évtized után ismét országszerte szabadon reklámozhatják a terhességmegszakítást és arra ösztönözhetik a nőket, hogy végeztessenek abortuszt.

Forrás: Origo; Fotó: 24hoursworlds.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.