Jókora hullámokat vetett nemrégiben Orbán Viktor magyarfocis sálja, rajta a híres sziluettel. Talán még nálunk is jobban ismerik ezt a sziluettet a szomszédos országok, akiknek a világképébe belelógnak egyes részei. Mintha a hirtelen harag mellett még némi félelem is csillogna a szemükben, amikor erről a témáról van szó. Nem kevésbé fontos kérdés viszont, hogy mi ismerjük-e ezt a sziluettet a kocsik hátuljára ragasztott matricánál közelebbről. Addig a miénk bármi, amíg ismerjük, számon tartjuk, járunk oda, és amikor beszélünk róla, akkor tudjuk, hogy miről beszélünk. A Polbeatben Hetzmann Róberttel, a számos bátor antikommunista és a történelmi Magyarország sorsát feltáró kötetet kiadó, a bolsevik utcanevek ellen harcot indító, egy sor rangos történelmi fesztivált megszervező Magyar Patrióták elnökével és Varga Ádámmal lestünk be a nagymagyarországos matricák belsejébe és egyúttal saját magunkba, magyarokba is. A műsorvezető Vésey Kovács László.
Szabad-e nekünk egyáltalán beszélnünk Trianonról, miközben a békeszerződés nyerteseinek számító országok folyamatos paranoiával gondolnak rá és beszélnek róla? Hetzmann Róbert szerint szabad, sőt kell, hiszen akár a nemzetiségi jogok hézagos érvényesülésén, akár az érintett államok fejlesztéspolitikáján jól látható: Trianon nem történelem, hanem a jelen.
„Minden ötödik magyar ebben a pillanatban is a mai határokon kívül él”
– szögezte le a Patrióták elnöke, aki egyértelmű különbséget vázolt fel a politikai határok és a nemzethatárok között. Arról, hogy ez a határokon kívül élés milyen keserű, néhol tragikomikus helyzeteket jelent, Varga Ádám osztott meg ukrajnai információkat, de szlovákiai és romániai mozzanatok is szóba kerültek.
Ha a trianoni döntéssel magyar területeket megszerző államok ezeket máig nem teljesen érzik magukénak, és mindenféle frusztrációk feszítik őket ez ügyben, ez akkor is csak az érem egyik oldala. Legalább ilyen fontos kérdés ugyanakkor, hogy mi hogyan viszonyulunk ezekhez a tájakhoz és az ott élőkhöz.
„Amit nem ismerünk, azt nem is lehet szeretni”
– mondta Hetzmann Róbert, kifejtve, hogy a nagyon sokak által ismert Nagy-Magyarország sziluett egy jó jelkép, de a lényeg az, amit jelent. Szavai szerint nemcsak a máig magyar többség által lakott területekre érdemes figyelnünk, hanem azokra is, ahol mára eltűnt a magyarok többsége, vagy akár sosem volt számottevő magyar lakosság.
A beszélgetés közben közmegegyezés alakult ki arról, hogy a Szent István-i Magyarország területe Trianonig politikai egység is volt, ám máig földrajzi, sőt környezetvédelmi és energetikai egységet képez, épp ezért az ehhez a területhez való viszonyulásunk nem etnikai kérdés.
„A magyar kultúra, a magyar történelem ezek a területek nélkül, ezen területek épített és szellemi öröksége nélkül nem értelmezhető és felfoghatatlan”
– szúrt oda a Patrióták elnöke azoknak, akik szerint túl kell lépni ezen a kérdésen, és nem a múltat kell feszegetni. Ez a széles körben tapasztalható elzárkózás azonban elsősorban a szocialista rendszer bűne, amely agyonhallgatta Trianon problémáját és a külhonban élő magyarok létezését is.
A műsorban szó esett a Patrióták által kiadott könyvekről is, amelyek a trianoni veszteséget és az 1938–41 közti revíziós éveket mutatják be. Az Elesett bástya emellett igazi kuriózumként egy mára alig ismert vidékünket, a törökdúlás előtt még magyar többségű, sőt az akkori Magyarország életében kiemelt jelentőségű Szerémséget, annak hányattatott sorsát és elvesztését mutatja be. A Hetzmann Róbert által jegyzett kötet azt is megvilágítja, hogy ennek a déli végvidékünknek az elvesztése előrevetítette és sok szempontból megidézte a később bekövetkező Trianont, és ezért akkor is tanulságként szolgálhatott volna, de ma is megvan ugyanez a jelentősége.
Nézze meg a teljes beszélgetést!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS